Az Egyesült Királyság és Oroszország kapcsolatai egészen a 16. századig nyúlnak vissza, amelyek a politikai, gazdasági és katonai érdekek fényében együttműködésektől és komoly ellenségeskedésektől sem volt mentes. A 21. század a diplomáciai botrányok, a kémkedési vádak és a nemzetközi konfliktusok eredményeként a brit–orosz kapcsolatok soha nem tapasztalt romlását idézte elő.
A 2022-ben Ukrajnában megindított orosz invázió következtében a brit kormány vezető szerepet vállalt az Oroszországi szankciók meghozásában. Az Egyesült Királyság például olyan intézkedéseket hozott, amelyekkel korlátozni tudták az országban vagyonnal rendelkező orosz oligarchákat és elitet. Az ingatlanokat és egyéb luxuscikkeket vagyonelkobzások vagy jogi eljárások fenyegették, míg az orosz bankok ellen bevezetett eljárások ellehetetlenítették az oroszok brit területeken birtokolt vagyonukhoz való hozzáférést.
Ez történt Roman Abramoviccsal, a Chelsea FC orosz oligarcha tulajdonosával is, akinek az összes vagyonát befagyasztva nem volt lehetősége tovább finanszírozni a Premier League-ben szereplő futballklubot. Bár Abramovicsnak sikerült eladni a klubot, a vételárból viszont a szankciók következtében semmilyen formában nem részesülhetett, ezért jótékonysági célokra ajánlotta fel azt.
Abramovics esete csak az első volt a dominósorban: hamarosan az ország összes újságja az orosz milliárdosok tulajdonában lévő londoni ingatlanokról, az oligarchák által finanszírozott vállalkozásokról és az oroszok által a brit nép kárára tett egyéb gazdagodási módokról írt. A felháborodás érthető, de mégis kissé elhamarkodott reakció volt és egy kicsit igazságtalan, ha figyelembe vesszük, hogy az orosz–brit kapcsolatok megromlásához mindkét fél kellett.
| A közelmúltban elkövetett szabálysértések sorozata: | |
|---|---|
| 2014 | Oroszország annektálja a Krímet, amelyet az USA mellett az Egyesült Királyság is nyíltan elítélt. A Krím elcsatolása után az Egyesült Királyság jelentős gazdasági szankciókat léptett életbe Oroszországgal szemben. |
| 2016 | A brit közvélemény a Brexit mellett szavazott. A brit vezetés politikájának újragondolásával és a referendumba való orosz beavatkozás gyanúja miatt keményebb álláspontot foglalt Moszkával szemben. |
| 2017 | Az Egyesült Királyság orosz nagykövete az elmúlt évek kölcsönös bizalmatlansága, geopolitikai konfliktusai és diplomáciai válságai alapján kijelentette, hogy a brit-orosz kapcsolatok mélyponton vannak. |
| 2018 | A Szkripal- és korábbi mérgezési ügyek miatt tovább növelték a két ország közötti szakadékot. |
| 2021 | A fekete-tengeri incidensben az oroszok figyelmeztető lövéseket adtak le a brit HMS Defender rombolóval szemben. Míg a britek ezt tagadták, addig az oroszok provokációként tekintették. |
A két ország kapcsolatát azonban nem mindig az ellenségeskedés határozta meg. Az elmúlt évszázadokban a brit–orosz együttműködések és elhidegülések folyamatos váltakozása figyelhető meg, gondoljunk csak a napóleoni háborúkra, az Oszmán és Orosz Birodalom közt kitört krími háborúra, az I. és II. világháborúra vagy a hidegháborúra. Tekintsünk hát vissza néhány jelentős eseményre a múltból, hogy közelebbről is megismerhessük a mai brit–orosz kapcsolatok alakulásának hátterét.
Kezdeti orosz és brit kapcsolatok
A 16. század közepén Richard Chancellor és Sir Hugh Willoughby angol felfedezők álma az volt, hogy a sarkvidéki útvonalon keresztül találjanak kereskedelmi útvonalat Kínába. A háromhajós flotta Willoughby parancsnoksága alatt és Chancellorrel mint fő navigátorral és másodparancsnokkal bontott vitorlát. Egy vihar okozta szerencsétlenségben csak Chancellor hajója maradt fenn, aki a Fehér-tengeren, majd az Északi-Dvinán haladt tovább és végül Moszkvában kötött ki, ahol IV. (Rettegett) Iván szívélyes vendégszeretettel és pazar fogadtatással köszöntötte.
Az orosz cár és Chancellor találkozója sikeres kereskedelmi kapcsolatok megalapozását jelentette. Amikor két évvel később Chancellor visszatért Angliába, már I. Mária ült a trónon, aki nagyra becsülte az új orosz–angol kereskedelmi lehetőségeket. Az együttműködés eredményeként 1555-ben létrejött a Muscovy Company angol kereskedelmi vállalat, amely kizárólag az Orosz Birodalommal folytatott kereskedelmet.
A kezdeti orosz–angol kapcsolatok tehát kereskedelmi fókuszúak voltak, ami a 17–18. században is kitartott. I. (Nagy) Péter orosz cár trónra kerülésével a kereskedelmi együttműködés további erősödése mellett a két fél a diplomácia területén is közös érdekeket határozott meg. A 19. századtól kezdve azonban a tengeri kereskedelemből és a geopolitikai érdekekből kifolyólag a britek és az oroszok egyre többször találták magukat egymással szemben.
A Brit és Orosz Birodalom kapcsolata a 19. században
Az Egyesült Királyság és az Orosz Birodalom kapcsolata idővel egyre bonyolultabbá vált. Mivel más flották és felfedezők is utat törtek Oroszország felé, eladandó árukkal vagy anélkül, a cárnak egyre több lehetősége volt a szövetségesek és kereskedelmi partnerek között válogatni. Franciaország volt az egyik ilyen szövetséges, bár ez korántsem volt olyan fekete-fehér, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.
Bár a napóleoni háborúk 1815-ben a Napóleon-ellenes szövetségesek győzelmével zárultak, az oda vezető úton az Orosz Birodalom elképesztő vereségeket szenvedett. I. Sándor cár ezért kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni Bonaparte Napóleonnal. Az 1807-es tilsiti békével egy kényszerű és átmeneti szövetség alakult ki az oroszok és a franciák között, amellyel az Orosz Birodalom csatlakozott Napóleon Egyesült Királyság ellen bevezetett kontinentális zárlatához. Ezzel minden korábbi orosz–brit kereskedelmi kapcsolat és egyezmény érvénytelenné vált.
Mivel a Brit Birodalom az Orosz Birodalom egyik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, az angol piac kiesésével az orosz gazdaság mélyrepülésbe kezdett. A gazdasági problémák és a Napóleonnal ellentétes politikai érdekek és nézetek következtében azonban az 1810-es évektől az Orosz Birodalom fokozatosan újraindította a kereskedelmet a britekkel, és egyre inkább szembefordult Napóleonnal.
Az 1812-ben kirobbant francia–orosz háborúban a britek pénzügyileg és gazdaságilag is támogatták az oroszokat. A jól felszerelt, magasan képzett és kellő élelemmel és utánpótlással rendelkező orosz csapatok súlyos vereséget mértek az utánpótlástól, élelemtől és kemény orosz téltől szenvedő francia csapatokra. A Napóleon-ellenes hatodik koalíció létrejöttével 1813-ban mindkét fél vállalta, hogy 150 000 embert tart a csatatéren, amíg a francia hadvezért végleg le nem győzik.
A napóleoni háborúkat végül a párizsi békeszerződés zárta le 1814-ben, ami azért is különleges, mert semmilyen megtorlással, politikai tisztogatással vagy jelentős jóvátételi kötelezettség sem járt. Napóleon száműzésből való visszatérése és végleges veresége az 1815-ös waterlooi csatában jóval szigorúbb feltételeket szabott meg az 1815-ös párizsi békeszerződésben (területi veszteségek, anyagi kárpótlás, egyes francia területek megszállása a koalíciós erők által).
A békeszerződések szorosan kapcsolódtak az 1814–1815-ös bécsi kongresszus döntéseihez, amely a napóleoni háborúk utáni Európa hosszú távú politikai és területi stabilizálására törekedett. Bár az oroszok és a britek szövetségesként harcoltak, a kongresszus idejére körvonalazódni kezdtek az ellentétes politikai érdekek.
Az oroszok az Oszmán Birodalom és a Fekete-tenger, illetve a kelet-európai területek felé való terjeszkedési törekvései azonban veszélyeztették a brit tengeri és kereskedelmi dominanciát. A következő időszakokban az orosz–brit kapcsolatokat így egyre inkább a tengeri és kontinentális rivalizálás, valamint az érdekkülönbségek okozta feszültségek formálták.
Míg a napóleoni háborúkban szövetségesként harcoltak, Kelet-Ázsiában a brit és orosz terjeszkedési politika és a kereskedelmi érdekek ütközése egyre növelte a két fél közti feszültséget. Az imperializmus korában a Brit Birodalom ékkövének számító India védelme és a további ázsiai területeken való befolyás növelése volt a cél. Az oroszoknak szintén gazdasági és stratégiai szempontból volt fontos a terjeszkedés. A 19. század végén ez a nagy játszmának nevezett Közép-Ázsia feletti ellenőrzés megszerzéséért folyó versenyben teljesedett ki.
20. századi brit–orosz kapcsolatok
Amint fentebb már többször is utaltunk rá, a hosszú angol–orosz kapcsolat során bőségesen találunk szoros együttműködések és heves ellentétek meghatározta időszakokat is. Bár többségük mindeddig könnyen rendezhető nézeteltérés volt, mégis akadt néhány komolyabb konfliktus is.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az imperialista nagyhatalmak évszázadokon át a terjeszkedés játékát játszották. A királyságok és birodalmak újabb és újabb területeket kebeleztek be, és amikor már minden elérhető területet megszereztek, egymással találták szemben magukat a hatalomért, gazdagságért és földterületekért.
Nem volt ez másképp Kelet-Ázsiában sem. A 20. század elején Kínára terelődött a hangsúly, ahol a britek ópiumkereskedelemmel és az ún. egyenlőtlen szerződésekkel igyekeztek biztosítani kereskedelmi dominanciájukat. Eközben az oroszok Mandzsúriában és Északkelet-Kínában próbálták megerősíteni pozíciójukat. Ennek érdekében az Orosz Birodalom megkezdte a transzszibériai vasút (transzszibériai expressz) építését. A britek előnye abban rejlett, hogy a 19. században zajló ópiumháborúkkal Hongkong révén már Kínában is rendelkezett gyarmattal.
Oroszország végül éppen akkor jutott el Észak-Kínába, amikor kirobbant az Európa- és idegenellenes nézeteken alapuló boxerlázadás (1899–1901). Ez arra kényszerítette az Orosz és Brit Birodalmat, hogy érdekeik védelmében az akkori hat másik nagyhatalommal együtt ismét egy oldalon tömörüljenek.
Ha szeretnél többet megtudni az orosz–kínai kapcsolatok hátteréről, ne habozz elolvasni az erről szóló cikkünket!
A brit–orosz szövetség akkor is kitartott, amikor a világ az I. világháborúba csúszott, egészen Vlagyimir Lenin hatalomra kerüléséig. A britek a bolsevikok ellen harcoló cári erőket támogatták, ezért a Szovjetunió megalakulásával szankciókat vezettek be az új állam ellen. A Szovjetunió válaszul megszüntette a kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat és megtagadta adósságai visszafizetését.
A diplomáciai elszigeteltség csökkentése és a gazdasági kapcsolatok újraindítása érdekében 1924-ben a két fél viszonya normalizálódni kezdett. Az Egyesült Királyság azonban ettől kezdve soha nem volt képes olyan bizalmat kiépíteni a szovjetek felé, mint a korábbi évszázadokban.
A briteknek fontos volt a szovjet piacon gazdálkodniuk, míg a szovjeteknek a modernizáció miatt volt szükségük a britek támogatására. Az újabb mély pontot a szovjet–német megnemtámadási szerződés (Molotov–Ribbentrop-paktum) jelentette 1939-ben. Amikor azonban Németország 1941-ben támadást indított a Szovjetunió ellen, a Szovjetunió a szövetségesek oldalán szállt be a háborúba a Harmadik Birodalom ellen.
A II. világháború után a szovjet–brit kapcsolatok az ideológiai ellentétek következtében gyorsan lejtőre kerültek. Nagy-Britannia a nyugati blokk részeként az Egyesült Államokkal együtt ellensúlyozta a Szovjetunió növekvő befolyását Kelet-Európában és másutt. 1946. március 5-én Winston Churchill brit politikus a következőket nyilatkozta híres fultoni beszédében:
A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.
1947-től kezdve a nyugati és keleti blokk által képviselt ideológiai, politikai és gazdasági érdekeket egyre erősebb határ választotta el. A helyzetet tovább súlyosbították a brit földön szovjetek által elkövetett kémkedések és mérgezési ügyek. Az 1979-ben miniszterelnökké váló Margaret Thatcher és kormányának agresszív kommunistaellenes programja a hidegháború végéig kitartott.
Amikor azonban Mihail Gorbacsov 1990-ben a Szovjetunió elnöke lett, a Nyugattal való kapcsolatok normalizálódását és a Nyugat felé való nyitást képviselve a brit–orosz kapcsolatok jelentősen felengedtek. Ezt szimbolizálta II. Erzsébet brit királynő 1994-es Moszkvában tett látogatása is – ez volt az első hivatalos brit uralkodói látogatás az orosz területen.
Tudj meg többet a hidegháborús időszakot meghatározó orosz–amerikai kapcsolatokról és azok hátteréről az erről szóló cikkünkben!
Az Egyesült Királyság és Oroszország jelenleg kapcsolatai
A 90-es évek folyamán mutatkozó enyhülés nem tartott sokáig. A 2000-es évek elején Vlagyimir Putyin orosz elnök és Tony Blair brit miniszterelnök álltak a hatalom élén. A vita középpontjában az állt, hogy az Egyesült Királyság nem volt hajlandó kiadni olyan orosz üzletembereket és politikai foglyokat, akik Oroszországból menekültek el és politikai vagy gazdasági menedéket kértek az Egyesült Királyságban.
A Statista 2025-ben megjelentetett adatai szerint 2021-ben mintegy 49 000 orosz nemzetiségű lakos élt az Egyesült Királyságban.
Oroszország ezután olyan provokatív lépésekkel válaszolt, mint a brit légtér megsértésére tett kísérletek, amelyek gyakran a Királyi Légierő (RAF) gyors válaszát váltották ki. A kapcsolatok tovább romlottak az orosz állampolgárok brit földön történő megmérgezésével. Az egyik ilyen eset volt 2006-ban Alekszandr Litvinyenko volt FSZB-ügynök polóniummal való megmérgezése Londonban. Oroszország elutasította Nagy-Britannia kérését, hogy adja ki a támadót arra hivatkozva, hogy nem adják ki állampolgáraikat idegen földre.
Ezután diplomáciai feszültségek sorozata következett:
- Az Egyesült Királyság és Oroszország a Litvinyenko-mérgezés miatt kiutasította a másik ország négy diplomatáját.
- 2007-ben a The Crown Prosecution Service elutasította, hogy Borisz Berezovszkijt orosz oligarchát kiadják Oroszországnak, ahol bírósági eljárás várta. A Kreml ezt a döntést a brit–orosz kapcsolatok „nyugtalanító pillanatának” nevezte.
- 2008-ban Oroszország a British Council két irodáját vádolta meg adóügyi jogsértésekkel és elrendelte a működésük beszüntetését. Az orosz tisztviselők ezután megfélemlítési kampányt folytattak az irodák bezárásáig, majd az irodák bezárásával visszavonták a vádakat.
- Ugyanebben az évben, az orosz–grúz háború idején az Egyesült Királyság Grúzia mellett foglalt állást, ami feldühítette Putyint.
- 2009-ben David Miliband brit külügyminiszter moszkvai látogatása során hivatalosan is kijelentette, hogy az Egyesült Királyság és Oroszország kapcsolatát „tiszteletteljes egyet nem értés” jellemzi.
A következő években mindkét fél listája bővült, ami az egymás ellen tett lépéseket illeti. A Krím 2014-es orosz elfoglalása az Egyesült Királyságot is cselekvésre kényszerítette. Az annektálás következtében kiszabott szankciók feldühítették Oroszországot, csakúgy, mint az oroszok Brexit referendumba való feltételezett beavatkozása. Az Egyesült Királyság területén elkövetett mérgezési ügyek tovább borzolták a kedélyeket, és a britek attól tartanak, hogy orosz ügynökök büntetlenül tevékenykednek az országukban.
Aztán ott volt az a kínos felfedezés, amikor 2021-ben a délkelet-angliai Kent megyében egy buszmegállóban szigorúan titkos dokumentumokat találtak a Brit Királyi Haditengerészet HMS Defender nevű rombolójának fekete-tengeri útjáról. Ezek a dokumentumok azt is részletezték, hogy az Egyesült Királyság tisztában volt a lehetséges forgatókönyvekkel, beleértve azt is, hogy Oroszország provokatívnak tekintheti a hadihajó Krím félszigethez közel történő elhaladását.
A 2022 óta zajló jelenlegi ukrán–orosz események tekintetében nem volt kérdés, hogy az Egyesült Királyság melyik oldalra áll. A brit vezetők a NATO-tagállamokkal együtt határozottan elítélték Ukrajna megtámadását és gyors szankciókat vezettek be Oroszország ellen. Egy hónappal az orosz invázió megindítása után Putyin vészjóslóan az orosz nép ellenségének nyilvánította Boris Johnson akkori brit miniszterelnököt. A politikai, katonai és gazdasági támogatás mellett a brit kormány Ukrajna NATO-csatlakozása mellett is kiáll, amelyet Oroszország provokációnak tekint.
Gondoltad volna a mai események fényében, hogy nem is olyan rég még Oroszország NATO-csatlakozása is a tárgyalóasztalra került? Ismerd meg az Oroszország–NATO kapcsolatokat közelebbről is az erről szóló írásunkban!
Ma Oroszország területileg és lakosságát tekintve sokkal nagyobb, mint az Egyesült Királyság. Az Orosz Birodalom azonban a múltban gazdaságilag, területileg és katonailag is eltörpült a Brit Birodalom mellett. A Brexit és az abból következő, sokáig elhúzódó politikai és gazdasági bizonytalanságok ellenére gazdaságilag az Egyesült Királyság ma is megelőzi Oroszországot. Bár Oroszország jelentős energiaexportáló ország, a nyugati szankciók és más gazdasági kihívások miatt nehezebben tart lépést a Nyugat gazdaságával.
Ha visszagondolunk Richard Chancellor évszázadokkal ezelőtti, az orosz fővárosról tett megfigyeléseire, miszerint Moszkva nagy, de primitíven felépített, akkor arra következtethetünk, hogy a britek Oroszországgal kapcsolatos érzelmei soha nem jutottak tovább azon a véleményen, hogy az ország nem más, mint egy alárendelt, rendezetlen állam. Ez azt sugallja, hogy a brit történelem során Oroszországot sokáig egyfajta kaotikus és alárendelt hatalomként tekintették, amit még a későbbi időkben sem sikerült teljesen levetkőzniük.
Tetszett ez a cikk? Értékeld!
Loading...