A Római Birodalomnak rengeteget köszönhetünk. A mai élet számos területére volt kihatással, többek közt a nyelvünkre, az útjainkra vagy a törvényeinkre. Ezáltal felvetődik a kérdés, hogy pontosan mi is volt ez az ősi civilizáció, milyen politikai rendszer alapján működött és hogyan vált az egyik legbefolyásosabb birodalommá?
A Római Birodalom csúcspontján körülbelül 6 millió négyzetkilométernyi területen 60 millió ember felett uralkodott, amely az akkori világnépesség 21%-ának felelt meg. A világnépesség feletti uralom szempontjából így a rómait a Brit Birodalom után a második legnagyobb birodalomként tartják számon, melyet keleten az akkori Britannia, nyugaton pedig a mai Szíria és Arab-félsziget határolt.
Érdekességként a birodalom mint kifejezés mai értelmében szintén a rómaiaktól származik, pontosabban az általuk használt császár (latin imperator) szóból, melynek jelentése parancsnok.
Mikor és hol létezett a Római Birodalom?
A Római Birodalom császárai hivatalosan i. e. 27-től i. sz. 395-ig uralkodtak. Ezt követően a Római Birodalom két részre szakadt, nevezetesen a Kelet- és a Nyugatrómai Birodalomra. I. sz. 476-ban a nyugatrómai uralkodót megfosztották hatalmától, a Keletrómai Birodalom pedig Bizánci Birodalomként maradt fenn.
Mint ismeretes a birodalmak tekintetében, a Római Birodalom határai is folyamatosan változtak, ahogy az egymást követő uralkodók a csaták során területeket vesztettek és nyertek. A birodalom a Földközi tenger köré összpontosult. Keletről Kis-Ázsián keresztül a mai Irán és a Perzsa-öböl, Európa belsejében a Duna déli vonala, nyugaton a mai Franciaország, Spanyolország és Anglia, délen pedig Észak-Afrika partjai, a mai Egyiptom, Tunézia, Algéria és Libanon határolta.
A Római Birodalom eredete: az ókori Római Birodalom
A mondák szerint Rómát egy ikerpár, Romulus és Remus alapította meg i. e. 753-ban, amely i. e. 510-ben a római szenátus megalakulásával köztársasággá vált. Mindez megalapozta a magisztrátusok vezetését, akik közösen vitatták meg a birodalmat érintő kérdéseket, illetve közösen hoztak döntéseket a római társadalom irányításáról. A birodalom határai folyamatosan növekedtek, de csak i. e. 300-ban terjedt ki a mai Itália területén kívülre. Bár hivatalosan a Római Birodalom ekkor még nem létezett, ez a fellépés már birodalmi törekvéseket hordozott magában.
I. e. 45-ben Julius Caesar katonai sikereinek köszönhetően ő lett Róma konzulja, majd a későbbiekben diktátora, aki nagy népszerűségnek örvendett a rómaiak alsóbb osztályai körében. Egy évvel később azonban meggyilkolták az ellene összeesküvő szenátorok, amely lázadást és polgárháborút robbantott ki.
A lázadást Marcus Antonius és Octavianus (később Gaius Julius Caesar Augustus), Caesar fogadott és örökösnek kinevezett fia folytatta Caesar merénylői ellen. A két vezető végül egymás ellen fordult, és az ebből eredő polgárháború Marcus Antonius vereségével végződött i. e. 31-ben. A szenátus Octavianusnak ítélte az „első polgár” (princeps) vagy „első az egyenlők között” (primus inter pares) címet, amelyet a Római Birodalom, illetve a császárság kezdeteként tartanak számon.
Octavianus Augustusként (fenséges) vált egyeduralkodóként a Római Birodalom első császárává, amellyel uralma alá került a Rómában névileg még mindig legfelsőbb hatalmon lévő szenátus is. Az Augustus-dinasztia uralma alatt a Római Birodalmat példátlan béke és jólét jellemezte.
A Római Birodalom aranykora
A Julius-Claudius-dinasztia
Augustus volt az első uralkodó a Julius-Claudius-dinasztia néven ismert császárságban. A birodalom határainak kiterjesztése kapcsán uralkodása rendkívül sikeres volt, ugyanis meghódította Egyiptom egészét, Tunézia, Líbia és Algéria egyes részeit, valamint a Földközi-tenger északi területeinek nagy részét. Mindemellett római ellenőrzés alá vonta az Ibériai-félszigetet, a mai Spanyolország és Portugália területét, és békét kötött az iráni Pártus Birodalommal, amellyel stabilizálta a birodalom keleti határvonalát.
A Julius-Claudius-dinasztia császárai közé tartozik Tiberius, Caligula, Claudius és Nero. Claudius megkezdte Britannia meghódítását, amely a későbbiekben Vespasianus (Flavius dinasztia) uralkodása alatt jelentős terjeszkedésekkel folytatódott, és Hadrianus (Antonius-dinasztia) által a skót határon átívelő híres fallal folytatódott.
Nero, a kiszámíthatatlanságáról elhíresült római császár uralkodásának idején i. sz. 64-ben következett be a nagy római tűzvész. Nero öngyilkossága i. sz. 69-ben véget vetett a Julius-Claudius-dinasztiának és a négy császár éve néven ismert polgárháborúhoz vezetett.
A Flavius-dinasztia
A Flavius-dinasztia Vespasianus császár uralkodásával vette kezdetét 69-ben, aki egyben a négy császár évének utolsó uralkodója is volt. Vespasianus rendelte el a híres római Colosseum felépítését, amelyet örökösei Titus és Domitianus fejeztek be és korszerűsítettek. Ezért szokás a Colosseumot Flavius Amfiteátrumnak (Amphitheatrum Flavium) is nevezni.
Titus uralkodása alatt 79-ben tört ki a Vezúv, amely elpusztította Pompejit és Herculaneumot, 80-ban pedig tűzvész és pestisjárvány pusztított Rómában. A komoly problémák ellenére Titus igen tehetséges uralkodónak számított, azonban 81-ben fiatalon meghalt.
A trónon fiatalabb testvére, Domitianus követte, akit autokratikus és szigorú császárként tartottak számon. Ennek következtében 96-ban meggyilkolták, helyére pedig egy tanácsadója, Nerva lépett.
Az Antoninus-dinasztia: az „öt jó császár”
A Nerva által alapított uralkodóház Antoninus-dinasztia néven ismert. A dinasztia legnagyobb császárait Nerva, Traianus, Hadrianus, Antoninus Pius és Marcus Aurelius alkották, akiket az „öt jó császárként” szokás emlegetni.
Bár Traianus volt az egyetlen római császár, aki nem az Appennini-félszigeten született, mégis az ő uralkodása alatt érte el a Római Birodalom a legnagyobb kiterjedését. Meghódította Daciát, mely a mai Románia, Moldova, Bulgária, Magyarország, Ukrajna, Szlovákia, Szerbia és Lengyelország egyes területeinek felel meg, valamint Szíriát.
Az Antoninus-dinasztia 96 és 192 között uralkodott, és úgy tartják, hogy az uralkodóház utolsó császárának, Commodus (Marcus Aurelius fia) uralkodása előre jósolta a Római Birodalom hanyatlását.
A Római Birodalom sikerei
A Brit és Mongol Birodalomhoz hasonlóan a Római Birodalom egy hosszú időszakát is béke határozta meg. Ez az időszak az úgynevezett Pax Romana (Róma békéje, római béke), ami lehetővé tette a kereskedelem addig soha nem látott virágzását.
A Római Birodalom egyik fő öröksége gyakorlatilag a mérnöki területen elért újításaik voltak, többek közt a híresen egyenes utak és a csatornahidak (akvadukt) építése. A csatornahíd a víz szállítására szolgált, amelyek kiépítése lehetővé tette a római városok, piacok és gazdaság vízzel való ellátását. Segovia római vízvezetéke a csatornahidak egyik leghíresebb példája, amely Domitianus, Nerva és Traianus uralkodása alatt épült.
A művészetek terén a római kultúra a költészet, a dráma és a szobrászat terén volt kiemelkedő. Aki tanult latinul az iskolában, az tudja, hogy ezeket a remekműveket még ma is tanulmányozzuk, ugyanis nagyban hozzájárultak írásunk és olvasásunk kialakításához, amellett pedig még ma is szórakoztatóak. A latin Európa-szerte a politika nyelvévé vált a következő majdnem ezer évben.
A későbbiekben a Római Birodalom kettészakadása után Nagy Konstantin (I. Constantinus) megtérésével a kereszténység lett a birodalom hivatalos vallása, amely magával hozta a vallás és a zsidókeresztény kultúra keletről nyugati irányba való terjedését az egész birodalomban.
A Római Birodalom kettészakadása: Kelet- és Nyugatrómai Birodalom
A Római Birodalom bukásának okai több szinten nyilvánultak meg. Az „öt jó császár” utolsó uralkodójának, Marcus Aurelius halála után fia Commodus került a trónra, akinek uralkodása a Római Birodalom hanyatlásának kezdetét jelentette. Commodus meggyilkolásával 192-ben kezdetét vette „az öt császár éve,” amely hatalmas politikai instabilitást okozott a birodalomban. A válság a 3. század során érte el tetőfokát, amely Septimius Severus (Severus-dinasztia) 193-as hatalomátvételével kezdődött.
A 3. századi Római Birodalmat barbár támadások sorozata, járványok és természeti katasztrófák sújtották. Diocletianus 284-ben került hatalomra, aki a krízis megoldását a birodalom és hatalom megosztásában látta, az úgynevezett négyes uralom (tetrarchia) alatt.
Diocletianus fogadott örökösének nevezte ki Nagy Konstantint, akivel társcsászárokként uralták a birodalom keleti részét, amely a Bizánci Birodalom név alatt vált ismertté Konstantinápollyal (mai Isztambul) mint székhelyével. A birodalom nyugati részének központja Róma maradt. A szétosztott császárság egyre inkább eltávolodott egymástól, így 395-től hivatalosan is megalakult a Kelet- és Nyugatrómai Birodalom.
A Római Birodalom hanyatlása és bukása
Előbb-utóbb végül mindkét, immár független birodalom összeomlott. A Nyugatrómai Birodalmat az egymást követő alkalmatlan uralkodók mellett a vandálok, osztrogótok és vizigótok támadásai is súlyosan meggyengítették. A Nyugatrómai Birodalom bukása 476-ban következett be, amikor Odoaker germán hadvezér megfosztotta az utolsó nyugatrómai császárt, Romulus Augustulust hatalmától, majd magát császár helyett királynak kiáltotta ki.
A Keletrómai Birodalom még majdnem ezer évig létezett mint Bizánci Birodalom. Nagy Konstantin (I. Constantinus) volt az első római császár, aki felvette a kereszténységet. Uralkodása alatt sikerült visszaszereznie a 3. századi válságban elvesztett területek egy részét. A későbbiekben 527–565 közt Justinianus az egykori Nyugatrómai Birodalom területeit próbálta visszafoglalni.
Justinianust a jogrendszerhez való hozzájárulása, hatalmas építkezései, valamint a nagyobb jólét időszakának megteremtése miatt a történelem Nagy Justinianusként és az utolsó római császárként ismerte meg.
Ezt követően a Bizánci Birodalom lassan hanyatlásnak indult. Konstantinápolyt végül az Oszmán Birodalom élén álló Hódító Mehmed foglalta el 1453-ban, amivel a Bizánci Birodalom megszűnt létezni.
Tudj meg még többet az Orosz Birodalomról és a Csing dinasztiáról a világ legnagyobb birodalmairól szóló cikkeinkben.
Tetszett ez a cikk? Értékeld!
Loading...