Ha ma nincs is szükséged az angol nyelvre, valószínűleg csak idő kérdése.

Theodore Roosevelt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyelv, amelyről nem is sejtették, hogy egykor majd világszerte tanítják és beszélik, és hogy uralni fogja a világot. Bizonyára már tudod, hogy az angol nyelvről van szó!

Modern angol nyelvről a 17. századtól kezdve beszélhetünk – ez az az angol nyelv, amely legközelebb áll az angol ma ismert és használt formájához. Ennek a korszaknak és – mint kiderült – a világirodalomnak a vezető drámaírója William Shakespeare volt, aki számos új szóval és kifejezéssel járult hozzá az angol nyelv fejlődéséhez. Tulajdonképpen mondhatni, hogy az angol nyelv ekkor kezdett igazán virágzásnak indulni és a ma ismert angol nyelvvé alakulni. Bár a szókincs tekintetében ebben az időszakban gazdagodott leginkább az angol nyelv, elterjedése csak a második világháború után vette igazán kezdetét, különösen az amerikai kultúra gyors és világméretű hódításával.

angol nyelv a világban
Az angol a világon a legtöbbek által beszélt nyelv.

Az angol ma már elismert nemzetközi nyelv, még ha ezt néha meg is kérdőjelezik. De pontosan minek is eredménye az angol nyelv elterjedése és minek köszönhető az angol uralma a világpolitika, -gazdaság és kultúra területén? Várható-e fordulat a közeljövőben? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a Superprof ebben a cikkben.

A legjobb Angol nyelv tanárok elérhetőek
Barni
5
5 (20 vélemény)
Barni
6490Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
John
5
5 (14 vélemény)
John
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Örsi
5
5 (15 vélemény)
Örsi
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Art
5
5 (33 vélemény)
Art
4400Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Éva
5
5 (39 vélemény)
Éva
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Orsi
4,9
4,9 (11 vélemény)
Orsi
6500Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Metta
5
5 (15 vélemény)
Metta
4000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Kata
5
5 (14 vélemény)
Kata
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Barni
5
5 (20 vélemény)
Barni
6490Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
John
5
5 (14 vélemény)
John
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Örsi
5
5 (15 vélemény)
Örsi
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Art
5
5 (33 vélemény)
Art
4400Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Éva
5
5 (39 vélemény)
Éva
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Orsi
4,9
4,9 (11 vélemény)
Orsi
6500Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Metta
5
5 (15 vélemény)
Metta
4000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Kata
5
5 (14 vélemény)
Kata
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Gyerünk!

Az angol nyelv fejlődése a politika által

Az angol nyelv elterjedése és fejlődése a világban tagadhatatlanul összefügg a politikával. Természetesen az angol világszintű dominanciája egyrészt a meghozott politikai döntésektől, másrészt néha akaratlan politikai következményektől függ, gondoljunk csak a háborúkra és hódításokra.

Az angol nyelvben, különösen a szókincset illetően az első mérföldkő az 1066-ban bekövetkezett normann hódítás volt, amelynek következtében a francia nyelv angol nyelvbe történő beszivárgása jelentős hatást gyakorolt az angolok nyelvhasználatára. Hódító Vilmos, Normandia akkori hercegének győzelme révén a franciák jelentős teret nyertek Angliában. Ennek eredményeként a középkori francia nyelvből, pontosabban annak normandiai változatából és az angol ötvözetéből született meg a különösen a felső társadalmi rétegekben használt anglonormann nyelv, amely szókincsét 40%-ban a franciából kölcsönözte. Az alsóbb rétegekben a mindennapos nyelvhasználatot továbbra is az angol határozta meg.

I. Ferenc 16. századi francia király fontosnak tartotta a francia nyelvet és kultúrát, amely uralkodása alatt még népszerűbb lett Anglia területén, különösen a francia divat és művészetek terjedésével. A francia nyelv presztízsének fenntartása mellett I. Mária angol királynővel kötött házasságát követően a két ország kapcsolata és kultúrája tovább befolyásolta egymást.

angol nyelv fejlődése
A politika alapjaiban véve befolyásolja a nyelv fejlődését, használatát és globális elterjedtségét.

A történelem során a későbbiekben a francia nyelv hosszú időn át jelentős befolyással volt az angol nyelvre, amelynek hátterében – mint láthattuk – politikai okok álltak. Ma az angol igazi nemzetközi nyelvvé nőtte ki magát, és a különféle nyelvekbe – köztük a magyarba is – sorban érkeznek az új angol kifejezések, amelyeket gyakran anglicizmusoknak neveznek. Érdemes megjegyezni azt is, hogy számos volt brit gyarmat milyen mértékben választotta az angol nyelvet hivatalos és néha egyetlen hivatalos nyelvként, például a Dél-afrikai Köztársaság, Botswana, Gambia, Ghána, Kenya vagy Lesotho esetében.

Manapság az angol mindenütt jelen van és uralja a világot. Elég csak arra gondolnunk, hogy az angol az internet nyelve: az interneten elérhető tartalmak több mint fele csak angolul elérhető, miközben a felhasználóknak csak a 22–26%-a beszéli az angolt.

Angol nyelvtanfolyam Szolnokon is elérhető egy magántanár kíséretében.

Angol zene: az angol nyelv a zenében

A 20. században az angol nyelv kultúrában betöltött szerepe jelentősen megnőtt, különösen a zenén keresztül. Ma a legtöbb dalszöveg angolul íródik, és zenei stílustól és országtól függetlenül számos énekes énekel rendszeresen angolul.

Vegyük csak a népszerű The Voice című énekes tehetségkutató-showműsor példáját, amely ma már több mint 70 országban került megrendezésre. Mivel a legnagyobb nemzetközi sikereket elért számok ma döntő többségben mind angol nyelvűek, ebben a műsorban ezért még a nem angol nyelvű országokban is egyre többször csak angolul énekelnek.

Leslie Cable belga producer a The Voice Belgique kapcsán a következőket mondta az angol nyelv mindenütt való jelenlétével kapcsolatos visszatérő kritikákról:

Megértem ezt a kritikát. De semmit sem tudunk tenni ellene. Nem térhetünk el a koncepció hitelességétől, ami a tehetségek és a mentorok döntéseinek tiszteletben tartása. A The Voice nem egy olyan műsor, ahol a produkciós csapat hozza meg a versenyzők döntéseit. Nem mi döntünk a kiválasztott dalcímekről. A tehetségek többsége angolul akar énekelni, és a mentorok mellettük állnak a döntéseikben. De a következő párbajokban lesznek francia nyelvű dalok, még ha nem is azok lesznek többségben.

Az angol dominálta zeneiparban az énekesek az angol nyelv révén szélesebb közönséget érhetnek el és jobb esélyeik lehetnek mind a műsor során, mind a világszínpadon –  ezért nem meglepő módon sokan inkább angolul énekelnek.

angol nyelv és kultúra terjedése
Az angol és amerikai zene az 1960-as években jelentős hatást gyakorolt az angol nyelv és kultúra elterjedésére.

Az 1920-as évektől az 1960-as évekig az amerikai kultúra példátlan elterjedése az 1970-es években a diszkóval kapott új lendületet – addig főleg az angol pop volt az angol nyelv fő népszerűsítője. Mindez természetesen az angol nyelv túlreprezentáltságához vezetett. Mára az angol nyelv globális dominanciája és a nemzetközi popkultúra hatása jelentősen rányomta bélyegét a helyi zenei szintérre, köztük a magyarországira is, amellyel sokak által szegényebbé válnak a helyi zeneiparok. Ha szeretnéd még jobban megérteni az angol dalszövegeket, egy angol nyelvtanfolyam Nyíregyháza városában akár, jó kezdés lehet.

A legjobb Angol nyelv tanárok elérhetőek
Barni
5
5 (20 vélemény)
Barni
6490Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
John
5
5 (14 vélemény)
John
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Örsi
5
5 (15 vélemény)
Örsi
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Art
5
5 (33 vélemény)
Art
4400Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Éva
5
5 (39 vélemény)
Éva
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Orsi
4,9
4,9 (11 vélemény)
Orsi
6500Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Metta
5
5 (15 vélemény)
Metta
4000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Kata
5
5 (14 vélemény)
Kata
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Barni
5
5 (20 vélemény)
Barni
6490Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
John
5
5 (14 vélemény)
John
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Örsi
5
5 (15 vélemény)
Örsi
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Art
5
5 (33 vélemény)
Art
4400Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Éva
5
5 (39 vélemény)
Éva
5000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Orsi
4,9
4,9 (11 vélemény)
Orsi
6500Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Metta
5
5 (15 vélemény)
Metta
4000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Kata
5
5 (14 vélemény)
Kata
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Gyerünk!

Az amerikai és angol divat világszerte elterjesztette az angol nyelvet

A divat az egyik olyan jelenség, amely még inkább az angol nyelvnek kedvez. Míg a francia divat minden másiknál jobban sokáig a stílus és a luxus világának elsődleges képviselője volt, addig az 1960-as években az angolszász divat, mind az angol, mind az amerikai teljesen új szögből közelítette meg a divat világát.

Ezzel az új hullámmal a férfiak és nők világszerte egyaránt azonosulni tudtak, amit elsősorban a szabadabb, merészebb, kevésbé formális, összességében városiasabb és tipikus férfi és női stílusok jellemeztek. Ebben az időszakban olyan nevek jelentek meg a divatvilág színpadján, mint Calvin Klein, Ralph Lauren, Donna Karan vagy Anne Klein.

Fontos megjegyezni, hogy a divatipar, különösen a klasszikus eleganciáról ismert francia divat képviselői (kezdetben) teljesen ellenségesen viszonyultak ehhez az új irányzathoz. Hogy miért volt ez így? Például mert Anne Klein a női munkahelyi öltözködést célozta meg, ezért inkább a kényelemre és a praktikára fókuszált, amit a francia felső tízezer megalázónaktartott. Ne feledkezzünk meg a miniszoknya 1962-es angliai feltalálásáról sem, amit az angol Mary Quantnak közönhetünk!

Az angol mint a technológiai világ nemzetközi nyelve

Az angol az internet és a technológia minden területének univerzális nyelve. Valójában ma már szinte minden technológia az angol nyelven alapszik: a legtöbb csúcstechnológiás fejlesztés és technológiai innováció amerikai cégektől származik, gondoljunk csak a FinTechre, LegaTechre, BioTechre vagy a FoodTechre. Még az európai vagy ázsiai cégektől származó technológiák is gyakran angol megnevezéseket használnak, hogy könnyebben érvényesülhessenek a nemzetközi piacokon.

Az otthonunkban is a legtöbb high-tech kiegészítő angol nevet visel, amelyek többsége gyakran úgy van beprogramozva, hogy angol nyelvű üdvözlő üzeneteket jelenítsen meg. A fejhallgatótól kezdve az egéren át a kedvenc videojátékokig feltehetően nagy valószínűséggel mindenki használ valamilyen angol névvel ellátott eszközt és technológiát, elég csak a Smart Home-ra, 5G-re vagy az AI-ra gondolni.

Az USA minden ágazatban a technológiai innováció táptalajává vált, amelynek eredményeként a technológiával kapcsolatos új kifejezések listája folyamatosan növekszik.

Angol nyelvtanfolyam Veszprémben vagy bármelyik nagyvárosban az országban egy magántanárral az élen.

Az angol az internetet, avagy a jövő világát is dominálja

A nemzetközi kommunikáció, szakmai fejlesztés, szoftverek, karrierlehetőségek és innovációk többségének az alapja az angol, így mára világossá vált, hogy az angolnyelv-tudás az internet és a technológia területén való elhelyezkedés alapkövetelményé vált. A technológia azonban nem korlátozódik az informatikára, de az informatika meglehetősen nagy szerepet játszik benne.

programozási nyelvek szintaxisa
A programozási nyelvek általában az angol nyelv szintaxisán alapszanak.

Az angol a számítástechnika, és így az internet nyelve is. A világhálón található tartalmak több mint 50%-a angolul érhető el, ami hatalmas arány, különösen ha figyelembe vesszük az igen nagy kínai nyelvű közösséget, illetve hogy az internetes tartalmak mindössze 1,3%-a kerül fel kínai nyelven. A jó angolnyelv-tudás emellett a kódolás és számítógépes programozás esetében is nélkülözhetetlen – a legtöbb programozási nyelv például angol nyelvű szintaxist használ.

Az internet számos új angol nyelvű terminológia megszületését is eredményezte, mivel számos kifejezés csak az internet megjelenése óta létezik. Ilyen például a következők:

  • cookies
  • download
  • e-mail
  • hashtag
  • HTML
  • laptop
  • mouse pad
  • QR-code
  • RAM
  • social media
  • software
  • spam
  • streaming
  • upload
  • URL
  • web
  • webcamera
  • website
  • widget

Ezek közül a kifejezések közül – sok másikkal együtt – egyesek anglicizmusként kerültek be a különféle nyelvek mindennapos használatába, míg másoknak született helyi fordításuk.

Az internet a munkakereséstől kezdve a kapcsolattartáson át egy egyszerű recept megtalálásáig ma már szinte minden helyzetben szükséges, és nem lehet elvárni, hogy munkahelyet találjunk vagy feladatokat végezzünk informatikai eszközök nélkül. Bár például az online banki felület nem tartalmaz alapvetően angol nyelvű információkat, az angol nyelvű tartalom és eszközök folyamatosan jelen vannak az online tevékenységeinkben.

Legyen szó a legfrissebb információkhoz való hozzáférésről, hatékony munkavégzésről, nemzetközi kommunikációról vagy szakmai fejlődésről, az angol nyelv mindenütt jelen van a munkahelyünkön és otthonunkban egyaránt. Mindebből jól látható az angol nyelv világszintű dominanciája, ami egyre több embert motivál az angol magánórák igénybevételére. Akár a divatról, politikáról, zenéről vagy technológiáról van szó, ezek a területek nemcsak új kifejezésekkel járulnak jelentősen hozzá az angol nyelv változásához, hanem formálják is annak használatát és új nyelvi trendeket hoznak létre.

Ne maradj le: tartsd a tempót az angol nyelv fejlődésével a Superprof angolóráival!

Tetszett ez a cikk? Értékeld!

5,00 (1 rating(s))
Loading...

Klaudia

Idegen nyelvek és kultúrák, utazás, sport: lelkes felfedezőként ezért is szeretek fordítóként dolgozni, mert így számtalan új dolog és szakterület egy kis darabkáját tudhatom én is a magaménak.