Ha Descartes ma élne, talán ezt írná híres mondása helyett: Twitterezem, tehát vagyok.
Daniel Silva
Ha van valami, amit a 21. században nem lehet megkérdőjelezni, az az angol nyelv fontossága, legyen szó bármilyen területről vagy földrajzi elhelyezkedéstől. Akár a szakmai, akár a személyes életünket vesszük szemügyre, az angol nyelv a világban ma már mindenhol jelen van. Mindebből azonban talán az angol technológia világában betöltött szerepe a legkimagaslóbb.
Az angol mindenütt való jelenléte eredményeként olykor úgy tűnhet, hogy ez a jelenség természetes és mindig is így volt. Az angol nyelv elterjedésének kezdete azonban többé-kevésbé pontosan meghatározható, gondoljunk csak a 17–19. századot befolyásoló angol politikára, vagy az amerikai gazdaság és kultúra hódítására a második világháborút követően.

Az angol nyelv azonban nem is olyan régen, pontosabban a ’90-es években egy újabb mérföldkőhöz érkezett az olyan technológiai innovációkkal, mint az internet. De hogyan lett az angol az internet nyelve, és hogyan jutott el az az angol nyelv minden háztartásba az internet által? Cikkünkben ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni.
Debrecen angol nyelvtanfolyam lehetőségei széles választékot kínálnak a nyelvtanulók számára.
Internethasználat napjainkban Magyarországon
Az internethasználat mára szinte világszerte – köztük Magyarországon is – mindennapos dologgá vált. Mindez különösen az elmúlt 20–30 év eredménye a számítógépek, majd az okostelefonok és egyéb okoseszközök, valamint a közösségi média és összességében a digitalizálódás elterjedésével.
A Központi Statisztikai Hivatal 2022-es adatai szerint a 16–74 év közötti magyar lakosság 89%-a rendszeresen használja az internetet. Kicsit frissebb, 2023-as adatok szerint a férfiak 82,7%-a, míg a nők 83,9%-a használja naponta többször vagy folyamatosan az internetet. Az internet rohamos fejlődését jól mutatja, hogy 2006-ban a 16–74 év közötti magyar lakosság 44%-a használta rendszeresen az internetet, a férfiak és nők közötti megoszlás pedig 61% és 59,7% volt.
A személyi számítógépek és a vezeték nélküli hálózatok terjedésével az internethasználat fokozatosan egyre nagyobb közönség számára vált elérhetővé, aminek az okostelefonok és a mobilinternet megjelenése még nagyobb löketet adott. Az oktatás, egészségügy, bankolás, vásárlás és a szórakozás digitalizálódásával az internethasználat a modern élet egyik alapvető elemévé vált hazánkban és a határon túl is.
Hogyan terjedt el még inkább az angol nyelv a világban az internet megjelenésével?
Az internet fogalma már az 1980-as évek előtt is létezett, de ezekben az években indult jelentős fejlődésnek. Az igazi áttörést végül Tim Berners-Lee fejlesztése hozta meg 1989-ben, amikor is a brit tudós kifejlesztette a World Wide Web (WWW), vagyis a világháló rendszerét. Ez a rendszer tette lehetővé az dokumentumok és információk hipertext alapú elérését az interneten keresztül. Ezt követően 1990-ben megírta a Hypertext Transfer Protocol (HTML) első verzióját, majd 1991-ben az első weboldalt is létrehozta.

1993-ban találták fel a Netscape böngészőt, ami nagy hatással volt az internet korai fejlődésére, ez volt ugyanis az első széles körben elterjedt böngésző, ami lehetővé tette az emberek hozzáférését a webhez. A Netscape sikere gyorsan kirobbantotta a webböngészők közötti versenyt: 1994-ben született meg az első, ma is használatos webböngésző a Yahoo nevében. A versengés rendkívül felgyorsította az internet fejlődését és az új technológiák megjelenését, amelyek mind osztoztak egy dologban, még pedig abban, hogy mind brit vagy amerikai angol eredetűek voltak:
- Az internet kezdeti fejlődése nagyrészt angol nyelvterületen történt.
- Az első weboldalak, protokollok és technológiák is angol nyelven készültek.
- Az angol volt az elsődleges kommunikációs nyelv az eszközök és a fejlesztők között.
- A legnagyobb technológiai cégek, például a Google, Facebook, Apple és Microsoft, illetve az általuk létrehozott platformok, eszközök és szolgáltatások angol nyelvű országokból származnak.
- A weboldalak, cikkek, blogok, fórumok és egyéb online tartalmak kezdetben csak angolul voltak elérhetők.
Az internet és a technológia fejlődése ha ma már nem is kizárólag, de kezdetben nagymértékben amerikai találmányok és vállalatok eredményei voltak. A Yahoo megjelenésével világszerte, különösen Európában jelentősen megnőtt az elérhető weboldalak száma, majd ezt követően 1994-ben megjelent az Amazon techóriás is. Ezek a innovációk az amerikai digitális technológia globális befolyásáról tanúskodnak, amelyben az angol nyelv jelentősége mint nemzetközi nyelv elengedhetetlenné vált. Az angol tanulása ezzel ma már alapvető fontosságú, mivel az internet és a globális kommunikáció nyelve is az angol.
Az angol azonban nem csak a technológia és az internet nyelve: olvasd el, hogyan dominálja az angol nyelv a zeneipart!
Az angol nyelvi modell az egész világhálón elterjedt
Mára világossá vált, hogy az informatika világához igazán csak az angol nyelv által férhetünk hozzá. Akár szakmai, akár a mindennapi életünkben tölt be fontos szerepet az internethasználat, az internet nyújtotta lehetőségek kihasználásához mára nélkülözhetetlenné vált egy kis alap angolnyelv-tudás.
Ahogy már a fentiekben is kitértünk rá, a digitális világ globalizációja és technológiai fejlődése során az angol nyelv és az amerikai cégek dominanciája jelentős mértékben befolyásolta az internet fejlődését és globális elterjedését.

A nemzetközi cégek, mind az amerikaiak, mind az ázsiaiak és európaiak esetében egyre inkább megfigyelhető azonban a helyi igényekhez és kulturális különbségekhez való alkalmazkodás. Bár az angol nyelv és az amerikai technológiai cégek továbbra is központi szereplők, a digitális világ egyre inkább tükrözi a globális sokszínűséget és a nemzetközi együttműködést.
Angol nyelvtanfolyam Kaposváron számos magántanár kínál különböző tanfolyamokat a nyelvtudás fejlesztésére vagy ha esetleg egy angol nyelvtanfolyam Sopronban még érdekelheti a kezdő nyelvtanulókat.
A nemzetközi kommunikáció, szakmai fejlesztés, szoftverek, karrierlehetőségek és innovációk többségének az alapja azonban továbbra is az angol, ezáltal pedig az angolnyelv-tudás a technológia és internet területén való elhelyezkedés alapkövetelménye. Az angol az internet által emellett a mindennapi életünk szerves része is, gondoljunk csak a(z):
- távol élő rokonokkal való kapcsolattartásra,
- fotók közzétételére,
- bármilyen típusú állásra való jelentkezésre,
- streaming-szolgáltatásokra,
- mobilalkalmazások használatára.
Mivel ma már munka, szórakozás és a mindennapi életben való boldogulás céljából is használjuk az internetet, így lehetetlen elkerülni az angol nyelv közvetett vagy közvetlen használatát.
Az angol nyelv terjedése az angol nyelvű országok szokásainak és hagyományainak követésével
Egyre inkább hozzászokunk ahhoz, hogy angol elnevezésekkel találkozunk, még akkor is, ha az adott weboldal vagy vállalat nem angol nyelvű országból származik, gondoljunk csak az olyan magyar alapítású vállalatokra vagy szoftverekre, mint a Prezi, a LogMeIn vagy a Ustream.
Az angol nyelvű országokból származó weboldalak és különféle innovációk elterjedésével az angol nyelv mellett az angol nyelvű kultúra és szokások (köztük az angol nyelvű országok divatja) is nagyobb közönséghez jutnak el. Mi sem jobb példa erre, mint az Amazon, ami a Black Friday és az ahhoz hasonló akciók mellett az angolszász politikai és kulturális hagyományokat is népszerűsíti. Így nem is meglepő, hogy a nem angol nyelvű európai országok is fokozatosan átveszik az angol nyelvet és az interneten látott amerikai trendeket.

A Statista 2024-es adatai szerint az internetes tartalmak 52,1%-a angol nyelvű. Bár ez a szám még magasabb volt a 2000-es évek előtt, még mindig hatalmas az arány más nem angol nyelvű tartalmakhoz képest (spanyol 5,5%, német 4,8%, orosz 4,5%, japán és francia 4,3%). Ha arra gondolunk, hogy a több mint 1 milliárd angol beszélő – beleértve az angol anyanyelvűeket és az angolt mint idegen nyelvet beszélőket – a világnépesség kevesebb mint 20%-át teszi ki, arra jutunk, hogy nagyjából minden ötödik ember a világon képtelen megérteni a weboldalak 50 százalékát, legalábbis fordítóeszköz nélkül.
Kezdetben az angol volt az egyetlen nyelv az interneten
Ahogy már többször is szóba került, a számítástechnika kezdeti időszakában az angol volt az egyetlen nyelv, amelyet a világhálón használtak, mivel az internetet és a számítógépes programozást is angol nyelvű országok fejlesztették ki.
A kezdeti időkben csak az angol nyelvet használták a weben, így teljesen lehetetlen volt más nyelven, például franciául vagy kínaiul tartalmat írni. A kínai karakterek egyszerűen nem is léteztek a weben, de az internet fejlődésével és a karakterkódolási szabványok megjelenésével lehetővé vált más nyelvek és karakterek használata is.
Példák a digitális világban elterjedt angol kifejezésekre
A lista bizonyára távol áll attól, hogy teljes legyen! Íme azonban néhány példa a világhálón legnépszerűbb angol kifejezésekből, amelyeket más nyelvek a magyarral együtt átvettek:
- blog
- bug
- felugró ablak (pop-up)
- hashtag
- hivatkozás (link)
- HTML (HyperText Markup Language)
- letölt(és)/feltölt(és) (upload/download)
- online chat
- smiley
- spam
- sütik (cookies)
- szerver
- szerzői jog (copywright)
- URL (Uniform Resource Locator)
- web
- webkamera
Informatikai karrier: vagy angolnyelv-tudás, vagy semmi!
Mára világossá vált, hogy a informatika világában való elhelyezkedés lehetetlen az angol nyelv alapos ismerete nélkül, különösen akkor, ha a kódok és a számítógépes programozás világában szeretnéd megtalálni a helyedet:
- A legtöbb technológiai dokumentáció, szabvány és útmutató angol nyelven érhető el.
- A legtöbb programozási nyelv (pl. Python, JavaScript, Java, C++) az angol nyelv szintaxisára és szókincsére épül.
- Az angol a nemzetközi üzleti kommunikáció és együttműködés nyelve, így a különféle projektek kivitelezése és a megbeszélések is többnyire angolul folynak.
- Az új technológiák, trendek, és szakkifejezések gyakran angol nyelven jelennek meg először.
- A szakmai képzések és szakirodalom nagy része angolul férhetők hozzá.
Az angol nyelv tehát a technológiák és internet minden területén jelen van, és angolnyelv-tudás nélkül nem igazán értheted meg, hogy pontosan mit csinálsz vagy mit kell tenned.
Az internet megjelenése számos szempontból hozzájárult az angol nyelv alakulásához: mivel az internet kezdetben főként angol nyelvű volt, az angol hamar a kommunikáció és a technológiai innovációk központjába került. Az angol globális jelentőségét tovább fokozta az olyan techóriások megjelenése, mint a Google, Facebook és Amazon. Az angol nyelv összességében megkönnyítette az online és nemzetközi üzleti kommunikációt és az új és nagy mennyiségű információhoz való hozzáférést.