Mit jelent egy televíziós készülék az ember számára, akinek csak be kell hunynia a szemét a látottak és a soha nem látottak legelérhetetlenebb vidékeinek bejárásához, akinek csak el kell képzelnie, és falakon hatol át, vagy épp porból teremtheti meg álmai hatalmas Bagdadjait?
Salvador Dalí spanyol festőművész
A legtöbb csendéletalkotással ma feltehetőleg szaftos ételekről és ízléses koktélokról készült Insta- és Facebook-fotók formájában találkozol. A csendéletképek azonban korántsem új keletűek. A csendélet mint képzőművészeti ág több szász éve létezik, és bár csak a 17. században vált önálló műfajjá, a csendéletszerű ábrázolások egészen az ókori Egyiptomig vezetnek vissza.
Az idő múlásával és az új képzőművészeti irányzatokkal a csendélet mint egy kevésbé értékelt műfajtól a ma leghíresebb múzeumok alapvető részét képező alkotásaiig számos átalakuláson ment keresztül. Cikkünkkel most közelebbről is megismerheted a csendéletfestészet fejlődését a történelem során a holland aranykortól egészen a kortárs csendéletfestészetig.
A csendéletek ősi történelme
Fontos leszögezni, hogy a csendéletről mint önálló képzőművészeti műfajról csak a 17. századi reneszánsztól beszélhetünk. A csendéletszerű ábrázolások azonban már ettől jóval régebben, az ókori Egyiptomban, az ókori görög művészetekben, valamint az ókori Rómában is léteztek.
Az egyiptomiak szerint a sírkamra falán vagy a szarkofág belsejében ábrázolt tárgyak elkísérték a halottat a túlvilágra. Az isteneknek szánt felajánlásaik az örök élethez szükséges javakat jelentették, vagyis a mindennapi élethez tartozó tárgyakat (edények, szerszámok) és ételeket (kenyér, hús, bor, szőlő, füge). Ezek az ábrázolások csendéletszerűen örökítették meg a túlvilágon az elhunytat szolgáló tárgyakat és ételeket.
A csendéletrajz kezdőknek is ideális a különböző festészeti technikák gyakorlásához, a részletekben való elmélyüléshez és a saját stílus fejlesztéséhez.
Az ókori Görögországban és Rómában fellelhető csendéletszerű ábrázolások már nem csak vallási szimbolikát közvetítettek, és egyre nagyobb hangsúly került a hétköznapi jelenetekre. Egy másik jelentős különbség, hogy míg az egyiptomi ábrázolásokra nem volt jellemző a perspektíva vagy az árnyékolás, a görög, és különösen a római alkotásokat nagyobb kifinomultság, realisztikusság és részletesség jellemezte:
görög vázákra és mozaikokra festett ételek, italok és virágok
római falfestményeket és mozaikokat dekoráló ételek, italok és mindennapi tárgyak, amelyek a gazdagságot, bőséget és a római életstílust szimbolizálták
A Vezúv i. sz. 79-es kitörésekor Pompeji és Herculaneum városát is hamu borította be, amely alatt több mozaik és festmény is fennmaradt. Ezeken az alkotásokon gyakran megjelennek a vendégeknek felajánlott ételek és víz, amelyek a vendéglátás római társadalomban betöltött jelentős szerepére utalnak. A herculaneumi romok közül előkerült egyik leghíresebb műalkotás a Csendélet barackkal, amely a város egyik leggazdagabb villájának bejáratát dekorálta.
Csendéletek a középkorban
A reneszánsz előtti középkori csendéletművészetet vallásos rajzok és festmények határozták meg. A vallási kéziratokon és szövegeken, különösen azok szegélyein található ételek, italok és egyéb mindennapi tárgyak csendéletszerű ábrázolásokként jelentek meg. Bár ezek nem számítottak központi témának a művészetekben, céljuk a bibliai jelenetek és vallási fogalmak díszítése és kihangsúlyozása volt.
Az egyik leghíresebb vallási kézirat, amelyben effajta ábrázolások találhatók a Cleves Katalin németalföldi hercegnő számára készült Cleves Katalin órakönyvei. Ez a gótikus stílusú alkotás egyfajta imakönyv a 15. századi Hollandiából, amely a középkori művészet egyik legszebb és leggazdagabban díszített könyve a maga nemében.
Bár a mű szerzője ismeretlen, az alkotása korántsem egy egyszerű csendélet. Az alkotó részletek iránti érzéke, éles megfigyelőképessége és a mindennapi tárgyak iránti érdeklődése messze megelőzte korát. A mű oldalainak szegélyeit trompe l'oeil illusztrációkkal dekorálta, amelyek a természetet (kagylók, gyümölcsök, madarak, halak, virágok) és ember által készített tárgyakat (ékszerek, csempék, érmék, bútorok) örökítenek meg.
A jeleneteken azonban nemcsak a fényűző életmód, hanem a hétköznapi foglalkozások, például a tehénfejés, a kenyérsütés vagy a borárusítás is helyet kaptak. Ez szintén az alkotó éles megfigyelőképességéről tanúskodik.
Reneszánsz és a csendélet kialakulása
A 14. században Olaszországban kialakult a reneszánsz irányzata, amely a következő évszázadokban örökre megváltoztatta az európai művészetet. A csendélet mint önálló irányzat a 16. században kezdett megalapozódni, majd a 17. században a holland aranykorral önálló műfajjá nőtte ki magát.
Míg a kora reneszánsz olasz és francia művészeire az emberi témák ábrázolása volt jellemző, addig a hollandok előszeretettel festettek csendéleteket is. Az egzotikus ételek és drága tárgyak a bőség és jólét szimbólumai voltak, így egyre nagyobb volt a kereslet az effajta elemeket ábrázoló csendéletfestmények után. Mindez még több alkotásra ösztönözte a csendéletfestőket.
A hollandokra különösen nagy hatással volt a barokk csendélet. A vallási jeleneteket és szimbolikus jelentéseket is tartalmazó különféle lakomákat gyakran óriás vásznakra festették. A barokk csendéletet a holland aranykorban a következők jellemezék:
a fény-árnyék hatások, a textúrák és a különböző anyagok részletes megjelenítése és élethűsége;
a holland társadalmi és gazdasági fellendülést szimbolizáló bőség és gazdagság;
az élet mulandóságát és a földi javak hiábavalóságát megjelenítő vanitas csendéletek.
Leghíresebb képviselői Pieter Claesz, Willem Kalf és Jan Davidsz de Heem festők voltak, akik a holland aranykor csendéletének egyik legelterjedtebb formájában, a vanitas csendéletben is kiemelkedtek. A vanitas csendéletek kompozíciójának témáját általában a halál, az idő múlása és az élet mulandósága képezte. Ezeket olyan elemekkel ábrázolták, mint a(z):
koponya;
rothadt gyümölcsök és hervadt virágok;
óra és homokóra.
A vanitas csendéletekre jellemző sötét háttér a halál elkerülhetetlenségére emlékeztette a nézőt, és hogy a luxustárgyak, pazar lakomák és fényűző díszletek végső soron hiábavalók. A holland csendélet témái azonban az egyszerű tárgyaktól az egzotikus gyümölcsökön át a virágokig nagyon sokoldalúak voltak, amelyek közül a jellemzően olajfestékkel vászonra vitt virágcsendéletek voltak a legkeresettebbek.
Az impresszionizmus és posztimpresszionizmus hatása a csendéletre
A művész, aki mindenben tökéletességre törekszik, semmiben sem fogja elérni.
Eugène Delacroix francia romantikus festő
A 18. és 19. század fordulóján a Francia Akadémia kijelentése által az a felfogás kezdett terjedni, hogy a festészeti technika és a színharmónia nem olyan fontos, mint a festmény témája. Mivel az emberi alakot tartották a legfontosabbnak és legnehezebben ábrázolhatónak, ezért a csendéletre nem tekintettettek egyenrangú műfajként.
Ez a felfogás csak a 19. század végén kezdett változni az impresszionizmus megjelenésével, amely az 1860-as években alakult ki egy négy fiatal művészből álló párizsi csoport hatására:
- Claude Monet
- Pierre-Auguste Renoir
- Alfred Sisley
- Frédéric Bazille
A négy művész a klasszikus elveket képviselő Charles Gleyre tanítványai voltak, de egyre inkább a fény-árnyék, színek és ecsetvonások dinamikusabb alkalmazását képviselő William Turner (J. M. W.) és Eugène Delacroix művészete felé hajlottak:
- a jól körülhatárolt kontúrokkal és vonalakkal szemben lazán felvitt, szabad ecsetkezelésű színeket használtak;
- a természetes fény változásainak ábrázolására koncentráltak;
- merész árnyékolási technikákat alkalmaztak, amelyben nem csak a szürkére és feketére hagyatkoztak;
- kiemelt fontossággal tekintettek a fény és a színek egyik tárgyról a másikra való tükröződésére – a környezet fényeinek és színeinek többi tárgy árnyalataira való hatása lett az impresszionizmus egyik alapelve;
- a nedvesre nedves festéstechnikát is alkalmazták, amely lágyabb kontúrokat és a színek átfedését eredményezte.
Bár nem új festészeti technikákkal dolgoztak, ők voltak az elsők, akik ötvözték azokat, amely egyedi és eredeti megjelenést kölcsönzött munkáiknak. Ezek a tényezők képezték a 19. század végén és a 20. század elején az európai posztimpresszionizmus alapját, amelynek legkiemelkedőbb művészei Vincent Van Gogh, Paul Gaughin és Paul Cézanne, majd valamivel később Pablo Picasso voltak.
A posztimpresszionizmusra továbbra is az élénk színek és vastag ecsetvonások alkalmazása volt jellemző, de az impresszionizmus korlátait feszegetve nagyobb hangsúlyt helyezett a geometrikus formákra, a témák eltorzítására és a szubjektív színhasználatra az adott üzenet közvetítése érdekében. A posztimpresszionizmus hatására alakult ki a kubizmus és a fauvizmus is.
Modern csendéletművészet
A művészetnek olyasminek kell lennie, ami felszabadítja a lelket, stimulálja a képzeletet, és arra ösztönzi az embereket, hogy messzebbre menjenek.
Keith Haring amerikai pop-art és graffiti művész
A posztimpresszionizmus egy másik jelentős mozzanata a formákkal való kísérletezés, valamint az absztrakció és a szimbolizmus iránti érdeklődés volt, amely a 20. századi modern csendélet előfutára volt. Ide tartozott a kompozícióra és a szerkezeti elemekre fókuszáló Paul Cézanne is, aki nagy hatást gyakorolt a modern csendéletfestészet legnagyobb alakjaira:
- Georges Braque
- Pablo Picasso
- Juan Gris
- Henri Matisse
A technológia fejlődésével és az absztrakt művészeti mozgalom megjelenésével a csendéletművészet számos utat követett. Az 1950-es évek elején az Egyesült Királyságban megjelent a tömegkultúrát kritizáló pop-art irányzata, amely újradefiniálta a csendéletművészet jelentését.
A csendéletfestészet gyorsan az új művészeti irányzat fontos részévé vált. Leggyakoribb elemei a tömeggyártott tárgyak, filmek, sci-fi és technológia volt, amelyekkel a magas- és tömegkultúra közötti határokat kérdőjelezték meg. A pop-art mozgalom vezetője a művészet merész és innovatív megközelítéséről ismert Andy Warhol amerikai művész volt.
Warhol főként a tömegtermelés, fogyasztói társadalom és a hírnév iránti rajongás témáival kérdőjelezte meg a művészetről alkotott hagyományos elképzeléseket. Egyedi művészi látásmódja és az olyan technikák alkalmazása révén, mint a szitanyomás, Warhol hétköznapi tárgyakat és személyiségeket alakított át a korabeli társadalom erőteljes szimbólumaivá.
Néhány kortárs csendéletművész Keith Haring fenti tanácsát megfogadva még tovább ment. Ilyen volt például Judy Chicago amerikai feminista művész és A vacsoraest (The Dinner Party) installációja 1979-ből. A háromszög alakú, oldalanként közel 15 méteres asztalból álló alkotás 39 terítéket számál, amelyek mindegyike tartalmaz egy kézzel festett porcelántányért, kerámia evőeszközöket és egy kelyhet, valamint egy arannyal hímzett szegélyű szalvétát. A hatalmas installáció elkészítése öt évbe és több mint negyedmillió (ma több mint 1 milliárdnak megfelelő) dollárba került.
Az alkotás célja a történelem során jelentős szerepet betöltő nők előtti tisztelgés. Minden egyes ülőhelyet egy másik nőnek szenteltek, akiknek helyét a terítőbe hímzett név jelez. Az asztal minden oldala a történelem egy-egy korszakának felelt meg.
Mindebből jól látható, hogy a csendéletművészet már nem csak kétdimenziós műalkotásokon van jelen. Az ilyen vizuálisan hatásos, háromdimenziós installációk lehetővé teszik a nőzők számára, hogy jobban belemerüljenek a csendéletbe, és sokkal interaktívabban közelítsék meg azt.
A csendélet mára a folyamatosan változó művészeti irányzatok, társadalmi-kulturális változások és a technológiai fejlődés hatására egy igazán sokoldalú műfajjá nőtte ki magát, amellyel sikerült megalapoznia helyét a legfontosabb képzőművészeti műfajok között. Legyen szó a tárgyak esztétikai megjelenéséről vagy a szociális és politikai üzenetek közvetítéséről, a csendélettel a művészeknek lehetőségük nyílik a formák, színek és tárgyak kifejezésére, valamint a társadalom aktuális kérdéseinek és változásainak megjelenítésére.
Tetszett ez a cikk? Értékeld!
Loading...