Franciaország Nagy-Britannia szeretett és gyűlölt szomszédja. Szeretett a finom ételei és divatja miatt, és gyűlölt, hiszen számos háború dúlt a Francia és a Brit Birodalom között. De pontosan mi tette Franciaországot birodalmi hatalommá? Olvass tovább, és fedezd fel a Francia Birodalom Titkait. Vagy kattints ide további érdekes tényekért Franciaországról.
A francia gyarmatbirodalom: első fejezet
Franciaország történelmének nagy részében egy király által irányított királyság volt. Franciaország első királya állítólag az 5. században élt frank Merovech volt. De bár időnként Közép-Európa nagy részét elfoglalták (például Nagy Károly alatt), Napóleonig nem tekintette magát birodalomnak. Azonban mindig is fontos gyarmati hatalom volt. A gyarmatosítás első hulláma a 17. században zajlott.
Nouvelle France (Új Franciaország)
A 16. században, meglovagolva a felhajtást, amit az eredményezett, hogy a spanyolok felfedezték az amerikai kontinenst, Franciaország tett néhány tessék-lássék kísérletet arra, hogy gyarmatokat alapítson az Újvilágban. Az első igazi gyarmatot 1605-ben alapították Port Royalban, az Újvilágban, Akadia területén, amit később a kanadai Új-Skóciának neveztek el.
Három évvel később, 1608-ban Samuel de Champlain megalapította Québecet. Québec lett Új-Franciaország gyarmatának fővárosa, ami főként a szőrmekereskedelemből élt. A francia felfedezők a Szent Lőrinc folyó mentén nyugatra, majd a Nagy-tavakon és azok folyóhálózatán keresztül délre terjeszkedtek (1699-ben a Mississippitől nyugatra fekvő nagy kiterjedésű Louisiana területére is igényt tartottak), és a folyók mentén új előőrsöket alapítottak. A franciák azonban inkább a bennszülött törzsekkel folytatott szőrmekereskedelmi hálózat kiépítésére összpontosítottak, mint a mezőgazdasági települések létrehozására, így amerikai gyarmataik sosem voltak különösen sűrűn lakottak.
Az Egyenlítőtől délre
A Nyugat-Indiákon 1625-ben St. Kitts-en (egy olyan szigeten, amit Franciaországnak meg kellett osztania a britekkel) hozták létre az első gyarmatot. A Compagnie des Îndes d'Amérique-t 1635-ben Richelieu bíboros alapította a működésképtelen Compagnie St. Christophe helyett, hogy a karibi szigeteket elfoglalja a dohányültetvények létesítésére. Ezek közé tartozik Szent Domingue (egy Spanyolországgal megosztott sziget, amit később Haitire, illetve a Dominikai Köztársaságra osztottak), illetve Guadeloupe és Martinique. Míg Észak-Amerikában a franciák együtt dolgoztak a bennszülöttekkel, addig a karibi ültetvények - először a dohány, majd a cukornád - nagymértékben függtek a helyi lakosság leigázásától és az Afrikával folytatott rabszolga-kereskedelemtől. Olyannyira, hogy lázadások sorozata vezetett etnikai tisztogatásokhoz, mint például az 1660-as karibi kiűzés, amely majdnem teljesen kiirtotta Martinique karibi lakosságát.
1676-tól kezdődően, a helyi lakosság és más gyarmatosító hatalmak ellen folytatott sok harc után gyarmatokat alapítottak a mai Francia Guyana területén, Brazíliától északra.
Az első afrikai területek
A szenegáli partok mentén 1664-ben létrehozott kereskedelmi állomások jelentették a francia gyarmatosítás kezdetét Afrikában. Elsősorban a belső afrikai államokból származó rabszolgákkal kereskedtek, akiket a karibi gyarmatokra szállítottak.
A Compagnie des Indes Orientales-nak 1665-ben sikerült előőrsöket létesítenie Réunion szigetén és Mauritiuson (bár Franciaország már valamivel korábban igényt tartott rájuk). Ezeket a keletre tartó hajók ellátási pontjaként használták. 1719-re Franciaország megvetette a lábát Indiában, és kihasználva a Mogul Birodalom bukását, támogatta a helyi uralkodókat Indiában a britek ellenében.
A franciák végül vereséget szenvedtek, és csak Pondicherry és Chantannagar maradt meg, mindkettő 1954-ben integrálódott a független Indiába.
Az első gyarmati birodalom hanyatlása
Az utrechti békeszerződés, ami nagy hatással volt Franciaország amerikai gyarmataira, elsősorban a spanyol trónutódlás szabályozására szolgált, miután II. Károly király a Habsburg-dinasztia részéről nem tudott örököst megnevezni. A szerződés XIV. Lajos unokáját ültette Spanyolország trónjára, de átrendezte Franciaország több gyarmatát is. Például Új-Fundlandot és a Hudson-öböl körüli Rupert-földet átengedték Nagy-Britanniának.
A következő száz évben Franciaország lassan elvesztette gyarmati birtokainak nagy részét, főként háborúk miatt. Az osztrák örökösödési háború (1744-1748), a hétéves háború - amit az amerikaiak francia és indián háborúnak neveznek - (1756-1763), majd a francia forradalom (173-1802) következtében Franciaország elvesztette Kanada és a Karib-tenger nagy részét, amit a Brit Birodalom szerzett meg. Louisianát 1762-ben a titkos fountainebleaui szerződésben Spanyolországnak engedték át (de Franciaország 1800-ban az ugyancsak titkos ildefonsói szerződésben visszavásárolta a spanyoloktól).
Az első francia birodalom: Bonaparte Napóleon
A francia forradalom és az Ancien Regime megdöntése után Franciaország több kísérletet tett a megfelelő kormányforma megtalálására. A forradalom rémuralma után a Direktórium megpróbálta kiegyensúlyozni a dolgokat, de Bonaparte Napóleon 1799-ben Brumaire 18. napján (azaz november 9-én - Franciaországban ekkoriban egy másik naptár, a francia forradalmi naptár, volt érvényben) megdöntötte azt. Konzulátust hoztak létre három konzullal, akik közt Napóleon volt az első konzul. Miután 1802-ben aláírták az amiens-i békét Nagy-Britanniával, örökös konzullá választották.
Eközben a Karib-térségben a volt rabszolga Toussaint Louverture által vezetett haiti felkelés arra kényszerítette Napóleont, hogy 1803-ban eladja a louisianai területeket az Egyesült Államoknak, ami nagymértékben csökkentette a francia gyarmatok számát.
1804-ben a parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, ami Franciaországot Napóleonnal az élen birodalommá tette. December 2-án Napóleont császárrá koronázták.
A francia birodalom fénykora
Napóleon a Direktórium alatt kezdte meg hódításait, amik többek között a következő területeket tartalmazták:
- Olaszország nagy része
- Svájc
- Hollandia
- a Belgiumtól a Rajna nyugati partjáig terjedő terület.
Első konzulként folytatta Itália meghódítását, kiterjesztette Franciaország területét a Rajnán túlra, egészen Hannoverig és Cuxhavenig az északnyugati német partokon.
Császárrá koronázása után Dél-Németország nagy részét (Bajorország, Baden, Württemburg és Szászország) vazallus államként annektálta, és megkezdte Spanyolország meghódítását.
Nehézségek és bukás
A császár egyre nagyobb ellenállásba ütközött a spanyolok részéről, beleértve a Junta nevű gerilla lázadókat is. Több éven keresztül a brit Wellesley tábornok, Wellington hercege szorította vissza. Eközben Poroszország titokban szövetségeseket gyűjtött. Bár Napóleon először diadalmaskodott Austerlitznél, Oroszország, ami korábban szövetséges volt, hamarosan bejelentette, hogy csatlakozik a Bonaparte elleni koalícióhoz. Napóleon 1812-ben kezdte meg oroszországi hadjáratát, miközben csapatainak nagy részét még mindig a spanyol felkelés kötötte le.
Néhány ragyogó katonai akció ellenére Napóleánt folyamatosan visszaszorították, mígnem 1814 márciusában Párizs megadta magát. Napóleon áprilisban lemondott, és ezzel véget értek a napóleoni háborúk.
Elba szigetére száműzték, ahonnan 1815-ben államcsínyt kísérelt meg a "júliusi monarchia" frissen visszaállított királya, XVIII. Lajos (XVI. Lajos testvére) ellen. Körülbelül száz napig uralkodott, mielőtt Waterloonál vereséget szenvedett. Ismét száműzték, ezúttal Saint-Helena szigetére, ahol 1821-ben meghalt.
A második francia birodalom: III. Napóleon
Az 1824-ben elhunyt XVIII. Lajos restaurációja után öccse, X. Károly foglalta el a trónt. Károlyt 1830-ban megfosztották a trónjától, és helyette Lajos Fülöpöt (XVI. Lajos unokatestvérét) választották meg Franciaország királyává.
Az 1848-as forradalom után Lajos Fülöp lemondott unokája javára, de a francia kormány úgy döntött, hogy helyette visszatér a köztársasághoz. Franciaország első elnökévé Louis Napóleon Bonapartét, I. Napóleon unokaöccsét választották. Az alkotmány nem tette lehetővé számára, hogy második ciklusban is hivatalban legyen, ezért 1851-ben puccsot hajtott végre, és 1852. december 2-án - ugyanazon a napon, mint nagybátyja - III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát.
1870-ig uralkodott, amikor a szedáni csata, a francia-porosz háború utolsó csatája után kapitulált Németország előtt.
A francia gyarmatbirodalom: második felvonás
A napóleoni háborúk befejezése után a britek visszaadták Franciaországnak tengerentúli területeinek nagy részét, többek között:
- Francia Guyanát
- a szenegáli kereskedelmi állomásokat
- az indiai gyarmatokat
- cserébe annektálták a Seychelle-szigeteket és Mauritiust.
- Károly megpróbálta visszaállítani az ellenőrzést Haiti felett, de végül elfogadta Haiti függetlenségét, noha kártérítés fizetésére kényszerítette Haitit a francia ültetvénytulajdonosoknak.
1830-ban az Oszmán Birodalom algíri uralkodója és a francia konzul közötti vita után Franciaország megszállta Algériát, bár csak 1847-ben hódították meg teljesen.
Aztán III. Napóleon uralkodása alatt a francia terjeszkedés visszatért - ezúttal nem Európában, hanem a gyarmatokon. Gyarmatokat hozott létre Új-Kaledóniában és Cochinchinában (egy dél-vietnami régióban), és Kambodzsa egy részét protektorátussá tette. Tovább folytatta Afrika gyarmatosítását, a szenegáli kereskedelmi állomásokról a szárazföld belsejébe vonult, és a nyugati partok mentén gyarmatokat hozott létre. A rabszolgaságot 1848-ban betiltották; ehelyett az új afrikai gyarmatokon a gumiarábikum-, földimogyoró- és bambara földimogyoró-ültetvényekre összpontosítottak.
III. Napóleon Dél-Amerikában is terjeszkedni próbált. Amikor a Benito Juarez vezette ideiglenes mexikói kormány megtagadta a megbuktatott kormány adósságainak kifizetését, a fő adósok, Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország a katonai fellépés mellett döntöttek. Franciaország továbbment, és Maximilián főherceget (az osztrák császár testvérét és a belga király vejét) ültette Mexikó trónjára. A mexikói ellenállás azonban hamarosan megerősödött, és III. Napóleon 1866-ban visszavonta támogatását. I. Maximiliánt egy évvel később kivégezték.
Dekolonizáció
Az első világháború után a gyarmatokon egyre növekvő elégedetlenség amiatt, hogy Franciaország nem ismerte el a háborúban játszott szerepüket, nem vezetett a francia kormány részéről semmilyen intézkedéshez. Franciaország csak a második világháború után kezdte elismerni gyarmatai önrendelkezési jogát. A Départements d'Outre-Mer (tengerentúli közigazgatási régiók) 1946-os létrehozása lehetővé tette, hogy egyes gyarmatok, amik Franciaország mellett akartak maradni, ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, mint a franciaországi franciák. Ezek közé tartoznak a következők:
- Guadeloupe
- Francia Guyana
- Martinique
- La Réunion
Más gyarmatok félig független státusszal rendelkeztek, helyi törvényekkel és korlátozott önkormányzattal, de kevesebb képviselettel. Ezeket Territoires d'Outre-Mer-nek (tengerentúli területeknek) nevezték. Idővel néhány TOM függetlenné, vagy DOM-okká váltak (Mayotte 2011-ben).
2003-ban egy kivételével (lakatlan területek az Indiai-óceánon és az Antarktiszon) az összes tengerentúli megyei terület félig független tengerentúli társulásokká (Collectivités d'Outre-Mer) vált. Ezek közé tartozik:
- St-Pierre és Miquelon
- Wallis és Fortuna
- Francia Polinézia
- Mayotte (2011-ig, amikor a Francia Köztársasághoz csatlakozott)
A francia dekolonizáció nem minden gyarmaton zajlott békésen. Madagaszkáron 1947-ben egy évig tombolt a lázadás, és az algériai háború (1954-1962) konfliktusának hatása máig érezhető mindkét oldalon.
Ha Budapesten keresel franciaórákat, a legtöbb találatot valószínűleg a Superprof-on találod, de még sokkal nagyobb a választék, ha hajlandó online franciaórákat venni.
Tetszett ez a cikk? Értékeld!
Loading...
