Ha olyan dalokat írok és énekelek, amit mindenki ért, mindenki befogad, úgy érzem, segíthetem az emberek együttélését, megértését. Mint a főzőkanál a fazékban, én az élet jó ízeit szeretném úgy kikeverni, hogy egyenletes, tiszta ízharmónia jöhessen létre.

Demjén Ferenc

A zene nemcsak a dallamok és ritmusok összessége, hanem a kezdetek óta az emberi kultúra szerves része, az emlékeink aláfestése, a mindennapjaink kísérője, az érzéseink tükre. Néhány dal azonnali bombasikerként robban a köztudatba, majd pár hét után új kerül a helyére. Néhány azonban korszakokat és generációkat összekötve és átívelve örökre bevésik magukat a kollektív tudatba. Ha profi támogatást keresel, egy énektanár segíthet a hangod tökéletesítésében.

A legnagyobb magyar slágerek korszakokat és generációkat átívelve írták be magukat a hazai zene történelmébe.

Az Omegától kezdve Kovács Katin át a Hungáriáig a magyar zene történelmében is számos olyan remekművet találhatunk, amelyek az idő próbáját kiállva ma is éppolyan erővel szólnak, mint amikor először hallották őket. Táncdalfesztiválok, beat, rock, pop, modern könnyűzene: nosztalgiázz velünk, és ismerd meg a magyar zene legendás képviselőinek legnagyobb dalait, amelyekhez egyedi hangok, történetek és érzések társulnak!

A legjobb Ének tanárok elérhetőek
Erika
5
5 (12 vélemény)
Erika
3000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Marcus
5
5 (13 vélemény)
Marcus
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Mária stella
5
5 (11 vélemény)
Mária stella
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Dániel
5
5 (8 vélemény)
Dániel
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Patrícia
5
5 (7 vélemény)
Patrícia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Detti
5
5 (3 vélemény)
Detti
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Zsófia
5
5 (7 vélemény)
Zsófia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Diána
5
5 (6 vélemény)
Diána
6000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Erika
5
5 (12 vélemény)
Erika
3000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Marcus
5
5 (13 vélemény)
Marcus
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Mária stella
5
5 (11 vélemény)
Mária stella
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Dániel
5
5 (8 vélemény)
Dániel
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Patrícia
5
5 (7 vélemény)
Patrícia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Detti
5
5 (3 vélemény)
Detti
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Zsófia
5
5 (7 vélemény)
Zsófia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Diána
5
5 (6 vélemény)
Diána
6000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Gyerünk!

Omega: Gyöngyhajú lány

A Gyöngyhajú lány szövegét Adamis Anna, zenéjét pedig Presser Gábor szerezte, és az Omega frontembere, Kóbor János énekelte. Az 1969-es dal nemcsak az együttes legnagyobb slágereinek, hanem a világhírű magyar dalok egyike is, amelyet olyan hírességek dolgoztak fel, mint a német Scorpions.

A szimfonikus rockot pszichedelikus elemekkel ötvöző alkotás egy misztikus, kitalált lány köré épül, aki a fény és remény, valamint a szépség és a tisztaság szimbólumaként jelenik meg, aki utat mutathat az elveszettségben. A nosztalgikus, érzelmekkel teli ballada témája a vágyódás és az elmúlás, amelyeket hosszú dallamívek és erőteljes visszhangok támasztanak alá. A magyar rock egyik legemblematikusabb darabja! Az Omegáról beszélve több időtálló dalt is megemlíthetünk:

Régi csibészek

Petróleumlámpa

Ha én szél lehetnék

Piramis: Ha volna két életem

Ennek az 1977-es rockballadaának a szövegét Horváth Attila írta, és egy belső vívódásról, dilemmáról szól. Egyrészt az elkötelezettségről és odaadásról, másrészt pedig a függetlenségről és szabadságról, amelyben az ember megvalósítja vágyait, amit úgy lehetne elérni, ha az embernek egyszerre két élete lenne.

A melankolikus harmóniák, Révész Sándor különleges énekhangja, Závodi János virtuóz gitárjátéka, Gallai Péter érzékeny melankóliája és Köves Pinyő határozott dobjátéka még inkább fokozza ezt a kettős érzetet. A Piramis ezzel a dallal örökre beírta magát a magyar rocktörténelembe. A Szállj fel magasra című daluk is máig sokakat megérint.

Kovács Kati: Úgy szeretném meghálálni

A Gábor S. Pál és Szenes Iván által megalkotott dal először a Made in Hungary rádiófesztiválon csendült fel 1979-ben Kovács Kati előadásában. Ez az énekesnő egyik legnagyobb slágere, amely az anyai szeretet és gondoskodás viszonzásának vágyáról szól. Ennek kapcsán fő témái a szeretet, gondoskodás, hála és hűség.

A zongora, hegedű és könnyed ritmusok meghitt, személyes és rendkívül érzelmes hangulatot teremtenek. A dallamvilág egyszerű és letisztult, a ritmus pedig lassú, amely összességében intimitást és érzelmességet teremt. 2023-ban a Csináljuk a fesztivált! című zenés show-műsor nyertes dala lett, és az évszázad slágerének választották. Kovács Katinak több korszakalkotó dalt is köszönhetünk:

Nem leszek a játékszered

Ha legközelebb látlak

Találkozás egy régi szerelemmel

Republic: Szeretni valakit valamiért

Az 1991-es lírai pop-rock ballada témája a küzdelem, a remény és az önzetlen, feltétel nélküli szeretet („Nem kell, hogy okod legyen.”). Egyszerű, mégis nagyon hatásos gitáralapú kísérete, közérthető dallamvilága és természetesen Bódi László „Cipő” karakteres hangja hihetetlen érzelmi töltetet ad a dalnak. Ez a Republic legkedveltebb slágere, amelyre sokan a szeretet himnuszaként tekintenek.

A Republic olyan további legendás dalokkal ajándékozta meg a közönséget, mint a(z):

A 67-es út

Ha még egyszer láthatnám

Engedj közelebb

Máté Péter: Most élsz

A Most élsz egy Máté Péter-klasszikus, amelynek megírásához S. Nagy István is hozzájárult. Egy valamelyest dinamikusabb hangvételű lírai popszám, amelynek témája az elmúlás és a remény, miközben az élet pillanatainak megragadására buzdít. Az énekes érzékeny előadásmódja és a hangszerelés együtt építi fel a dal fokozatosan erősödő üzenetét. Egy tipikus példája annak, hogy sokan Debrecenben választják a magán énektanár debrecen segítségét a hangjuk fejlesztésére.

Máté Péter
Máté Pétert dalszerzői készsége, énektudása és érzelmi kifejezőképessége tette a magyar zene egyik legnagyobb alakjává. | Fotó: Gábor Martin – Forrás: Wikiemdia Commons

Máté Péter repertoárjából nehéz egyet kiválasztani, mert munkássága összességében legendás volt:

  • Egyszer véget ér
  • Ez majdnem szerelem volt
  • Azért vannak a jó barátok
  • Egy darabot a szívemből
  • Zene nélkül mit érek én?

Koncz Zsuzsa: Ha én rózsa volnék

A 60-as években betiltott, majd az 1984-ben kiadott Bródy János által írt Koncz Zsuzsa-sláger örökérvényű metaforáival az elnyomó rendszert és a szabadságot boncolgatja, amellyel a kommunista rendszerellenesség és a rendszerváltás szimbóluma lett. A dal az Illés-együttes feldolgozásával vált még népszerűbbé.

A népdalokat idéző lírai ballada akusztikus hangszerelésre épül, zenéje egyszerű, dalszövege pedig allegorikus, amely mögött mély politikai és társadalmi üzenetek húzódnak meg. Ez a többrétűség és Koncz Zsuzsa hiteles előadása tette a magyar zenei ellenállás egyik alappillérévé.

LGT: Neked írom a dalt

Ez az 1975-ben kiadott LGT-dal az összetartozás himnusza, amely kiemeli, hogy a zene és a művészet mindenkié és mindenkinek szól, aki valaha nehéz időket élt át. Ez a dal a magyar pop-rock egyik legérzelmesebb darabja, amelyben a szelíd zongoranyitást fokozatosan erősödő hangszerelés követ. Presser Gábor melankolikus zongorajátéka és Karácsony János gitárja tökéletes harmóniát teremt, amellyel a dal egyszerre személyes és közösségi, ezért sokan érezhetik úgy, hogy „róla” szól.

Érdekesség, hogy a dallal és mondanivalójával a szöveg írója, Presser Gábor először pont az ellenkezőjét gondolta. A korabeli cenzúra és szigorú alkotási korlátok nyomása alatt először a Nem neked írom a dalt (vagyis nem a dalokat ellenőrző bizottságnak) ötlete született meg, amelyből végül az összetartozás generációkon átívelő himnusza lett. Ez az LGT egyik legnagyobb hatású slágere, a magyar zenei örökség alapköve, de olyanokat is találunk legendás repertoárjukban, mint a(z):

  • Egy elfelejtett szó
  • Szólj rám, ha hangosan énekelek
  • Nem adom fel
  • Álomarcú lány
  • Valaki mondja meg
  • Mindenki másképp csinálja

Egészítsd ki a repertoárod néhány világszerte ismert legendás dallal!

A legjobb Ének tanárok elérhetőek
Erika
5
5 (12 vélemény)
Erika
3000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Marcus
5
5 (13 vélemény)
Marcus
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Mária stella
5
5 (11 vélemény)
Mária stella
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Dániel
5
5 (8 vélemény)
Dániel
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Patrícia
5
5 (7 vélemény)
Patrícia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Detti
5
5 (3 vélemény)
Detti
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Zsófia
5
5 (7 vélemény)
Zsófia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Diána
5
5 (6 vélemény)
Diána
6000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Erika
5
5 (12 vélemény)
Erika
3000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Marcus
5
5 (13 vélemény)
Marcus
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Mária stella
5
5 (11 vélemény)
Mária stella
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Dániel
5
5 (8 vélemény)
Dániel
8000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Patrícia
5
5 (7 vélemény)
Patrícia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Detti
5
5 (3 vélemény)
Detti
7000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Zsófia
5
5 (7 vélemény)
Zsófia
10000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Diána
5
5 (6 vélemény)
Diána
6000Ft
/óra
Gift icon
1.óra ingyenes!
Gyerünk!

Cserháti Zsuzsa: Egy elfelejtett dal

Cserháti Zsuzsa 2002-es dalának szövegét Miklós Tibor írta, zenéjét Menyhárt János szerezte. Egy nosztalgikus popballada, amelynek történetét a múlt és a jelen közötti időbeli távolság kíséri végig. A dalszöveg egyrészt a múlt szabadságát és boldogságát, másrészt a múlt fájdalmait és veszteségeit hasonlítja össze azokkal az érzésekkel, amelyet az elbeszélő ma érez, köztük a múlt még ma is ugyanolyan nehéz fájdalmait is.

A zongoraközpontú finom hangszerelés jazz beütést ad a dalnak, míg Cserháti utánozhatatlan, fájdalmasan szép hangja mélyen emberivé és egyben költőivé teszi. Cserháti sokak számára a fájdalom és szépség énekesnője volt, és ez a dal méltó példája annak, miért tartják a magyar lírai pop egyik legnagyobb alakjának. További közönségkedvencei:

Édes kisfiam

Kicsi, gyere velem rózsát szedni

Hamu és gyémánt

Edda: Álmodtam egy világot

Az Edda Művek 1980-as rockballadája az önmegvalósításról, a belső küzdelmekről és a hitről szól, amellyel akkor és azóta is sok fiatal azonosul. A dal masszív gitáralapjára érzelmileg rendkívül erős szöveg épül, amely a hatalmas érzelmi katarzist hozó refrénben teljesedik ki.

Az Edda egyik klasszikusa és a mai napig a koncertjeik csúcspontja, amellyel joggal a magyar rock egyik emblematikus dala – bár nehéz kiemelni egyetlen alkotásukat:

  • Hűtlen
  • Kölyköd voltam
  • A kör
  • Éjjel érkezem
  • Gyere őrült

Neoton Família: Holnap hajnalig

A Neoton Família klasszikusa, az 1983-as Holnap hajnalig egy könnyed, fiatalos lendületű diszkópopsláger. Dalszövege a barátok közti összetartásról, támogatásról és kitartásról szól, miközben a jelen pillanat élvezetére és szórakozásra buzdít. Élénk tempója, lüktető basszusa és fülbemászó refréne a fiatalság, a szerelem és a nyári éjszakák életérzését idézi, amellyel a bulikon és fesztiválokon is a legjobb magyar retrozenék állandó szereplője. A Neoton Família ezzel a dallal az örök fiatalságot szimbolizálja.

Bikini: Közeli helyeken

A dal a rendszerváltás idején, 1989-ben született meg, és ennek függvényében erősen társadalmi és politika töltetű. Az idő elmúlásának nyomása mellett a dalszöveg a magyar történelem viharos történéseit jeleníti meg, főleg az elcsatolt területeket illetően, miközben a remény és a küzdelem fontosságát hangsúlyozza, még ha az úton egyedül is vagyunk. Ez a dal a magyar identitás megőrzésének szimbóluma.

Beatrice: Azok a boldog szép napok

Ez a lendületes és vidám hangulatú punkos beütésű rocksláger 1988-ban született, amelynek felejthetetlen és gyakran idézett szövegét – különösen refrénét – Nagy Ferónak és Hirlemann Bertalannak köszönhetjük. A dal témája eredetileg egy szakításra utal, azonban sokan a rendszerváltás előtti feszültség és a rockzene szabadságeszményének hű lenyomataként tekintenek rá. A Beatrice ezzel vált végleg legendává, de az alábbi slágerei is nagyot szóltak:

8 óra munka

Mielőtt elmegyek

Nagyvárosi farkas

Hungária: Csókkirály

Az 1980-as Csókkirály dalszövege Fenyő Miklós keze alatt született meg. Kétségkívűn az egyik legismertebb magyar rock ’n’ roll szám, amely humoros szövegével és pörgős zenei alapjával mindenkit táncra és énekre bír. A dal a nagyvárosi hódító figuráját mutatja be szórakoztató, ironikus módon, a csókkirály pedig már szállóigévé vált. Ez a dal ma is minden buli kötelező darabja!

Quimby: Most múlik pontosan

Ez a 2005-ös alternatív rock-folk ballada témája a szakítás és az elengedés folyamata köré épül. Eredetileg a dal a drogokkal – és mindennel, ami az ember életben droggá válhat – való szakítást jelenti, míg a Csík zenekar előadását követően a szerelmi értelmezése is egyre nagyobb teret nyert.

Különleges lírai hangulatát a hegedű, az akusztikus gitár és Kiss Tibi rekedtes hangja fokozatosan erősödve építi fel, miközben egyedi, szinte színházi atmoszférát teremt. Mély érzelmi töltetét a költői és metaforákkal teli szövege fokozza. A Quimby a Most múlik pontosannal a magyar alternatív zene egyik legnagyobb hatású alkotását hozta létre, és ezzel a dallal vált kultikussá.

Az énektanulást még érdekesebbé teheted néhány klasszikus és modern dicsőítő ének megismerésével!

Tankcsapda: Mennyország tourist

Ez a 1999-ben megjelent kemény hangzású punk rock-heavy metal dal erős társadalomkritikát fogalmaz meg. A dal feszültségét a torzított gitárok és Lukács Laci karcos hangja fokozza.

A szöveg a halandóságról szól: bármit és bárhogyan csinálsz az életben vagy érsz el, a végeredmény mindenki számára ugyanaz. Emellett a klasszikus értékeket is érinti, amellyel a korabeli társadalom értékválságára utal. Ez az összességében mély tartalmú és elgondolkodtató dal az együttest nemcsak a hazai rockszíntér egyik vezető alakjává tette, hanem azokat is meghódította, akik nem kimondottan rockzene-kedvelők.

klasszikus rockszámok
A legendás rockdaloktól a pörgős popszámokig a magyar zenei paletta rendkívül sokoldalú.

Ha napjaink meghatározó dalaira gondolunk, mindenképp említést érdemelnek az olyan alkotások, mint az Szállok a dallal (Caramel), Élvezd (Punnany Massif), Belehalok (Majka), Olyan ő (Bagossy Brothers Company) vagy a Mind1 (Azahriah).

Akár a múlt század örökzöld magyar slágereire gondolunk, akár az aktuális hazai közösségkedvencekre, ezek a dalok a nemzet történelmét, érzelmeit és társadalmi változásait tükrözik, amelyek generációkat átívelő hatásukkal formálták a közgondolkodást és erősítették az identitástudatot. Egyesek lázadtak, mások vigasztaltak vagy ünnepeltek, de mind a magyar szív visszhangjai. Ha Szegeden élsz és szeretnéd még jobban fejleszteni az énekhangodat, érdemes egy magán énektanár szeged segítségét is igénybe venni.

Tetszett ez a cikk? Értékeld!

5,00 (1 rating(s))
Loading...

B. Klaudia

Idegen nyelvek és kultúrák, utazás, sport: lelkes felfedezőként ezért is szeretek fordítóként dolgozni, mert így számtalan új dolog és szakterület egy kis darabkáját tudhatom én is a magaménak.