Képzeljünk el világot mobiltelefonok nélkül, amiben GPS nélkül utazunk el egy ismeretlen helyre, biciklivel járunk iskolába és munkába, mert nincs okunk kételkedni abban, hogy a kora reggeli napsütést bármi is megzavarná. Gondoltad volna, hogy ezek a mindennapi szolgáltatások és hordozható eszközeink az űrverseny felfedezéseinek köszönhetők? A vezeték nélküli kommunikációtól kezdve az okostelefonjaink digitális kameráin át a világhálóig az űrkutatás számos szempontból megkönnyítette a mindennapjainkat.
Bár a technológia kényelmet és lehetőségeket teremt, a hátterében egy kiélezett globális hatalmi harc zajlik, ami komoly politikai és gazdasági következményekkel jár. Ma a geopolitikai feszültségek veszélyeztetik azt a képességünket, hogy pontosan nyomon kövessük az időjárást és a klímaváltozás hatásait. Sőt, ezek a feszültségek felgyorsítják a védelmi fejlesztéseket, például az anti-szatellit fegyverek (ASAT) létrehozását.
A tudományos élet legkiválóbb elméi új technológiákat fejlesztenek gazdasági és katonai célokra, amik kizárólag az őket toborzó országok hasznát szolgálják, nem pedig a globális közjót. A tudományos közösség az információk megosztásán alapszik, ám a kormányok gyakran vonakodnak az új felfedezések, köztük a tudományos információk megosztásától.
Ma egy soha nem látott mértékű politikai-gazdasági verseny közepette élünk, amiben az együttműködés gyakran háttérbe szorul a rivalizálással szemben. Ez a globális hatalmi játszma az űrkutatásban is jelen van, ahol a rivalizálás határozza meg, ki fér hozzá a legújabb űrtechnológiákhoz, és ki tud legtöbbet profitálni a felfedezésekből. Az alábbi szempontok áttekintésével jobban megérhetjük, hogyan lehet a tudomány és a technológiai fejlődés előnyére formálni a nemzetek közötti kapcsolatokat a globális közjó érdekében:
- az űrverseny eredete;
- azok a területek, ahol az együttműködés dominál;
- azok a területek, ahol a verseny felülírja az együttműködést;
- hol találhatunk egyensúlyt a konkurens érdekek között.
Az űrverseny kezdete
A CAVU a Ceiling and Visibility Unlimited repülési meteorológiai kifejezésből származó mozaikszó, ami felhő nélküli, korlátlan látótávolságú, vagyis ideális repülőidőjárást jelent. Ez 1957-ig az egész galaxisunkról is elmondható volt: egészen addig az űr szinte érintetlen és felfedezetlen volt.
1957. október 4-én azonban ez örökre megváltozott: a szovjetek a Szputnyik–1 pályára állításával feljuttatták a világ első műholdját, ami a tudósokat és lényegében az egész világot lázba hozta. Míg a brit közvélemény óvatossággal és csodálattal reagált, az Amerikai Egyesült Államokban eluralkodott az úgynevezett Szputnyik-válság. Az ország akkoriban nem rendelkezett hasonló űrtechnológiai teljesítmény bemutatásához szükséges technológiával. A Szovjetunióval folytatott űrversenyben való maradás érdekében azonban a legélesebb elmék azonnal munkához láttak.
1958 elején Dwight D. Eisenhower amerikai elnök megalapította a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynökséget (DARPA), az amerikai kormány egyik első szervezetét, ami védelmi technológiákat fejlesztett. 1958. július 29-én az elnök aláríta az amerikai űrprogram irányításáért és a tudományos űrkutatásért felelős Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) megalapítását.
A szovjetek büszkén hirdették űrtechnológiai sikereiket, és volt is miről dicsekedniük:
1959. szeptember 13.
Elsőként a Holdnál
Luna–2 rakétájuk volt az első ember alkotta tárgy, ami elérte a Hold felszínét.
1961. április 12.
Első ember az űrben
Jurij Gagarin szovjet pilóta személyében először járt ember az űrben. A Vosztok–1 fedélzetén 108 perc alatt elsőként kerülte meg teljesen a Földet.
1986. február 20.
Mir űrállomás
A szovjetek pályára állították a világ első hosszú távú emberi tartózkodást lehetővé tevő kutatóállomását, ami a Nemzetközi Űrállomás (ISS) előtt a világ legnagyobb és legfejlettebb űrállomása volt.
Természetesen kudarcokban is bővelkedtek, de ezekről kevés szó esett. Az Egyesült Államok hosszú ideig igyekezett felzárkózni, és titokban tartotta technológiai felfedezéseit. Az űrverseny a hidegháború idején kezdődött, így a kémkedés mindkét fél számára mindennapos tevékenység volt. Az áttörés végül 1969. július 21-én következett be, amikor az Apollo–11 legénysége a holdra szállt. Bár már több mint 30 éve véget ért, a hidegháborús titoktartás és katonai biztonsági protokollok egy része máig érvényben van.
🚀 A Szputnyik–1 1957-es fellövésére az USA presztízsveszteségként és katonai fenyegetésként tekintett, ami a NASA megalapítását és az űrverseny felgyorsulását eredményezte.
Az űrverseny kezdetén a felfedezés és az innováció bár különböző okokból, de mindkét fél számára kulcsfontosságú volt. A szovjet űrprogram középpontjában a tudományos előrelépés és a nemzetközi fölény demonstrálása állt. Az Egyesült Államok programja ezzel szemben a Szovjetunión való felülkerekedésre, az amerikai dominancia megteremtésére, valamint a tudományos és technológiai fejlődésre összpontosult.
Korai együttműködések az űrkutatásban
A nemzeti büszkeség és érdekek erős jelenléte mellett a technológiai előrelépés és az együttműködés is legalább annyira fontosak voltak. Az amerikai (asztronauta) és orosz (kozmonauta) űrhajósoknak nem volt okuk személyes ellenségeskedésre, mert mindannyian ugyanazért a célért dolgoztak: az űrkutatás sikeréért.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) akkoriban még nem épült meg. Az 1971-ben pályára állított szovjet Szaljut–1 volt a világ első űrállomása, ami 15 évig működött és páratlan sikert aratott. Ezt követte 1986-ban a Mir. Mivel az Államoknak mindeddig nem volt működő űrállomása, rengeteget tanulhatott a szovjet űrügynökséggel való együttműködésből. Bár az amerikaiak is tervezték a saját űrállomásuk megépítését, a megfelelő források hiányában az bizonyult a legjobb megoldásnak, hogy űrhajósaikat már az 1970-es évek közepétől a Szovjetunióba küldték tapasztalatszerzésre (pl. Apollo–Szojuz-program).
Az 1993–98 közötti orosz–amerikai űrkutatási együttműködésre az „első szakasz” (Phase One) vagy Shuttle–Mir programként hivatkoznak, ami összesen 11 közös küldetést számlált. A kockázatos műszaki problémák miatt 2001-ben hozták vissza földi légkörbe, ahol megsemmisült. Az együttműködés tulajdonképpen az ISS előkészítésének tekinthető, ami a mai napig a legnagyobb együttműködésen alapuló űrkutatási projekt.
Az ISS építése több ország űrügynökségének, nevezetesen a NASA, ESA, Roszkoszmosz, JAXA és CSA együttműködésének eredményeként kezdődött 1998-ban, és a Mir után fokozatosan az űrállomási tevékenység új központjává vált.
Az együttműködést hátráltató tényezők
Annak ellenére, hogy az amerikai és orosz kormány időről időre politikai eszközként próbálja felhasználni a programot, az ISS továbbra is az űrkutatási összefogás jelképe. A finanszírozáshoz és az új ismeretek megosztásához Japán, Kanada és az Európai Űrügynökség (ESA) is aktívan hozzájárul. A felmerülő feszültségek a nemzetek kormányaitól erednek; a program résztvevői továbbra is együttműködnek és megosztják egymással az információkat.
A közös munka azonban folyamatosan az orosz–ukrán háború és az Egyesült Államok által bevezetett szankciók kereszttüzében áll. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy az ISS-nek az idő próbájával is fel kell vennie a kesztyűt: egyre gyakoribbak a meghibásodások, a javítások pedig egyre drágábbak. Az ISS nyugdíjazását eredetileg 2024-re tervezték, de működtetését előreláthatólag 2031-ig kitolják.
A NASA mindeközben három egymillió dolláros szerződést kötött magáncégekkel egy új űrállomás tervezésére és építésére. A tervezési követelmények előírják két amerikai tudós elszállásolásának biztosítását, míg a fennmaradó kapacitás szabadon betölthető, akár űrturisztikai célokra is. Az új tervekben egyelőre nem szerepel nemzetközi együttműködés.
A közös munkát nem utolsósorban gazdasági tényezők is akadályozzák. Jeff Bezos (Blue Origin) és Elon Musk (SpaceX) dollármilliókat költenek lobbira az amerikai kormánynál a legnagyobb állami megbízások megszerzésének érdekében. Sokszor úgy tűnik, hogy a rivalizálás felülmúlja az együttműködési törekvéseket.
Gondoljunk bele, mi történne, ha egy hasonlóan tőkeerős és ambiciózus szereplő kívülről, például Ázsiából lépne be a versenybe. Az amerikai törvényhozók Kína elleni lépései szintén bizonyítékok az együttműködési lehetőségek szűkülésére. 2011-ben az Egyesült Államok elfogadta a Wolf-módosítást, ami megtiltja a NASA és a Kínai Nemzeti Űrkutatási Hivatal (CNSA) bármilyen formájú együttműködését. Ezt a módosítást azóta minden évben megújítják.
Az ESA nem követi ezt a mintát, és az ezredforduló óta több tudományos kutatásban is együttműködött Kínával:
a Föld mágneses terének közös vizsgálata
felszíni és légköri folyamatok vizsgálata
napszél és magnetoszféra kölcsönhatásának vizsgálata (SMILE)
Az új űrverseny céljai
Az űrturizmus több szempontból, például a közös technológiai fejlesztések és szabályozások, valamint a tudományos diplomácia révén is hozzájárulhat a nemzetközi együttműködés elősegítéséhez. Az eddigiekben már több példával is találkozhattunk:
- A Space Adventures amerikai űrturisztikai vállalat az Orosz Szövetségi Űrügynökség (RKA, Roszkoszmosz) segítségével összesen hét űrturistát juttatott el az ISS-re.
- A Space Shuttle program 2011-es leállítását követően a NASA megállapodást kötött az Roszkoszmosszal, és azóta orosz űrhajók szállítják az amerikai űrhajósokat és kutatókat az állomásra és vissza.
Az amerikaiak így továbbra is eljuttathatják embereiket és ellátmányaikat az ISS-re, a Space Adventures pedig folytathatja az űrturizmust. Az űrben rejlő gazdasági érdekek azonban messze túlmutatnak a luxusrepülések nyújtotta izgalmakon. Már a hidegháború idején kibontakozó űrverseny és a holdra szállás is számos spekulációt indított el az űrben rejlő kincsekről, így nem meglepő, hogy a jelentős tőkével rendelkező cégek körében egyre többször kerül terítékre az űrben rejlő gazdagság kiaknázása.
A Space Adventure azért fordult Oroszország felé, mert a NASA a korlátozott helyekre és erőforrásokra, valamint biztonsági kockázatokra hivatkozva kezdetben nem támogatta az űrturisztikai tevékenységeket.
Az aszteroida-bányászat ötlete például már a hidegháború ideje alatt felmerült. Eddig azonban egyetlen tudományos kutatás sem bizonyította, hogy az aszteroida-bányászat gazdasági ígéretekkel kecsegtetne. Ráadásul drága és veszélyes munka lenne, a befektetés megtérülése pedig hosszú időbe telne. Csak az Egyesült Államok és Japán hajtott végre küldetéseket azaszteroida-ásványok kiaknázásának feltárására, de már annak is több mint 10 éve.
Az új űrverseny szempontjából azonban nem a gazdasági, hanem a katonai megközelítés a legveszélyesebb. Kína űrprogramja az Egyesült Államokban pánikot váltott ki. A Wolf-módosítás következményeként Peking sohasem társulhatott az ISS-projektbe, ezért Kínának saját űrállomást kellett létrehoznia. A Tienkung jelenleg háromfős legénységgel működik, de kétszer ennyi űrhajóst is képes befogadni.
Kína saját űrállomásának bejelentésekor az Egyesült Államok attól tartott, hogy Kína katonailag és stratégiailag is megerősödik az űrben. Válaszul újra elővették a hidegháború idején kidolgozott Űrhaderő (Space Force) tervét, hogy megvédje érdekeit az űrben és a Földön.
Bár az Egyesült Államok költi messze a legtöbbet űrkutatásra, a megszerzett tudást egyre inkább saját tulajdonaként kezeli, és egyre szigorúbb korlátok közé szorítják az információmegosztást. Többek között olyan, még a hidegháborúból örökölt törvények révén korlátozza a tudományos információ áramlását, mint a nemzetközi fegyverforgalmi szabályzat (ITAR) és az amerikai fegyverexport-ellenőrzési törvény (AECA). Ezek használata az elmúlt két évtizedben új lendületet kapott, de hogy valóban hozzájárulnak-e a nemzetbiztonsághoz, erősen megkérdőjelezhető.
A katonai védelem és a gazdasági kiaknázás nem lehet az új űrverseny egyetlen célja. 1967-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) kijelentette, hogy
a világűr nem válhat a földi hatalmi játszmák új színterévé.
Ezt az az állásfoglalást az 1980-as évek óta is rendre megerősítik, és az ENSZ világűrszerződése (Outer Space Treaty) is a békés együttműködés elveit hangsúlyozza. Bár az USA álláspontja sokszor más, a nemzetközi közösség továbbra is az együttműködés és a tudásmegosztás pártján áll. Ahogy Jurij Gagarin is mondta, amikor visszatért a Földre:
Az űrben mindenkinek jut hely.
A dominancia helyett tehát inkább közös jövőben kell gondolkodnunk, mert az űr nem egy versenytér, hanem mindenki közös otthona, ahol az előrelépés csak együttműködéssel és a tudásmegosztással lehetséges.
Tetszett ez a cikk? Értékeld!
Loading...