A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása után Kína és a Szovjetunió kommunista irányvonalat képviseltek, amivel a két fél között szoros ideológiai és politikai szövetség épült ki. A Szovjetunió gazdasági és katonai támogatást nyújtott Kínának a szocialista átalakulás folyamatának elősegítésére.
Az 1950-es évek végére azonban Mao Ce-tung és Nyikita Hruscsov politikai és gazdasági álláspontjai egyre élesebben eltértek egymástól. A két ország kapcsolata olyannyira lejtőre került a 17. századi orosz–kínai háborút lezáró határmegállapodások újraértelmezésével és a két vezető eltávolodó világpolitikai-ideológiai álláspontjaival, hogy 1969-re állandóvá váltak a fegyveres összetűzések a két fél közt (szovjet–kínai határincidens).
Kína és Oroszország viszonyát a hidegháborúban diplomáciai és gazdasági törés, valamint ideológiai eltávolodás határozta meg, és kapcsolatuk csak a Szovjetunió szétesése után kezdett el jelentős fordulatot venni.
A hidegháború idején felnövő nyugatiak körében sokan ellenséges, fenyegető országként tekintettek a Szovjetunióra és Kínára. A globalizáció és a technológia azonban ma lehetőséget ad arra, hogy ezen országok kultúráját közvetlenül a saját hangjukon, például zenéjükön, filmjeiken és különféle történeteiken, illetve barátság és párbeszéd révén ismerjük és értsük meg.
A politikusok és diplomaták számára azonban nehezebb elengedni a (hideg)háborús félelmeket, különösen mivel Kína és Oroszország úgy tűnik, hogy egyre szorosabb kapcsolatot ápolnak egymással. A nem NATO-tagállamok mindeközben egyre inkább ellentétes álláspontot képviselnek a Nyugattal és magával a NATO-val szemben is. Az utóbbi években, különösen a 2022-ben kitört ukrajnai háború óta az egymáshoz hasonló, valamint a Nyugattal ellentétes politikai és gazdasági irányvonalat képviselő Kína és Oroszország kapcsolatai még inkább megerősödni látszanak.
| A kínai-orosz együttműködés területei: | |
|---|---|
| Gazdasági, elsősorban kereskedelmi: | Kína Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere, még ha az utóbbi jelenleg negatív kereskedelmi mérleggel is rendelkezik. |
| Katonai technológia: | Kína gyorsan bővíti termelési kapacitásait, ami azt jelenti, hogy egyre kevésbé függ az orosz fegyverektől és technológiától. Oroszország katonai technológiájának és szellemi tulajdonának lopásával vádolja Kínát. |
| Diplomácia: | A két ország 2001-ben írta alá a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció közötti jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződést, amely 20 évre szól. A szerződést 2021-ben öt évvel meghosszabbították. |
| Monetáris politika: | A 2008-as globális gazdasági válság után kétoldalú kereskedelmi tevékenységekben állapodtak meg, miszerint az amerikai dollár helyett saját valutájukat használják. A dollár mellőzésére és a 2014-es szankciók megkerülése érdekében bevezették a központi banki likviditási csereügyletet, amellyel a két ország saját valutáját kezdte használni a kétoldalú kereskedelemben. |
Mindebből kifolyólag a háború árnyékában sokakban felmerül a kérdés, hogy mégis mennyire szoros Kína és Oroszország kapcsolata, vajon van-e esély arra, hogy Kína hatalmasabb hadserege együtt harcoljon az orosz csapatokkal, vagy hogy az orosz gazdaság meggyengítését célzó nyugati szankciók hatástalanok lesznek Kína Oroszországnak nyújtott pénzügyi támogatásaival szemben. Tanulmányozzuk együtt a kínai–orosz kapcsolatokat, hogy kiderüljön, valóban van-e alapja ezeknek az aggodalmaknak.
Miben hasonlít Kína és Oroszország?
Kína és Oroszország sok tekintetben nagyon hasonlít. Történelmi szempontból például számos párhuzam figyelhető meg a birodalomépítés és területi terjeszkedés, a központosítási törekvések, a külső fenyegetések kezelése, a gazdasági és kulturális integráció vagy a modernizációs kísérletek és nagyhatalmi státusz elérését illetően:
A 17. századtól kezdve az Orosz Birodalom a Csendes-óceánig terjesztette határait, míg a Csing-dinasztia Tibetet, Hszincsiangot és Mongóliát is bekebelezte. Ezzel mindkét birodalom multinacionális lett.
A 19. században Ce-hszi kínai császárné és II. Miklós orosz cár döntésképtelensége és tehetetlensége a nemzetüket sújtó zűrzavarral szemben néhány éven belül bukáshoz vezetett.
A 20. században mindkét fél évtizedeket töltött elszigeteltségben: Oroszország a második világháború után a vasfüggöny mögött, Kína pedig a Csing-dinasztia bukása után a zárt határok mögött.
Ma Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök országaik birodalmi történelmét szem előtt tartva próbálják fenntartani helyüket a globális hatalmak színpadán, miközben a Nyugattal nyíltan ellentétes nézeteket vallanak. Az ellentétek a múltban gyökereznek.
Kínában a Nyugattal szembeni ellenszenv az Európa- és idegenellenes nézeten alapuló boxerlázadás (1899–1901) idején bontakozott ki, amelyet a boxerek (kínai harcművészek) vezettek. Az akkori nyolc világhatalom, köztük az Egyesült Királyság és Oroszország is együttesen indított támadást Kína ellen. A külföldi erők győzelme pénzbírságot és különleges jogokat adott a győztesek kezébe, például külföldi katonai jelenlétet és kereskedelmi kiváltságokat Kínában.
Az Orosz Birodalom történelme során folyamatosan próbálta megszerezni a Fekete-tenger térsége feletti ellenőrzést, amely során gyakran az oszmánokkal és a nyugati hatalmakkal találta szemben magát. 1917-ben kirobbant a bolsevik (más néven októberi) forradalom, amelynek hátterében a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség, az I. világháború terhei, illetve a politikai instabilitás és a cári rendszer gyengesége álltak.
Az oroszok azt akarták, hogy a szuverenitásuk a kommunista elveket képviselő szovjet uralom alatt álljon helyre. A kapitalista-kommunista ideológiák ellentéte a hidegháborúban még inkább kiéleződött, ami alapjaiban véve formálta át az USA és a Szovjetunió kapcsolatát.
Az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság 10 másik országgal közösen alapították meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezetet (NATO) 1949. április 4-én. A szerződés célja a szociális és kulturális együttműködés mellett elsősorban a kölcsönös katonai védelem volt a tagok között. A NATO-tagállamok száma mára 32-re nőtt. A II. világháborút követő növekvő nyugat-kelet ellentétek és a szovjet területi terjeszkedés által fenyegetve Törökország az elsők között csatlakozott 1952-ben.
A NATO kezdeményezésére 1994-ben létrehozták a Partnerség a Békéért programot (PfP) a biztonság, a stabilitás és a demokrácia előmozdítása céljából a NATO-tagországok és más, nem tagállamok között, különösen a poszt-szovjet térségben.
Ezek az újkori történelmi események tehát nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Kína és Oroszország NATO-val és a Nyugattal ápolt kapcsolata ellentmondásokkal teli legyen. Még ha egyik fél sem kíván elköteleződni a nyugati szövetségek mellett, időről időre együttműködnek a diplomáciai, gazdasági és katonai kapcsolatok érdekében.
Mivel sem Oroszország, sem Kína nem részesei a NATO-nak, így nem vehetnek részt a globális katonai döntésekben, és úgy vélik, hogy a NATO megfélemlítésre használja katonai fölényét. Ebből kifolyólag az Egyesült Nemzetek Alapokmányát (1945) részesítik előnyben, mert az erősíti az állami szuverenitás védelmét, valamint támogatja az egyenlő jogokat a nemzetközi kapcsolatokban, a nemzetek közötti párbeszédet és társadalmi fejlődés fontosságát. Az ENSZ tagjaként az Alapokmány azt is lehetővé teszi számukra, hogy megőrizzék politikai és gazdasági befolyásukat.
Az, hogy Kína és Oroszország az Alapokmányt részesíti előnyben a katonai szövetséggel szemben, sokat elárul diplomáciai céljaikról. Ismerve ezen országok közelmúltbeli történelmét, könnyebben megérthetjük a NATO és Oroszország mai kapcsolatát.
A kínai–orosz kapcsolatok kiterjedtsége
Bár néhány szakértő már-már szövetségnek nevezi a két ország közötti kapcsolatokat, inkább stratégiai partnerségnek nevezhetnénk őket. Ez fontos különbségtétel. A két ország 2001-ben írta alá a Kínai Népköztársaság és az Orosz Föderáció közötti jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződést, amelyet 2021-ben öt évvel meghosszabbítottak. Bár a dokumentum a politikai, gazdasági és katonai együttműködést is ösztönzi, sehol nem mondja ki, hogy bármelyik országnak kötelessége támogatni a másik minden lépését.
De akkor pontosan milyen is Kína és Oroszország kapcsolata?
Az orosz–kínai kapcsolatok a stabilitás és a törékenység kombinációjaként írhatók le, amelyben mindkét félnek más szempontból van szüksége a másikra. A két ország viszonyát elsősorban az olyan közös érdekek képezik, mint a nyugati befolyás ellensúlyozása és a regionális stabilitás elősegítése. Az erőegyensúly és a hosszú távú célok azonban olykor a szövetségeseknek tekintett Oroszország és Kína közt is feszültségeket szül.
Oroszország területileg például jóval nagyobb, mint Kína, a kínai populáció azonban messzemenőleg nagyobb az orosztól – Kína legnagyobb városa, Sanghaj több mint kétszer akkora és messze gazdagabb, mint Moszkva. Összességében maga Kína jóval gazdagabb ország, mint Oroszország, és még a katonai kiadásai is majdnem 3:1 arányban meghaladják Oroszországét.
A hatalmas földterületek ellenére Oroszország gazdasága soha nem volt extravagánsan gazdag. Bár bőséges természeti erőforrásokkal (olaj, földgáz, ásványkincsek, fa) rendelkeznek, politikai és diplomáciai okokból kifolyólag az oroszoknak soha sem sikerült olyan diplomáciai kapcsolatokat kialakítania más gazdag államokkal, amelyek bebiztosították volna helyét a világ színpadán.
Ezzel szemben Kína figyelemre méltó gazdasági teljesítménye és diplomáciai stratégiái az elmúlt 30 év során gyakorlatilag minden diplomáciai asztalnál helyet biztosítottak ennek a sokak által zárkózottnak titulált nemzetnek. Kína gazdasági sikereit azonban elsősorban nem a természeti erőforrásainak, hanem a hatalmas lakosságából eredő munkaerő és a munkásosztály magas termelékenysége révén érte el.
Kína és Oroszország is a politikai és gazdasági együttműködést célzó BRICS-országok tagja. A mozaikszó az öt feltörekvő gazdaság (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) angol neveinek kezdőbetűiből áll.
Oroszország egy nagy katonai és nukleáris hatalom, Kína pedig a világ második legnagyobb gazdasága rohamosan növekvő katonai erővel. A két fél együtt képes ellensúlyozni az általuk hegemóniának tekintett amerikai dominanciát, valamint az USA brutális gazdasági hatalmát és agresszív hadigépezetét, amivel a világot terrorizálja.
Ehhez Kínának szüksége van Oroszország termésére és erőforrásaira, hogy a gazdasági motor tovább működjön. Az orosz keleti kikötők tengeri hozzáférésével például csökkentik az összes exportált áru szállítási idejét. Kína továbbá Oroszország legnagyobb kereskedelmi és energiafogyasztó partnere, és Kína a katonai együttműködésben is nagyban támaszkodik Oroszországra.
Oroszország és Kína gyakran alkalmaznak olyan stratégiákat (diplomáciai összetűzések, kereskedelmi háborúk, katonai gyakorlatok vagy regionális konfliktusok), amelyekkel megosztják a nyugati hatalmak, különösen az Egyesült Államok figyelmét. Az effajta lépések célja egyrészt a globális politikai és gazdasági dinamika befolyásolása, másrészt a lehetséges ellenlépések és reakciók kidolgozása, még mielőtt szükség lenne rájuk.
Bár az USA a 70-es években komoly lépésekkel törekedett a kínai–amerikai diplomáciai és gazdasági kapcsolatok javítására, és a 90-es években a Szovjetunió széthullásával az orosz–amerikai kapcsolatok is pozitív fordulatot vettek (olyannyira, hogy még Oroszország NATO-csatlakozásának lehetősége is felmerült), nem véletlen, hogy az orosz–amerikai és kínai–amerikai kapcsolatok mára egyre inkább eltávolodtak egymástól.
Az ukrajnai események hatása a kínai–orosz kapcsolatokra
Miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krím félszigetet, az USA válaszlépése még inkább megszilárdította a kínai–orosz kapcsolatokat. Az Egyesült Államok Kínát és Oroszországot is nyíltan elítélte: előbbit a Tajvannal kapcsolatos spekulációi miatt, míg Oroszországot az Ukrajnával szembeni lépései miatt. Ez arra késztette a kínai és orosz vezetést, hogy még komolyabban vegyék a jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződést.
A világpolitikai kérdéseket sokan egyszerűen fekete-fehérben látják, ahol elsiklanak az apró részletek és a bonyolult háttérben zajló tényezők felett: valaki vagy a jó, vagy a rossz oldalán áll. Kína viszonya Oroszországgal nem ilyen egyértelmű. Bár sok ország elítélte Oroszország 2022-ben újraéledő ukrajnai agresszióját, Kína, India és néhány más ország vonakodott annak nyílt kijelentésétől. Ezt rengeteg kritika és gyanú övezte: sokan úgy vélik, hogy Kína titokban támogatja Oroszország gazdaságát és akár katonai segítséget is nyújt, de eddig hivatalosan nem történt ilyen.
Kína azonban nem támogatja Oroszország agresszív lépéseit, miközben nem akarja tovább súlyosbítani az orosz nép gazdasági helyzetét sem. Kína arra is törekszik, hogy ne vállaljon részesedést az Oroszországot ért nemzetközi elítélésben, és miközben a nyugati hatalmakat kritizálja, a háború során a béke közvetítőjeként vállal szerepet. A két ország kapcsolata tehát nem teljesen egységes, és Kína nem feltétlenül támogatja Oroszország agresszióját Ukrajnában, de Kína a geopolitikai ambícióit ért nyugati kritikák ellenére folytatja együttműködését Oroszországgal.
Bár Kína kemény fellépést tanúsít bizonyos nemzetközi kérdésekben, a Dél-kínai-tengert és Tajvan ügyét érintő fenyegetések és ultimátumok ellenére nem indított katonai akciókat. Ebből is arra következtethetünk, hogy Kína nem feltétlenül támogatja Oroszország tevékenységeit Ukrajnában.
A kínai–orosz kapcsolatokat az is nagyban befolyásolja, hogy a továbbiakban hogyan viszonyul hozzájuk a Nyugat. Ha negatívan, akkor a két fél kapcsolata vélhetően még szorosabb lesz. Ez azonban nem jelenti, hogy minden kérdésben egyet fognak érteni. Összességében tehát inkább a Nyugat lépései lehetnek a mérvadók, mintsem az, hogy a két ország mennyire támogatja egymást.
Szívesen olvasnál tovább Oroszország és a NATO-tagállamok kapcsolatáról? Tudj meg többet Törökország és Oroszország viszonyáról, és hogy hogyan befolyásolják a jelenlegi események, például Ukrajna NATO-csatlakozásának lehetősége a két fél viszonyát!
Tetszett ez a cikk? Értékeld!
Loading...