A jelenlegi politikai és társadalmi helyzetet is enyhén szólva bizonytalanság határozza meg. Háborúk dúlnak, a lakhatási és élelmiszerárak az egekben, miközben a pénztárcánk nem lesz vastagabb. Mindennek tetejében a klímaválság hatásai is egyre kézzelfoghatóbbak. Egyre több tanulmány jelenik meg például az atlanti-óceáni meridionális áramlási rendszer (AMOC) összeomlásának növekvő lehetőségéről és annak súlyos következményeiről.
A világ sürgető problémái mellett így talán nem csoda, hogy a milliárdosok űrkalandozásai elkerülik a figyelmünket. Ha viszont nem egy luxuslehetőségként tekintünk rá, az űrkutatásban bőven van okunk örömre. A mindennapjainkat ma meghatározó technológiák nagy részét az űrprogramoknak köszönhetjük: ki indulna ma útnak egy ismeretlen helyre GPS nélkül? A vezeték nélküli kommunikáció, okostelefonjaink digitális kamerái, a karcálló lencsék vagy az ARPANET által inspirálva a Sir Tim Berners-Lee által kifejlesztett világháló csak néhány az űrkutatás számos melléktermékéből.
Az űrkutatás 1957-es kezdeti szakasza óta mára teljesen új fejezetbe lépett. Míg a hidegháború alatt az űrverseny a katonai érdekek köré épült, mára a tudományos kíváncsiság és felfedezések is helyet parancsoltak maguknak. Bár a presztízs, technológiai verseny és nemzetbiztonság ma is az űrkutatás meghatározó részei, mára alapjaiban véve másról szól:
- egy másfajta együttműködésről és versenyről;
- a fizika határait feszegető technológiai fejlődésekről;
- magánűrvállalatok vezető szerepéről;
- az űrturizmus lehetőségéről.
Ez utóbbi azonban nemcsak bakancslistás vágyakat, hanem rémálmot is idézhet. Elég csak a 2023-as Titan-tengeralattjáró tragédiájára és a közpénzből finanszírozott mentésre gondolni. Nem véletlen merül fel sokakban a kérdés, hogy vajon helyes dolog-e az adófizetők pénzét kockázatos luxuskalandok megmentésére fordítani, legyen szó óceánról vagy éppen a világűrről. Járd körül cikkünkkel, miért oszlanak meg a vélemények, és hogyan formálja az új űrverseny a jövőnket – akár akarjuk, akár nem.
Az új nemzetközi űrverseny
Az űrverseny kezdete egy nagyon megosztott, a vasfüggöny által határolt világban kezdett kirajzolódni. Ez az ideológiai határ és a hidegháborús rivalizálás nagyban korlátozott bármilyen formájú együttműködést. A tudományos közösség azonban a nemzetközi párbeszédre és az összefogásra törekedve próbált hidakat építeni.
A nemzetközi geofizikai év (IGY) egy globális tudományos felfedező kezdeményezés volt. A projekt 1957 júliusában indult és 1958 decemberéig tartott azzal a céllal, hogy előmozdítsa a kozmikus sugárzás és a napkitörések, valamint további kilenc földtudomány területén szerzett ismereteket. A kezdeményezés időzítése tökéletes volt, mivel a tanulmányok egybeestek a 19. napciklussal.
Ekkor jelentette be az Amerikai Egyesült Államok is, hogy a világon elsőként űrszondát küld a világűrbe (Vanguard-program). Az amerikai közvélemény és a tudományos világ legnagyobb meglepetésére azonban 1957. október 4-én a szovjetek fellőtték a Szputnyik–1 műholdat, amivel a Szovjetunió juttatta az első űreszközt a világűrbe.
Az amerikai vezetésben kémkedési és katonai célokra gyanakodtak, miközben az amerikai mérnökök és tudósok óriási nyomás alá kerültek, hogy lépést tudjanak tartani a szovjetek rakétatechnológiai fölényével. A kezdeti sikertelen próbálkozásokat követően 1969-ben az Apollo–11 küldetéssel az amerikaiak győzelemként könyvelték el a hidegháborús űrversenyt.
A hidegháború idején vívott űrversenyt meghatározó ideológiai különbségeket és katonai erőfitogtatást mára a gazdasági érdekek váltották fel, pontosabban az űrpiaci részesedések kiaknázása, amiben kulcsszerepet játszanak a magáncégek. Bár az állami intézmények, például a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) vagy az Európai Űrügynökség (ESA) továbbra is a tudományos kutatásra és fejlesztésre fordítják a közpénzeket, a vállalatok az űr gazdasági lehetőségeit kutatják.
Egyes országokban már létrejöttek a köz- és magánszféra együttműködései is. Ilyen például a kereskedelmi űrprojektek fejlesztését vezető brit Space Gateway vagy a kis műholdak pályára állítását szolgáló, szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművek alkalmazását kutató kínai Interstellar Glory (i-Space). Az Európai Unió is egyre több köz-magán partnerséget hoz létre az űrkutatási érdekeinek előmozdítása érdekében, mégis az amerikai nevek a legismertebbek:
Blue Origin
Virgin Galactic
SpaceX
Közülük az első kettő olyan szintre fejlesztette űrprogramját, hogy utasokat tudjon szállítani alacsony Föld körüli pályára (LEO), míg a harmadik rohamtempóban tör előre a műholdfelbocsátások terén.
Modern technológiák: az űrkutatás fejlődésének katalizátorai
Az állami űrügynökségek lehetőségei korlátozottak abban az értelemben, hogy csak bizonyos számú tudóst és mérnököt tudnak alkalmazni, illetve csak annyi laboratóriumot és berendezést tarthatnak fenn, amennyire elegendők a forrásaik. A technológia fejlődésével az országoknak még több erőforrásra lesz szükségük ahhoz, hogy kiaknázzák képességeiket.
Az állami lehetőségek kibővítésében rugalmasságukkal, plusz tőkéjükkel és új szemléletükkel is sokat segíthetnek a magánbefektetések. Erre jó példa a Made in Space, Inc. Bár a 3D nyomtatás már az 1980-as évek óta létezik, 2019-ig kellett várni a technológia fejlődésével, hogy ne csak holmi érdekességként tekintsenek rá. A nagyobb pontosság és hatékonyság mellett a költségei is jelentősen csökkentek.
A cég mérnökei kifejlesztettek egy olyan 3D nyomtatót, ami súlytalanságban is képes működni. Technológiájukat a NASA-val együttműködve tesztelték, és sikeresen kinyomtattak egy csavarkulcsot zérógravitációs környezetben, ami forradalmi áttörés volt. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) és a többezernyi Föld körül keringő – általában nem megjavított – műhold ellenére jelenleg kevés űrbeli infrastruktúrával rendelkezünk. Új bázisok, például rakétaüzemanyag-állomások vagy akár egy űrtelep kialakításával azonban felbecsülhetetlen értékű lesz a helyszíni gyártás.
Gondoljunk csak bele: mennyivel egyszerűbb lenne, ha a szükséges szerszámokat és alkatrészeket az űrben lehetne kinyomtatni! Nem kellene rakományok sokaságát szállítani, elegendő lenne csak a nyomtató alapanyagait eljuttatni. Amíg a nyomtató hozzáfér egy tervezési adatbázishoz, az űrben tartózkodók – akár űrhajósok, akár űrlakosok – bármit kinyomtathatnak, amire szükségük van.
Az űrhajók technológiai fejlődése szintén újabb távlatokat nyit meg az űrkutatásban. Ahogy említettük, problémák esetén a műholdakat jelenleg többnyire magukra hagyják, így azok űrszemétként sodródnak tovább. Az űrszemét mennyisége mára veszélyes szintre emelkedett, és már az óceánokat elárasztó szennyezéssel is felér.
Az újrahasznosítható űreszközök azonban lehetővé tennék a hibás műholdak begyűjtését, javítását vagy anyagaik újrafelhasználását. Egy ilyen jármű akár robotkarral is felszerelhető lenne – hasonlóan ahhoz, ahogy a NASA a 90-es években megjavította a Hubble-űrtávcsövet. A technológia tehát a kezünkben van, és csak rajtunk áll, milyen irányban használjuk tovább.
Magán- és állami űrkutatás
Mint már említettük, a magáncégek űrkutatását elsősorban kereskedelmi célok határozzák meg. Ennek legismertebb formája a űrturizmus, egy olyan lehetőség, amivel eddig főként csak a vagyonosok élhettek, akiknek telik rá, és nem sajnálják kifizetni a hatalmas összegeket néhány perc súlytalanságért az alacsony Föld körüli pályán.
Ha összehasonlítjuk a múlt és a jelen fejlődési ütemét, az űrverseny 1957-ben kezdődött, az ISS pedig csak 1998-ban állt üzembe. A Szovjetunió megépítette a Szaljut (1971) és a Mir (1968) űrállomásokat. Ezzel szemben Jeff Bezos 2000-ben alapította meg a Blue Origint, Elon Musk 2002-ben jelentette be a SpaceX indulását, Richard Branson pedig 2004-ben mutatta be a Virgin Galacticot. A SpaceX szinte azonnal elkezdte a műholdak fellövését, míg Branson és Bezos rakétái kevesebb mint két évtized alatt turistákat juttattak az űrbe.
Az első magyar műhold a Masat–1, amit 2012. február 13-án indítottak útnak az ESA segítségével.
Talán ebből is jól látszik, hogy a magánszektor rugalmasabb és nem korlátozzák olyan módon, mint az állami szektor kezdeményezéseit. Míg az állami űrprogramoknak átláthatóan kell igazolniuk a közpénzek felhasználását, a magáncégeknek elsősorban a részvényeseik felé kell felelniük a befektetések megtérüléséért – néha már egy ígéret is elegendő.
A jövő kilátásai pedig ígéretesek: a magánszektor új lehetőségeket nyit az űrkutatásban, miközben az állami űrkutatás továbbra is a remény és a lehetőségek gyáraként működik, gondoskodva az emberi élet jövőjéről a csillagok között.
Kereskedelmi űrkutatás
A Föld összes csodájának felfedezésére egy egész élet sem elég. Nemcsak az ókori vagy az új hét csodára gondolunk, hanem azokra a területekre is, ahol ember még soha nem járt. Ilyen például a Mariana-árok – bár ha eszünkbe jut a Titan tragédiája, talán ez nem is baj.
Az utazás egy különös, izgalmas érzést hoz magával: bárhová is megyünk, az új élmények (elvileg) tudást és személyes fejlődést jelentenek. Ugyanakkor az utazás hétköznapi oldaláról sem szabad megfeledkezni: csomagolni kell, ellenőrizni a szükséges dokumentumokat, eljutni a célállomáshoz, szállást és ételt biztosítani, kapcsolatokat teremteni, majd visszatérni mindahhoz, amit ideiglenesen hátrahagytunk. Ilyenkor gyakran átveszi a fásultság és unalom érzete az uralmat, az újdonságok és izgalmak hiánya, az általános elégedetlenség a megszokott dolgokkal szemben.
Az utazás tehát inkább hozzáállás, mint puszta helyváltoztatás. Azok, akik évente csak egyszer nyaralhatnak, igyekeznek a legtöbbet kihozni belőle: örömteli szünet a mindennapok rohanása és a folyamatos verseny közepette, normálistól való eltávolodás, az újdonság megtapasztalása. A repülőgépek, vonatok és hajók már régóta velünk vannak, a földi úti célok pedig az otthonihoz hasonló életmódot ígérnek, még ha az illatok, ízek és táj különbözik is.
Az űrbe(n) való utazás azonban új dimenziót ígér, ahová a kereskedelmi űrhajók juttathatnak el minket. Még ha jelenleg csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak néhány percet egy rakétán, a kereskedelmi űrrepülés fejlődése azt jelenti, hogy hamarosan bárki élhet a lehetőséggel – és valószínűleg nem csak néhány percig.
Az űrkutatás mára egyszerre állami ambíció, tudományos küldetés és a magánszektor beavatkozásával egy teljesen új dimenzió is. A technológiai fejlődés, a 3D nyomtatás és az újrahasznosítható űreszközök egyre közelebb hozzák az eddig elképzelhetetlen űrbéli kalandozásokat. Bár ma még csak a leggazdagabbak privilégiumai, a fejlődés ütemére hagyatkozva hamarosan bárki megtapasztalhatja a súlytalanság élményét és a világűr felfedezésének izgalmát. Az űr így egyszerre marad a tudomány, a felfedezés és az emberi kreativitás terepe.
Tetszett ez a cikk? Értékeld!
Loading...
