A jelenlegi politikai és társadalmi helyzetet is enyhén szólva bizonytalanság határozza meg. Háborúk dúlnak, a lakhatási és élelmiszerárak az egekben, miközben a pénztárcánk nem lesz vastagabb. Mindennek tetejében a klímaválság hatásai is egyre kézzelfoghatóbbak. Egyre több tanulmány jelenik meg például az atlanti-óceáni meridionális áramlási rendszer (AMOC) összeomlásának növekvő lehetőségéről és annak súlyos következményeiről.
A világ sürgető problémái mellett így talán nem csoda, hogy a milliárdosok űrkalandozásai elkerülik a figyelmünket. Ha viszont nem egy luxuslehetőségként tekintünk rá, az űrkutatásban bőven van okunk örömre. A mindennapjainkat ma meghatározó technológiák nagy részét az űrprogramoknak köszönhetjük: ki indulna ma útnak egy ismeretlen helyre GPS nélkül? A vezeték nélküli kommunikáció, okostelefonjaink digitális kamerái, a karcálló lencsék vagy az ARPANET által inspirálva a Sir Tim Berners-Lee által kifejlesztett világháló csak néhány az űrkutatás számos melléktermékéből.
Az űrkutatás 1957-es kezdeti szakasza óta mára teljesen új fejezetbe lépett. Míg a hidegháború alatt az űrverseny a katonai érdekek köré épült, mára a tudományos kíváncsiság és felfedezések is helyet parancsoltak maguknak. Bár a presztízs, technológiai verseny és nemzetbiztonság ma is az űrkutatás meghatározó részei, mára alapjaiban véve másról szól:
- egy másfajta együttműködésről és versenyről;
- a fizika határait feszegető technológiai fejlődésekről;
- magánűrvállalatok vezető szerepéről;
- az űrturizmus lehetőségéről.
Ez utóbbi azonban nemcsak bakancslistás vágyakat, hanem rémálmot is idézhet. Elég csak a 2023-as Titan-tengeralattjáró tragédiájára és a közpénzből finanszírozott mentésre gondolni. Nem véletlen merül fel sokakban a kérdés, hogy vajon helyes dolog-e az adófizetők pénzét kockázatos luxuskalandok megmentésére fordítani, legyen szó óceánról vagy éppen a világűrről. Járd körül cikkünkkel, miért oszlanak meg a vélemények, és hogyan formálja az új űrverseny a jövőnket – akár akarjuk, akár nem.
Az új nemzetközi űrverseny
Az űrverseny kezdete egy nagyon megosztott, a vasfüggöny által határolt világban kezdett kirajzolódni. Ez az ideológiai határ és a hidegháborús rivalizálás nagyban korlátozott bármilyen formájú együttműködést. A tudományos közösség azonban a nemzetközi párbeszédre és az összefogásra törekedve próbált hidakat építeni.
A nemzetközi geofizikai év (IGY) egy globális tudományos felfedező kezdeményezés volt. A projekt 1957 júliusában indult és 1958 decemberéig tartott azzal a céllal, hogy előmozdítsa a kozmikus sugárzás és a napkitörések, valamint további kilenc földtudomány területén szerzett ismereteket. A kezdeményezés időzítése tökéletes volt, mivel a tanulmányok egybeestek a 19. napciklussal.
Ekkor jelentette be az Amerikai Egyesült Államok is, hogy a világon elsőként űrszondát küld a világűrbe (Vanguard-program). Az amerikai közvélemény és a tudományos világ legnagyobb meglepetésére azonban 1957. október 4-én a szovjetek fellőtték a Szputnyik–1 műholdat, amivel a Szovjetunió juttatta az első űreszközt a világűrbe.
Az amerikai vezetésben kémkedési és katonai célokra gyanakodtak, miközben az amerikai mérnökök és tudósok óriási nyomás alá kerültek, hogy lépést tudjanak tartani a szovjetek rakétatechnológiai fölényével. A kezdeti sikertelen próbálkozásokat követően 1969-ben az Apollo–11 küldetéssel az amerikaiak győzelemként könyvelték el a hidegháborús űrversenyt.
A hidegháború idején vívott űrversenyt meghatározó ideológiai különbségeket és katonai erőfitogtatást mára a gazdasági érdekek váltották fel, pontosabban az űrpiaci részesedések kiaknázása, amiben kulcsszerepet játszanak a magáncégek. Bár az állami intézmények, például a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) vagy az Európai Űrügynökség (ESA) továbbra is a tudományos kutatásra és fejlesztésre fordítják a közpénzeket, a vállalatok az űr gazdasági lehetőségeit kutatják.
Egyes országokban már létrejöttek a köz- és magánszféra együttműködései is. Ilyen például a kereskedelmi űrprojektek fejlesztését vezető brit Space Gateway vagy a kis műholdak pályára állítását szolgáló, szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművek alkalmazását kutató kínai Interstellar Glory (i-Space). Az Európai Unió is egyre több köz-magán partnerséget hoz létre az űrkutatási érdekeinek előmozdítása érdekében, mégis az amerikai nevek a legismertebbek:
Blue Origin
Virgin Galactic
SpaceX
Közülük az első kettő olyan szintre fejlesztette űrprogramját, hogy utasokat tudjon szállítani alacsony Föld körüli pályára (LEO), míg a harmadik rohamtempóban tör előre a műholdfelbocsátások terén.
Modern technológiák: az űrkutatás fejlődésének katalizátorai
Az állami űrügynökségek lehetőségei korlátozottak abban az értelemben, hogy csak bizonyos számú tudóst és mérnököt tudnak alkalmazni, illetve csak annyi laboratóriumot és berendezést tarthatnak fenn, amennyire elegendők a forrásaik. A technológia fejlődésével az országoknak még több erőforrásra lesz szükségük ahhoz, hogy kiaknázzák képességeiket.
Az állami lehetőségek kibővítésében rugalmasságukkal, plusz tőkéjükkel és új szemléletükkel is sokat segíthetnek a magánbefektetések. Erre jó példa a Made in Space, Inc. Bár a 3D nyomtatás már az 1980-as évek óta létezik, 2019-ig kellett várni a technológia fejlődésével, hogy ne csak holmi érdekességként tekintsenek rá. A nagyobb pontosság és hatékonyság mellett a költségei is jelentősen csökkentek.
A cég mérnökei kifejlesztettek egy olyan 3D nyomtatót, ami súlytalanságban is képes működni. Technológiájukat a NASA-val együttműködve tesztelték, és sikeresen kinyomtattak egy csavarkulcsot zérógravitációs környezetben, ami forradalmi áttörés volt. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) és a többezernyi Föld körül keringő – általában nem megjavított – műhold ellenére jelenleg kevés űrbeli infrastruktúrával rendelkezünk. Új bázisok, például rakétaüzemanyag-állomások vagy akár egy űrtelep kialakításával azonban felbecsülhetetlen értékű lesz a helyszíni gyártás.
Gondoljunk csak bele: mennyivel egyszerűbb lenne, ha a szükséges szerszámokat és alkatrészeket az űrben lehetne kinyomtatni! Nem kellene rakományok sokaságát szállítani, elegendő lenne csak a nyomtató alapanyagait eljuttatni. Amíg a nyomtató hozzáfér egy tervezési adatbázishoz, az űrben tartózkodók – akár űrhajósok, akár űrlakosok – bármit kinyomtathatnak, amire szükségük van.
Az űrhajók technológiai fejlődése szintén újabb távlatokat nyit meg az űrkutatásban. Ahogy említettük, problémák esetén a műholdakat jelenleg többnyire magukra hagyják, így azok űrszemétként sodródnak tovább. Az űrszemét mennyisége mára veszélyes szintre emelkedett, és már az óceánokat elárasztó szennyezéssel is felér. A témához kapcsolódó alapok megértéséhez sokaknak hasznos lehet a fizika korrepetálás is.
Az újrahasznosítható űreszközök azonban lehetővé tennék a hibás műholdak begyűjtését, javítását vagy anyagaik újrafelhasználását. Egy ilyen jármű akár robotkarral is felszerelhető lenne – hasonlóan ahhoz, ahogy a NASA a 90-es években megjavította a Hubble-űrtávcsövet. A technológia tehát a kezünkben van, és csak rajtunk áll, milyen irányban használjuk tovább.
Magán- és állami űrkutatás
Mint már említettük, a magáncégek űrkutatását elsősorban kereskedelmi célok határozzák meg. Ennek legismertebb formája a űrturizmus, egy olyan lehetőség, amivel eddig főként csak a vagyonosok élhettek, akiknek telik rá, és nem sajnálják kifizetni a hatalmas összegeket néhány perc súlytalanságért az alacsony Föld körüli pályán.
Ha összehasonlítjuk a múlt és a jelen fejlődési ütemét, az űrverseny 1957-ben kezdődött, az ISS pedig csak 1998-ban állt üzembe. A Szovjetunió megépítette a Szaljut (1971) és a Mir (1968) űrállomásokat. Ezzel szemben Jeff Bezos 2000-ben alapította meg a Blue Origint, Elon Musk 2002-ben jelentette be a SpaceX indulását, Richard Branson pedig 2004-ben mutatta be a Virgin Galacticot. A SpaceX szinte azonnal elkezdte a műholdak fellövését, míg Branson és Bezos rakétái kevesebb mint két évtized alatt turistákat juttattak az űrbe.
Az első magyar műhold a Masat–1, amit 2012. február 13-án indítottak útnak az ESA segítségével.
Talán ebből is jól látszik, hogy a magánszektor rugalmasabb és nem korlátozzák olyan módon, mint az állami szektor kezdeményezéseit. Míg az állami űrprogramoknak átláthatóan kell igazolniuk a közpénzek felhasználását, a magáncégeknek elsősorban a részvényeseik felé kell felelniük a befektetések megtérüléséért – néha már egy ígéret is elegendő.
A jövő kilátásai pedig ígéretesek: a magánszektor új lehetőségeket nyit az űrkutatásban, miközben az állami űrkutatás továbbra is a remény és a lehetőségek gyáraként működik, gondoskodva az emberi élet jövőjéről a csillagok között.
Kereskedelmi űrkutatás
A Föld összes csodájának felfedezésére egy egész élet sem elég. Nemcsak az ókori vagy az új hét csodára gondolunk, hanem azokra a területekre is, ahol ember még soha nem járt. Ilyen például a Mariana-árok – bár ha eszünkbe jut a Titan tragédiája, talán ez nem is baj.
Az utazás egy különös, izgalmas érzést hoz magával: bárhová is megyünk, az új élmények (elvileg) tudást és személyes fejlődést jelentenek. Ugyanakkor az utazás hétköznapi oldaláról sem szabad megfeledkezni: csomagolni kell, ellenőrizni a szükséges dokumentumokat, eljutni a célállomáshoz, szállást és ételt biztosítani, kapcsolatokat teremteni, majd visszatérni mindahhoz, amit ideiglenesen hátrahagytunk. Ilyenkor gyakran átveszi a fásultság és unalom érzete az uralmat, az újdonságok és izgalmak hiánya, az általános elégedetlenség a megszokott dolgokkal szemben.
Az utazás tehát inkább hozzáállás, mint puszta helyváltoztatás. Azok, akik évente csak egyszer nyaralhatnak, igyekeznek a legtöbbet kihozni belőle: örömteli szünet a mindennapok rohanása és a folyamatos verseny közepette, normálistól való eltávolodás, az újdonság megtapasztalása. A repülőgépek, vonatok és hajók már régóta velünk vannak, a földi úti célok pedig az otthonihoz hasonló életmódot ígérnek, még ha az illatok, ízek és táj különbözik is.
Az űrbe(n) való utazás azonban új dimenziót ígér, ahová a kereskedelmi űrhajók juttathatnak el minket. Még ha jelenleg csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak néhány percet egy rakétán, a kereskedelmi űrrepülés fejlődése azt jelenti, hogy hamarosan bárki élhet a lehetőséggel – és valószínűleg nem csak néhány percig.
Az űrkutatás mára egyszerre állami ambíció, tudományos küldetés és a magánszektor beavatkozásával egy teljesen új dimenzió is. A technológiai fejlődés, a 3D nyomtatás és az újrahasznosítható űreszközök egyre közelebb hozzák az eddig elképzelhetetlen űrbéli kalandozásokat. Bár ma még csak a leggazdagabbak privilégiumai, a fejlődés ütemére hagyatkozva hamarosan bárki megtapasztalhatja a súlytalanság élményét és a világűr felfedezésének izgalmát. Az űr így egyszerre marad a tudomány, a felfedezés és az emberi kreativitás terepe.
Összefoglalás AI segítségével
Tetszett a cikk? Értékeld!
Loading...
