Az építészeti tervezés világában jól rajzolni vagy szépen megfogalmazni az ötleteket alapkövetelmény, de messze nem elég: a mai szakembereknek gyorsan, pontosan és átláthatóan kell dolgozniuk, miközben a munkájukat más tervezők, kivitelezők és ügyfelek számára is könnyedén érthetővé kell tenniük.

Ebben segítenek a modern digitális tervezőprogramok, például a piacon legismertebb és legnépszerűbb Archicad. Ez a magyar fejlesztésű tervezőszoftver lehetővé teszi az épületek részletes, háromdimenziós modellezését, beleértve az anyagoktól kezdve a helyiségméreteken át a szerkezeti rétegekig minden lényeges információt.

Archicad lényege
Az Archicad a 3D modellezés és automatikus dokumentációkészítés révén az építészeti tervezés kötelező része.

A 3D modellezést és a BIM-tervezőeszközöket ötvöző rendszert világszerte tervezőirodák és egyéni szakemberek ezrei használják nap mint nap. Aki most ismerkedik az Archicaddel, könnyen érezheti úgy, hogy elveszik a program kínálta eszközök és funkciók rengetegében.

notifications_off
Pánikra azonban semmi ok

A logikusan felépített program lépésről lépésre hatékonyan elsajátítható. Ehhez természetesen először meg kell ismerkedni az alapokkal, majd azokat egy tudatos tanulási terv keretében gyakorlati példákon keresztül is szemlélni.

Az alábbi útmutató pontosan ebben segít: tekintsd át, mire használható a program, milyen előnyökkel jár a mindennapi tervezésben, hogyan kezdhetsz el dolgozni vele, és milyen módszerek segítenek a gyorsabb és magabiztos fejlődésben!

A legjobb ArchiCAD tanárok elérhetőek
Beáta
5
5 (9 avis)
Beáta
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bernadett
4,9
4,9 (16 avis)
Bernadett
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Nándor
5
5 (4 avis)
Nándor
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Martin
5
5 (6 avis)
Martin
7000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bence
5
5 (7 avis)
Bence
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Tamás
5
5 (5 avis)
Tamás
6500Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
László
5
5 (6 avis)
László
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Viktor
5
5 (1 avis)
Viktor
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Beáta
5
5 (9 avis)
Beáta
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bernadett
4,9
4,9 (16 avis)
Bernadett
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Nándor
5
5 (4 avis)
Nándor
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Martin
5
5 (6 avis)
Martin
7000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bence
5
5 (7 avis)
Bence
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Tamás
5
5 (5 avis)
Tamás
6500Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
László
5
5 (6 avis)
László
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Viktor
5
5 (1 avis)
Viktor
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Gyerünk!

🏠 Mi az Archicad?

Az Archicadet az 1980-as évek elején fejlesztette ki a magyar alapítású, nemzetközileg működő szoftverfejlesztő Graphisoft. A kifejezetten az építészeti tervezéshez programokat készítő vállalat innovatív tervezőszoftverére Steve Jobs is felfigyelt, aki nem is tétovázott a termék fejlesztésének támogatásában.

Archicad alapok
Az Archicad az első építészeti tervezőszoftver, ami személyes számítógépen is lehetővé tette a 3D modellezést.

Így talán nem is meglepő, hogy az Archicad első verzióját (Radar CH) Macintoshon adták ki 1984-ben – az első Windows-verzió (Archicad 4.16) 1993-ban indult.

Az Archicad volt a világ egyik első integrált BIM-tervezőszoftvere (Building Information Modeling, magyarul: épületinformációs modellező), ami a személyes számítógépeken is lehetővé tette a 3D-s modellezést.

Az Archicadben létrehozott modell azonban nem csupán egy látványos háromdimenziós ábra: ez a teljes értékű tervezőprogram egy olyan adatgazdag épületmodellt tár a tervezők elé, ami tartalmazza az anyagvastagságot, a szerkezeti rétegeket, a méreteket, valamint az építéshez és üzemeltetéshez szükséges műszaki információkat is.

Ezek alapján a program képes automatikusan generálni a szükséges tervlapokat, például alaprajzot, metszeteket, homlokzatokat vagy 3D nézeteket, amivel a dokumentálás és módosítás is sokkal hatékonyabb.

🌏 Miért használják az építészek világszerte?

A 3D modellezés és a BIM kombinációja radikálisan megváltoztatta a tervezés folyamatát, így nem véletlen, hogy a tervezőpiacon az Archicad örvend a legnagyobb népszerűségnek:

a Graphisoft adatai szerint
108

országban használják és 28 nyelven elérhető.

Az Archicad nemcsak Magyarország határain túl, hanem itthon is az egyik legelterjedtebb építészeti tervezőprogramként ismert: a szakmabeliek mintegy 90%-a ismeri és használja. Ebben nagy szerepet játszik, hogy a szoftver hazai fejlesztésű, így jól illeszkedik a magyar tervezési gyakorlatokhoz és szabványokhoz.

mire jó az Archicad
Az Archicad automatikus dokumentációja pontosabb, gyorsabb és tisztább munkavégzést biztosít.
Nemzetközi szinten több mint
200 ezer

tervező dolgozik vele nap mint nap

és a programot számos országban professzionális, iparági szintű szabványnak tekintik. Globális népszerűségét annak köszönheti, hogy kézzelfogható előnyöket nyújt a tervezés, vizualizáció, együttműködés és a dokumentáció területén is.

Nézzük meg részletesebben, miért választják a szakemberek az Archicadet:

  • Valós, háromdimenziós BIM-modell: részletesen tartalmazza az épület minden elemét, ami átláthatóbb tervezést kínál, miközben minimálisra csökkenti a hibalehetőségeket.
  • Az ügyfelek számára is könnyed megjelenítés és bemutatás: az egyszerűen értelmezhető látványtervek segítik a döntéshozatalt és a kommunikációt.
  • Automatikus dokumentáció és frissülés: pontosabb, gyorsabb és tisztább munkavégzés – módosítások esetén is.
  • Egyszerűbb csapatmunka és adategyeztetés: gördülékenyen összehangolt adatkezelés és tervezési folyamat az OpenBIM szabványoknak köszönhetően, miközben több tervező is valós időben dolgozhat ugyanazon a modellen.

Mindebből jól látni, hogy az Archicad a modern építészeti tervezés egyik legfontosabb gyakorlati eszköze. A Superprof Archicad oktatóival már ma elkezdheted az alapok lefektetését!

A legjobb ArchiCAD tanárok elérhetőek
Beáta
5
5 (9 avis)
Beáta
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bernadett
4,9
4,9 (16 avis)
Bernadett
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Nándor
5
5 (4 avis)
Nándor
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Martin
5
5 (6 avis)
Martin
7000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bence
5
5 (7 avis)
Bence
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Tamás
5
5 (5 avis)
Tamás
6500Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
László
5
5 (6 avis)
László
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Viktor
5
5 (1 avis)
Viktor
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Beáta
5
5 (9 avis)
Beáta
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bernadett
4,9
4,9 (16 avis)
Bernadett
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Nándor
5
5 (4 avis)
Nándor
6000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Martin
5
5 (6 avis)
Martin
7000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Bence
5
5 (7 avis)
Bence
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Tamás
5
5 (5 avis)
Tamás
6500Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
László
5
5 (6 avis)
László
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Viktor
5
5 (1 avis)
Viktor
5000Ft
/h
Gift icon
1.óra ingyenes!
Gyerünk!

💫 Az Archicad alapfunkciói és előnyei a tervezésben

Az Archicad sokoldalúsága alapvetően abban rejlik, hogy képes egyszerre kezelni a modellalkotást, a műszaki dokumentációt és a vizuális megjelenítést. A tervezők egyetlen közös épületmodellen dolgoznak, az esetleges változtatások pedig azonnal és automatikusan firssülnek.

Ez a BIM-alapú megközelítés sokkal hatékonyabb munkavégzést és kevesebb hibalehetőséget eredményez, akár kisebb lakóházról, akár komplex középületről van szó.

help
Archicad bevezetés

Tudtad? Az Archicad hosszú ideje az egyetemi képzés részét képezi. A témában való önálló elmélyüléshez a Graphisoft is kínál online oktatási anyagokat – ingyeneseket és fizetőseket egyaránt.

⭐️ Automatikus 2D tervlapok, intelligens 3D modellek

Az Archicad rendszerében minden építészeti elem (például fal, födém, tető vagy oszlop) valós, háromdimenziós objektumként jelenik meg. A program a modell alapján automatikusan frissíti az alaprajzot, a metszeteket és a homlokzatokat – ha például magasabbra húzunk egy falat, akkor az a metszeten és homlokzaton is automatikusan változik.

Ez óriási időmegtakarítást eredményez, mert nem kell minden változtatást külön-külön elvégezni minden rajzon. Mivel a modell minden módosítása azonnal követhető, jóval átláthatóbb is, ami különösen fontos komplex projekteknél vagy gyakori újítások esetén.

⭐️ Testreszabható építészeti elemek

Az Archicad könyvtára az ajtóktól kezdve az ablakokon, bútorokon, tetőtéri kiegészítőkön és lépcsőkön át az egyéb belsőépítészeti elemekig rengeteg előre beépített objektumot tartalmaz. Ezeknek a paraméterei szinte bármilyen igény szerint rugalmasan módosíthatók, legyen szó a méretekről, profilokról, anyagokról vagy szerkezeti kapcsolatokról.

Ráadásul ezek az elemek műszaki információval ellátott komponensek, így a program a mennyiségeket és anyagköltségeket is képes belőlük automatikusan kiszámolni és kimutatni.

⭐️ Professzionális dokumentáció és tervlapkezelés

A dokumentáció az építészeti munka legidőigényesebb részeinek egyike, az Archicad ereje pedig itt mutatkozik meg igazán. A szoftverben lehetőség van tervlapok és tervkészletek összeállítására, méretezésre, jelölésekre és mennyiségkimutatásokra is.

Archicad kezdőknek útmutató
A módosításokat követő automatikus frissülésnek köszönhetően a dokumentáció mindig naprakész.

A változtatások folyamatos frissülésének köszönhetően a dokumentáció mindig naprakész és következetes – ez különösen jelentős a kivitelezés és engedélyeztetés során a félreértések és a hibás kivitelezésből adódó költségek elkerülése érdekében.

⭐️ Együttműködés tervezőcsapatokkal (BIM alapon)

A tervezési folyamat gyakran több mérnöki terület, például az építészet, a statika és a gépészet összehangolását igényli. Az Archicad a közös modellezést és az iparági szabvány szerinti adatcserét is támogatja (például ISO-minősítéssel rendelkező IFC-formátumban), ezzel együtt pedig az egyeztetési hibák csökkenését és a kivitelezés előkészítést is elősegíti.

A Teamwork funkció továbbá lehetővé teszi, hogy több tervező valós időben, akár különböző helyszínekről vagy országokból is ugyanazon a modellen dolgozhasson.

⭐️ Élethű látványtervek és virtuális bejárás

Az Archicad a különböző fényviszonyok, anyaghatások és kameranézetek által képes fotórealisztikus megjelenítést nyújtani, ami különösen hatékonnyá teszi az ügyfélkommunikációt – sokkal könnyebb egy 3D modellt bemutatni, mint egy alaprajzot elmagyarázni.

3d_rotation
Miért fontos?

A vizuális élményen túl a prezentációk a virtuális bejárások, panorámaképek és élő 3D nézetek segítségével az ügyfelek akkor is megértik a térszervezést és a méreteket, ha nincs építészeti előképzettségük.

▶️ Hogyan kezdheted el te is használni az Archicadet?

Az Archicadet elsőre sokan csak profiknak fenntartott, bonyolult tervezőprogramnak tekintik, pedig a használata egyáltalán nem rakétatudomány. Nem kell hozzá több éves tapasztalat, logikus felépítésének köszönhetően ugyanis lépésről lépésre haladva könnyedén felvehető a ritmusa. Az induláshoz mindössze megfelelő szoftverre, egy alapvetően erősebb számítógépre és némi kitartásra lesz szükséged.

Nem kell mindenbe azonnal fejest ugrani: a legfontosabb a rendszeresség és hogy merj kísérletezni a modellel. A tanulást rengeteg oktatóvideó, kezdőknek szóló kurzus és online közösség segíti, így ha el is akadsz, mindig van hova fordulni. Egy kis motivációval már néhány hét alatt képes lehetsz stabil alapokat szerezni, amivel egyre élvezetesebbé válik az épületek megálmodása és megjelenítése.

pin_drop
Archicad kezdőknek útmutató

Az új szoftverektől függetlenül a kulcs mindig a rendszeres gyakorlás és a fokozatos haladás. Ügyelj a részletekre, és alakíts ki jól szervezett munkafolyamatot, amivel még eredményesebbé teheted a tanulást.

🚩 Technikai feltételek és licenclehetőségek

Az Archicad használatához a számítógépednek meg kell felelnie a modern 3D-modellezés és BIM-folyamatok igényeinek:

  • többmagos processzor (legalább Intel Core i5 vagy i7, AMD Ryzen 5 vagy magasabb)
  • legalább 16 GB RAM, nagyobb projektekhez 32 GB javasolt
  • gyors SSD tárhely, lehetőleg NVMe, elegendő szabad hellyel
  • dedikált grafikus kártya (minimum 4–6 GB VRAM-mal, DirectX 11 vagy OpenGL támogatással)
  • támogatott operációs rendszer (Windows 11 vagy macOS legújabb verziói)
  • stabil internetkapcsolat a felhőalapú használathoz és a csapatmunka támogatásához

Az Archicad zökkenőmentes és optimális használata érdekében ajánlott egy olyan gépet biztosítani, ami nemcsak a minimum követelményeknek felel meg, hanem kényelmesen kezeli a 3D-modellt, a frissítéseket és az együttműködést.

A kezdéshez rugalmas licencopciók állnak rendelkezésre, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt:

Licenc típusaKinek ajánlott?Ár / hozzáférés
Kereskedelmi licencProfi tervezőirodák, építészek, belsőépítészekElőfizetéses: havi, éves vagy több éves
Oktatási licencAkkreditált egyetemhez vagy oktatási intézményhez tartozó diákok és oktatók Ingyenes
Archicad CollaborateCsapatmunka és együttműködés igénylő irodákElőfizetéses, külön csomagként
BIMcloud / felhő megoldásokNagyobb projektek, több felhasználós csapatokElőfizetéses, licenckezelt hozzáféréssel

Az Archicad használatához mindig érdemes gyártótól vagy hivatalos forgalmazótól, ez esetben a Graphisofttól megvásárolni a licencet, ami történhet egyszeri vásárlás vagy előfizetés formájában. A licenc egy gépre aktiválható, de network verzióval több felhasználó is megoszthatja. A frissítések és extra szolgáltatások további előfizetést vagy karbantartási csomagot igényelhetnek.

Ha ezzel megvagy, érdemes a következő lépések szerint eljárnod:

  1. Ismerkedj meg a kezelőfelülettel: nézz meg néhány bemutatóvideót vagy gyakorlóanyagot, hogy megtudd, hol találhatók az eszközök és funkciók.
  2. Készítsd el az első modelled: kezdj egy egyszerű földszintes épülettel (falak, nyílászárók, tető). A lényeg, hogy minél több dolgot kipróbálj.
  3. Dokumentálj: hozz létre tervlapokat, metszeteket és nézeteket, állítsd be a méreteket.
  4. Vizualizálj: készíts egyszerű látványtervet az anyagok és fények beállításával, hogy a modell bemutatásra kész legyen.

📓 Tanulási tippek kezdőknek

  • Haladj fokozatosan, és ne akarj mindent első nap megtanulni – oszd fel a tanulnivalót kisebb modulokra.
  • Gyakorolj rendszeresen, legalább naponta 20–30 percet és közben jegyzetelj.
  • Készíts több mentést, hogy visszatérhess az előző szakaszokhoz.
  • Csatlakozz közösségekhez, például Facebook-csoportokhoz vagy más fórumokhoz – kérdezz, és oszd meg a tapasztalataid.
  • Dolgozz valós mintaprojekten – ez a legjobb tanulási módszer. Növeld lépésenként a bonyolultságot, hogy fenntartsd a motivációd.

Az Archicad a modern tervezés nélkülözhetetlen eszköze, amivel a kreatív ötletektől a műszaki részletekig mindent kézben tarthatsz. A 3D modellből könnyen készíthetsz dokumentációt, így kevesebb a hibázási kockázat, miközben gyorsabban és hatékonyabban haladhatsz előre.

Ha most kezded elsajátítani, ne kapkodj: türelmes hozzáállással és a megfelelő tananyagokkal hamar magabiztos rutint építhetsz ki. Ha pedig egy kis támogatásra van szükséged, a Superprof Archicad tanárjai online és személyes órákat kínálnak a céljaidnaknak és időbeosztásodnak megfelelően!

Résumer avec l'IA :

Tetszett ez a cikk? Értékeld!

5,00 (1 rating(s))
Loading...

B. Klaudia

Idegen nyelvek és kultúrák, utazás, sport: lelkes felfedezőként ezért is szeretek fordítóként dolgozni, mert így számtalan új dolog és szakterület egy kis darabkáját tudhatom én is a magaménak.