Tudomány az, amit értünk annyira, hogy elmagyarázzuk egy számítógépnek. Minden más művészet.
Donald Knuth
Az eredetileg operációs rendszerekhez és rendszeralkalmazások létrehozására tervezett C programozási nyelv egyszerűsége és hatékonysága révén ma már számos más területen alkalmazzák, sőt a leggyakrabban használt nyelvek listáján is helyet kapott.

Ez az egyik legrégebbi programozási nyelv: az 1972 óta használatos C nyelvet eredetileg az UNIX operációs rendszerhez tervezték, ebből alakult ki a ma ismert általános célú C programozási nyelv, amelyet – ahogyan már írtuk – ma is széles körben használnak.
Az egyik legalapvetőbb nyelvként több mai modern programozási nyelv is átvette szintaxisát és programozási logikáját, például a C++, a Java, a JavaScript és a PHP is.
💻 Mi az a C nyelv?
A Dennis Ritchie és Ken Thompson által 1972-ben kifejlesztett C programozási nyelvet gyakran tekintik a programozási nyelvek ősének: tanulása mára elkerülhetetlenné vált mindazok számára, akik bele szeretnék vetni magukat a programozás világába.
Ahogyan már szóba is került, sok más programozási nyelv gyökere nyúlik vissza a C nyelvbe, köztük a Java, a JavaScript és a C++ is. A C nyelvet valójában az említett nyelvek számára tervezett fordító- és értelmező programok fejlesztésére is használják.

A C nyelvet általános célú imperatív (procedurális) programnyelvnek nevezik, egy
olyan programozási paradigmára utalván, amely a számítógép által végrehajtott utasítás-sorozatokban a program állapotának megváltoztatására szolgáló műveleteket írja le.
A programozók azért szeretik a C nyelvet, mert nagyfokú ellenőrzési lehetőséget biztosít a gép felett.
A C nyelv egy fájlba írt forrásnyelvet használ, amelyet aztán egy fordítóprogram fordít le gépi nyelvre. Az ilyen módon működő programozási nyelveket fordított nyelveknek nevezzük. A futtatási mód szerint a programozási nyelvek a fordított nyelvek mellett az értelmezett (interpretált) nyelvek csoportjába is sorolhatók, ilyen például a Python.
A C alacsony szintű nyelvnek minősül, azaz nagyon közeli a géphez (gépbarát), és a gép számára gyorsan értelmezhető nyelven alapszik.
A magas szintű, programozóbarát nyelvekkel ellentétben – amelyek az angol nyelvhez hasonló szintaxist használnak – ezért a kezdők számára nehezebben olvasható, és átfogóbb programozási ismereteket igényel.
A C nyelv mint imperatív nyelv definiálásának lezárásaként felhívnánk a figyelmet, hogy a C nyelv nem összetévesztendő az olyan nyelvekkel, mint az objektumorientált C++ és Objective-C nyelvek.
Az említett nyelvek esetében három különböző nyelvről van szó, amelyek mind sajátos programozási kódot használnak.

Íme dióhéjban a C nyelvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók:
- már régóta létezik;
- sok programozó használja;
- imperatív, általános célú programozási nyelv;
- fordított nyelv;
- alacsony szintű nyelv;
- kevés programozási koncepciót használ, ami megkönnyíti a használatát;
- számos programkönyvtárral rendelkezik;
- utasításokat ad a gépnek;
- egyszerű programozási nyelv.
A C viszonylag kevés programozási koncepciót használ, ezért a nyelv felépítése egyszerűnek tekinthető. Ugyanakkor a közvetlenebb memóriakezelés és a kevésbé „emberközeli” szintaxis miatt kezdők számára nehezebben elsajátítható.
A C nyelv remek kiindulópont a programozás alapjainak elsajátítására és ideális azok számára, akik meg akarják tanulni, hogyan kell szoftvereket programozni.
Bár a programozási nyelvek elsajátítása nem mindig könnyű feladat, a C nyelvvel a tanuló programozó képes lesz olyan programokat írni, amelyeknek nincs szükségük olyan értelmező és futtató környezetre, mint a Java virtuális gép (JVM) a Java nyelv esetében.
⚙️ Milyen tulajdonságai vannak a C programozási nyelvnek?
A programozók különböző nyelveket használnak a processzor által végrehajtott szoftver programozásának biztosítására. A processzor azonban csak egy programozási nyelvet ismer, amelyet bináris vagy gépi nyelvnek nevezünk.
A C nyelv lefordítja a számítógépnek adott utasításokat, vagyis a forráskódot gépi kóddá alakítja át, amelyet a számítógép képes értelmezni és végrehajtani. Gépközeli (alacsony szintű) nyelve által ideális a számítógépes programfejlesztéshez.
A C nyelv a legnépszerűbb programozási nyelvek egyike. Gyakran használják olyan programok fejlesztéséhez, amelyeknek gyorsnak kell lenniük, vagy amelyeknek interakcióban kell lenniük a hardverrel. Ezenkívül valójában a legtöbb operációs rendszer (Windows, UNIX, iOS) is (részben) C nyelven íródott.
Összefoglalva a C nyelvet eredetileg processzorbarát (hardverközeli) nyelvnek tervezték, amely könnyen fordítható, miközben fenntartja a jó teljesítményt.

Ahhoz, hogy a C-ben való programozás könnyebbé váljon, fontos tisztában lenned a következőkkel:
- a programozás alapjai
- változók
- operátorok
- adatok beolvasása és kiírása meghatározott funkciók segítségével
- alternatív vezérlési szerkezetek
- ciklusok
- tömbök
- karaktersorozatok (sztringek)
- mutatók
Azok számára tehát, akiknek az az álma, hogy programozókká váljanak, a C nyelv számos előnnyel jár.
Mivel a programozási nyelvek elsajátítása nem mindig könnyű feladat, az egyszerűség szempontjából kezdőként célszerű egy magas szintű programozási nyelvet választani, például a Pythont vagy Visual Basicet.
Ha alacsony szintű nyelvet választasz, ami köztudottan nehezebb, akkor biztosra veheted, hogy a programozás mellett a számítógép működését is elsajátítod.
A C programozási nyelv tulajdonságainak, elveinek és fogalmainak gyors megismerése, illetve önálló alkalmazása nagyszerű alapokat biztosít más programnyelvek elsajátításához. Mindebből jól látható, hogy a C egy olyan nyelv, amelynek népszerűségét már nem kell bizonyítani.
Végezetül pedig arról is megbizonyosodhattunk, hogy a C nyelven való programozás kiváló programozási ismereteket és alapokat biztosít.

🛠️ Milyen területeken használják a C nyelvet?
Korábban már szó esett róla, hogy a C nyelv számos szoftveralkalmazás és operációs rendszer alapja, amelynek hátterében a C nyelv számos előnye áll, például széles körű felhasználhatósága.
A beágyazott rendszerektől kezdve a robotikán és szoftvertervezésen át egészen a videójátékok világáig mindenhol alkalmazható.
Ha a célod a gyorsaság és a magas teljesítmény, vagy korlátozott erőforrásokkal és eszközökkel rendelkezel, a programozás fejlesztésében segítségedre lehet a C nyelv, különösen a következő területeken:
- videojátékok fejlesztése
- beágyazott rendszerek fejlesztése
- rendszerprogramozás
- valós idejű alkalmazások (RTA) fejlesztése
- függvénykönyvtárak létrehozása
A C nyelven való programozás elsajátításának elkezdése megnyitja az ajtókat a mai főbb programozási nyelvek előtt: kezdő programozóként a C nyelvvel szilárd alapokat és átfogó ismereteket szerezhetsz a programozás világáról és az azt körülvevő kérdésekről.
A C nyelv egyik legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a géppel való gyors kommunikációt – ezért is használják a fent említett területeken.
Röviden ha egy számítógépes programozási tanfolyam során C nyelven tanulsz, könnyebben megérted majd a többi programnyelv logikáját is. Ha ehhez programozás tanár segítségét keresed, érdemes szétnézni a lehetőségek között.
🚀 Milyen előnyei vannak a C programozás elsajátításának?
A C programozási nyelv első nagy előnye, hogy egy rendkívül keresett készség a szakmai világban.
Nagy vonalakban összegezve a cikkünkben taglaltakat, a C nyelv egy strukturált nyelv, vagyis az elvégzendő feladatokat kisebb, egymáshoz meghatározott módon kapcsolódó blokkokba lebontva kezeli.
A kezdők néhány alapvető matematikai ismeret segítségével viszonylag könnyen elsajátíthatják a C nyelv alapjait.
A C nyelv egy erőteljes nyelv, amely lehetővé teszi a hatékony programok fejlesztését. Az assembly nyelvhez hasonlóan közel áll a gépi kódhoz, a gépvezérlési lehetőségeknek köszönhetően ezáltal a programozó időt takaríthat meg, amit más, fontosabb feladatokra fordíthat.

Emellett ahhoz képest, hogy egy alacsony szintű nyelvről van szó, nagyon is olvasható nyelvként tartják számon. A generált kód valójában kompakt és gyors – egy további előny, amely arra ösztönözhet, hogy megtanuld a C nyelvet.
A C nyelv népszerűségének és életkorának eredményeként egy igazán nagy fejlesztői közösség szakértőinek tanácsaira is támaszkodhatsz: az interneten számos C nyelvre szakosodott fórum áll rendelkezésedre, ahol minden kérdésedet felteheted, és gyors válaszokat kaphatsz.
A C nyelven történő programfejlesztést sokféle könyvtár is elősegíti, amelyek közül a szabványos (standard) C könyvtár számít irányadónak. Ez a könyvtár olyan előre definiált függvényeket biztosít, amelyek segítségével könnyen megvalósíthatók a programozók által rendszeresen végzett műveletek.
Most már minden szükséges információval rendelkezel ahhoz, hogy megértsd a C nyelv előnyeit, és hogy belevethesd magad a C programozás világába.
A modern nyelvek alapjául szolgáló C programozási nyelv lehetővé teszi:
- az operációs rendszerekkel, szoftverekkel és robotikával való könnyed megbarátkozást;
- hogy megismerkedj a programozási környezetekkel;
- megértsd, hogyan lépnek azok kölcsönhatásba a géppel.
A C nyelvet akár autodidakta módon is megtanulhatod az interneten található oktatóprogramok segítségével. Egy új programozási nyelv megtanulásának egyik legjobb módja azonban még mindig a magánórák. Budapesten például egy programozás tanár célzottan is segíthet a haladásodban.
Ha szeretnéd elkezdeni a programozás tanfolyamokat, a Superprof oldalán számos tanár áll rendelkezésedre, akik a tudásszintedtől függetlenül bármikor a segítségedre vannak.
Ide kattintva a HTML és CSS nyelvekkel is megismerkedhetsz.
Összefoglalás AI segítségével








