Miért KELL megtanulni zongorázni?
Ha egyike vagy azoknak, akik szerint a zongoraóra halálosan unalmas és inkább megnéznél még egy Stranger Things epizódot ahelyett, hogy már megint az utálatos skálákat játszanád újra és újra… ez azt jelenti, hogy még nem fedezted fel, mennyi értéket adhat neked egy hangszer, például a zongora.
A zongoraiskola az élet iskolája is lenne egyben?
Sikerült meggyőznünk arról, mennyi előnnyel jár a zenetanulás mind a szociális, mind a magánéletedre? Akkor most biztos azon gondolkozol, minek ehhez tanár, ha egyszer az interneten is annyi ingyenes forrás van, amiből meg tudsz tanulni. Az emberi jelenlét rengeteget hozzá tud tenni a technikák gyakorlásához is. A pedagógiai megközelítés a zenetanulásban is fontos, hiszen a tanároddal az évek során egyre jobban megismeritek egymást, és nemcsak zenét tanít majd neked, de úgy általában az életről is. Ezt pedig semmilyen program vagy tutorial nem tudja helyettesíteni. Viselkedés és önfejlesztés témában is sokat tanulhatsz tőle. A szolfézs és a skálák begyakorlása nem néhány órás feladat, a tanárod pedig megtalálja majd a neked megfelelő ritmust. Türelem és kitartás a két kulcsszó.
Tudományosan is bizonyították a zongorázás pozitív hatásait
A közhiedelemmel ellentétben a tudomány és a művészetek nem állnak ellentétes oldalon. Több tudós is vizsgálta már a zene hatásait az emberi testre. Ezek a kutatások mind azt mutatták, hogy a zongorázók összességében egészségesebbek. A zenélés javítja a memóriát a skálák és darabok megtanulásának köszönhetően, valamint a két kéz koordinációját is fejleszti. A tudomány azonban nem csak eddig ér. Kutatók a zene és az alvás kapcsolatát is vizsgálták. Gondolj csak az altatódalokra! Egyáltalán nem meglepő, hogy tudományosan bizonyították: a lassabb, klasszikus darabok nyugtatják az agyat, így jobban is alszunk, hiszen az agy a lassú, kellemes zenére koncentrál a mindennapok őrült rohanása helyett. Javasold a zenehallgatást inszomniás barátaidnak! Ez mind része a művészetterápiának, mellyel a betegeket például a zene segítségével gyógyítják, ha hiszed, ha nem, ez egyre bevettebb szokás a kórházakban! Megfigyelték ugyanis, hogy a zene közvetlenül a neuronokra hatva enyhíti a fájdalmat. A művészetterápiát műtétek előtt és után is alkalmazzák a betegek nyugtatására. Magyarországon egyedül a Pécsi Tudományegyetemen elérhető ez a szak, a program vezetője így nyilatkozott: “A célja a képzésnek a mentális rendellenességek – például drogfüggőség, alkoholizmus - gyógyuló fázisában a gyógyulás elősegítése, a kreatív képességek felerősítése. A kreatív gyakorlatok során, - melyek az említett három szakterületen, illetve átmeneti formációkban is megfigyelhetőek - olyan energiák szabadulnak fel, melyek visszahatásukban gyógyító hatással lehetnek. A „kitáncolás, kimozgás, kizenélés, kifestés” mindenképpen hat a traumák ellen. Illetve egyensúly-teremtő hatással lehet a betegekre.” Az Alzheimer-kórban szenvedőknek is segíthet a zongorázás, hiszen a kéz és az agy is emlékszik egyes mozdulatokra. Több tanulmány is íródott a zongorázás memóriára gyakorolt pozitív hatásairól. Az egyik leghíresebb a százegy éves zongoristáról íródott, aki senkit nem ismer már fel, de több mint négyszáz zongoradarabot könnyedén le tud játszani.Mi a célod a zongoraórákkal?
Akár egy évig tanulsz zongorázni, akár egy egész életen át, egészen biztosan nem ugyanaz a célod vele, mint a csoporttársaidnak vagy a szomszédodnak, vagy hát igazából bárki másnak. Gondoltál már a online zongoraoktatásra, hiszen az is egy nagyszerű lehetőség azoknak, akik nem szeretik a személyes magánórát. A zenetanárod elsődleges célja egyértelműen az, hogy egyre jobb legyél, de ehhez minden tanítványánál más megközelítést alkalmaz. Egyesek Chopin összes darabját meg szeretnék tanulni, mások inkább csak a leggyakoribb akkordokat, hogy utána maguktól kísérletezhessenek és improvizáljanak a zene világában. Akár konzervatóriumban vagy, akár a nappalidban tanulsz zenélni, a zongoratanárod biztosan sokféleképpen tud majd segíteni, hogy elérd a céljaidat, ráadásul a neked megfelelő technikákkal, hiszen nemcsak az erősségeiddel, de a gyengeségeiddel is tisztában van.
Mennyibe kerül a zenetanulás?
Végre eldöntötted, hogy meg szeretnél tanulni zongorázni. De hol? Hogyan kezdj bele? Hogyan keress zenetanárt? Mennyibe fog kerülni? Először is, érdemes megnézned a helyi zeneiskolában, ez valószínűleg a legolcsóbb megoldás, ráadásul a szolfézs és a zongoraóra is egy helyen van! Tájékoztatás céljából, hogy a nagyságrenddel tisztában legyél, nézegesd meg néhány zeneiskola tandíj meghatározó listáit. Ha 18-22 év közötti vagy és hallgatói jogviszonnyal rendelkezel, félévente minimum 25 ezer forint tandíjra számíts. A tandíj azonban a zeneiskolai tanulmányi átlagodtól is függ, elégtelen tanulmányi eredmény esetén akár 60-70 000 forint körüli összeg is lehet. 22 év felettiként az esztergomi zeneiskolában 35-90 ezer forint körüli összegre számíts per félév, a 13. kerületiben 30-75 ezres nagyságrendűre. Az ár régiótól, zeneiskolától és az életkorodtól függ, érdemes érdeklődnöd a hozzád közeli zeneiskolában a tandíjról. Ha sokallod ezt az árat, gondolj bele, hogy ebből finanszírozzák a zeneiskolai hangszer karbantartását és hangolását is, így máris nem tűnik annyira nagy összegnek. A zeneiskolai tanulás hátránya, hogy neked kell a tanár beosztásához igazodnod. Valószínűleg késő esti órákra tudsz majd járni, mert a délutáni időszak a kisebb gyerekeknek van fenntartva iskola utáni különfoglalkozásként. Ha már rendelkezel némi tapasztalattal és nyolcadikosként a középiskolai felvételi előtt állsz, jelentkezhetsz akár konzervatóriumba is. A Bartók Béla Konzervatórium honlapján böngészve megtalálod a felvételi követelményeket és a tanszakok leírását is. Ha már elvégezted a középiskolát és zenei egyetemi képzésen szeretnél részt venni, itt nézegetheted a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képzéseit. De nemcsak a fővárosban járhatsz zenei szakra, többek között például a Miskolci Egyetemnek és a Pécsi Tudományegyetemnek is van zeneművészeti kara. Ha Dunakeszin élsz, és szeretnél zongorázni tanulni, akkor a helyi zongoratanárok számos lehetőséget kínálnak. Dunakeszi zongoratanár választéka lehetővé teszi, hogy a legjobb szakemberekkel tanulhass, legyen szó kezdő vagy haladó szintről.
Hogyan válaszd ki a neked megfelelő zenetanárt?
Nem másnak választasz tanárt, hanem saját magadnak (vagy a gyermekednek). Érdemes tehát kicsit jobban megismerni a tanárodat, mint amit a zeneiskola honlapján lévő száraz leírásból megtudhatsz. Összegyűjtöttünk neked a legfontosabb szempontokat, hogy biztosan megtaláld A Tanárt. A legtöbb szülő szerint az ideális tanár se nem túl öreg, se nem túl fiatal. Egyaránt otthon van a klasszikus zenében, a jazzben és a popzenében is. A bevált több évszázados pedagógiai módszereket ötvözi a modern világ szellemével, motivál, pozitívan áll a diákjaihoz és mindig van egy-két bátorító szava. Ezenfelül pedig remek koncerteket ad. Ezt itt és most leszögeznénk, hogy ez az ember nem létezik. A zongoratanár is ember, nem lehet ennyire tökéletes mindenben. Ahelyett, hogy a lehetetlent üldöznéd, érdemes inkább elgondolkoznod a prioritásaidon. Ha ezekre odafigyelsz, garantáltan jó tanárhoz kerülsz:- az első találkozás legyen pozitív élmény
- érdekli a zongora? Élvezettel zenél és tanít?
- pontosság!! Odaért a megbeszélt időpontra?
- egy kis humor és önkritika sem árt
Összefoglalás AI segítségével















