

Ádám e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Ádám
- Óradíj 8500Ft
- Válaszidő 1 óra

8500Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Dalszerzés
Ableton Live dalszerző és produceri kurzus – ötlettől a kész dalig, tudatos alkotói szemlélettel
- Dalszerzés
Óra helyszíne
-
Budapest
-
Ajánlott
Ádám egy tanár, akit a közössége nagyra becsül.Őt ajánljuk megbízhatósága, oktatási módszerei és kurzusai minősége miatt. Jó választás a magabiztos fejlődéshez.
Ádám bemutatkozása
Több mint húsz éve foglalkozom zenével és dalszerzéssel. Pályám elején főként zenekarokban játszottam, ahol a dalok élő próbatermi közegben, közös alkotás során születtek meg. Ez a tapasztalat máig meghatározza a gondolkodásomat.
Ma producerként és dalszerzőként is aktívan dolgozom: szoftverekkel, virtuális hangszerekkel és modern zeneprodukciós eszközökkel hozok létre dalokat, ugyanakkor az élő hangszeres szemléletet továbbra is alapértéknek tartom – még akkor is, ha elektronikusabb műfajról van szó. Fontos számomra, hogy a technika ne uralja a zenét, hanem a zenei gondolkodás vezesse a folyamatot.
Hosszú ideje foglalkozom dalszerző és produceri oktatással is. Több tanítványom mára aktív, sikeres dalszerzőként és producerként dolgozik a zenei világban. Producerként jelenleg is együttműködöm előadókkal, zenekarokkal és különböző produkciókkal, a kisebb projektektől a komolyabb munkákig.
Célom, hogy a megszerzett tapasztalatot rendszerezve, érthetően és gyakorlatiasan adjam tovább mindazoknak, akik szeretnének tudatosabban és magabiztosabban alkotni.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Ableton Live zeneírás és produceri kurzusomon a tudatos alkotói gondolkodást helyezem középpontba. Nem az ihletre várunk, hanem megtanuljuk felépíteni a dalszerzés és zeneprodukció rendszerét az ötlettől a kész dalig. Tanítási módszerem gyakorlatorientált: már az első hetekben saját projekteken dolgozunk, minimális, de tudatosan használt eszköztárral. Egy óra általában rövid elméleti bevezetéssel indul, majd azonnali alkalmazás következik Ableton Live-ban, végül közös elemzéssel zárunk. Külön figyelmet fordítok a hangzásépítésre, sound designra, samplingre és professzionális workflow kialakítására. Az órák kezdőknek és haladóknak is szólnak, akik szeretnének dalszerzésben, produceri gondolkodásban és zeneprodukcióban fejlődni, akár hobbi, akár komolyabb szakmai célból.
Ajánlások
Az ajánlások a tanár kollégáitól, barátaitól és volt diákjaitól származnak.
Ádámmal régóta ismerjük egymást. Jó pár évig jártam hozzá doboktatásra, és azt szoktam mondani, hogy minden erre szánt perc és forint megérte. :) Ádám a legnagyobb szívű és legönzetlenebb ember, akivel valaha találkoztam. Célja, hogy a tanítványai kiváló zenészek és dalszerzők legyenek. Minden, amit a zenéről tudok, azt tőle tudom. Önzetlenül adja át diákjainak azt a hatalmas tudást, amelyet az évek alatt felhalmozott. Ádám kiváló zenész és dalszerző. Rengeteg ötlettel és tanáccsal látta el anno a zenekarunkat. Neki is köszönhető, hogy egy saját albumot tudtunk kiadni. Órái személyre szabottak, gyakorlatiasak, izgalmasak, profik. Biztos vagyok benne, hogy aki Ádámhoz jár és szorgalmas, abból kiváló zenész/dalszerző lesz. Sok közös élményünk van. Életem legmegtisztelőbb pillanata volt, amikor felkért dobtanár kollégának, és onnantól én is továbbadhattam a tudását a legifjabbaknak. A legkedvesebb élmény, amikor szülőfalumban álltunk egy színpadon és zenéltünk együtt. Bár az élet úgy hozta, hogy már ritkán tudunk találkozni, de abban biztos vagyok, hogy bármilyen segítségre van szükségem, rá számíthatok!
Tavaly áprilisban jelentkeztem Ádámhoz a NewSkool Ableton, dalszerző és produceri kurzusára, és bátran mondhatom, hogy ez volt a 2025-ös évem egyik legjobb döntése.
Amikor elkezdtem a képzést, teljesen el voltam akadva. Mindig is szerettem volna saját dalokat írni, de fogalmam sem volt, hol kezdjem. Az ötleteim rendre a „kukában landoltak”, vagy egyszerűen képtelen voltam velük érdemben haladni. A kurzus viszont teljesen új irányt adott.
Az órák egyszerre informatívak és tartalmilag sűrűek, mégis közvetlen, támogató hangulatban telnek. A kis létszámú csoportnak köszönhetően Ádám mindenkire külön is oda tud figyelni. MINDEN kérdésre választ ad azonnal, akár Messengeren keresztül is, és addig dolgozunk egy anyagon, amíg mindenki meg nem érti, és önállóan meg nem tudja valósítani.
A házi feladatok és egyéb gyakorlati feladatok kifejezetten jól felépítettek: rendkívül gyakorlatiasak, ugyanakkor élvezetesek is. A hetedik hónap végére eljutottam oda, hogy kifogyhatatlan dalötlet forrásom van, magabiztosan dolgozom, kialakult a saját workflow-m, és végre látom az utat a céljaim felé.
Őszintén remélem, hogy hamarosan megvalósul a legnagyobb álmom, és megjelennek a saját dalaim, és ebben Ádámnak óriási szerepe van. Szívből ajánlom mindenkinek, aki komolyan gondolja a zenélést, de szüksége van egy stabil szakmai alapra és inspiráló közegre.Őszintén ajánlom mindenkinek, aki dalszerzés tanárt vagy dobtanárt keres.
Elképesztően széles és mély zeneipari rálátással rendelkezik, és a producing folyamat során mindig körültekintő, igényes döntéseket hoz. Zenekarom producereként és dobtanáromként is rengeteget tanultam tőle - szakmailag és gondolkodásmódban egyaránt sokat fejlődtem mellette.
Különösen nagy erőssége, hogy a bonyolult zenei és technikai kérdéseket rendkívül érthetően, egyszerűen fogalmazza meg. Ez óriási segítség a fejlődésben, mert így megérted a feladatok mögötti logikát is.
Figyel rád, jelen van, és mindig kedves, mégis igényesen megfogalmazott, építő jellegű kritikát ad - olyat, amiből valóban lehet építkezni. Mellette biztonságos, inspiráló közegben tudsz fejlődni.Profi tanár! Türelme és kedvessége határtalan. Ajánlom mindenkinek!
Ádámot a NewSkool Zenesulin keresztül ismertem meg. Engem mint énekest nemcsak produceri munkája, hanem dobtanári szerepe és a Tre Lunatic alatti munkássága is inspirált, hogy azonos stílusban tudjam rekreálni a minőséget, amit felmutatott.
Kreativitása, zenei érzéke és tudása miatt a mai napig kikérem a véleményét mindenről, emellett pedig közvetlensége és barátsága is plusz érték, amivel motivál a haladásra. Diákjait tanácsokkal és rengeteg segítséggel látja el, függetlenül a zenei stílustól. Az általa stúdiózott zenékben felismerhetően megjelenik a stílusa, emiatt is ragaszkodunk hozzá saját zenekarommal.
Rengeteg tapasztalat közül a produceri oktatást és a NewSkool zenetáborát tudom mindig kiemelni, ahol mindenkivel egyénileg is foglalkozott, és a dalszerzéshez szükséges folyamatokat támogatta.
Ha motivált, kreatív szeretnél lenni, illetve el szeretnéd kerülni az alkotói válságot, keresd meg Ádámot.További ajánlások megtekintése
Árak
Óradíj
- 8500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 42500Ft
- 10 órás: 85000Ft
Ádám videója
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Bence
Budapest- Ajánlott
Kíváncsi vagy milyen ha kihozod a hangodból a legtöbbet? szeretnél helyes technikával és magabiztosan énekelni? sok szeretettel várlak az énekóráimra különböző technikákkal és praktikákkal.
- 6700 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Róza
Budapest & Online- Új
A zeneakadémia jazz ének szakán végeztem, de bármilyen műfajra nyitott vagyok. fontos számomra az, hogy a jó légzés és énektechnikát elsajátítva megtaláld a saját hangod:)
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
György
Budapest- Ajánlott
Dalszövegírás (szinte) minden műfajban! inspiráció, gyakorlatok és kreatív flow. budapesten, a népligetnél.
- 15000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kati
Budaörs & Online- Ajánlott
Hamarosan indul a zeneelmélet kurzusom kezdőknek, az alapoktól egészen a dalszerzés folyamatáig. ez az 5. csoport, amit indítok, ha nem szeretnél lemaradni, jelentkezz!
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zoltán
Budapest & Online- Új
Zeneelmélet és dalszerzés – az alapoktól vagy onnan ahol tartasz, akár gyakorlati segítség saját ötletek megvalósításához
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Francisco josé
Elche & Online- Szuper tanár
Díjnyertes és tapasztalt koncertzongorista, zeneszerző és zenetanár. zongorát, zeneelméletet, szolfézst, történelmet, harmóniát és zeneszerzést tanítok. felvételi vizsgákra és versenyvizsgákra készíte
- 17855 Ft/óra
-
Összes dalszerzés magántanár






