

Nóra e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Nóra
- Óradíj 9000Ft
- Válaszidő 1 óra

9000Ft/óra
1. óra ingyenes
- Angol nyelv
- Angol érettségi felkészítő
- Brit angol
Angol nyelvi felkészítő érettségire, nyelvtani, szókincsbeli korrepetálás főleg. Egyetemen végeztem, nagyon jó angollal. A diákra szeretném alakítani a tanulás menetét, az ő számára legyen minden töké
- Angol nyelv
- Angol érettségi felkészítő
- Brit angol
Óra helyszíne
Nóra bemutatkozása
Egyetemen végeztem alapképzést, ahol több tantárgyat is angolul kellett elvégeznem. A versenyszerű sportolás miatt több országban is jártam, ahol több kultúrát is megismertem, illetve beszélgettem helyiekkel angolul, így széles palettából tudom másoknak oktatni az angol nyelvet. Jelenleg a párommal élek, és egy mesterképzést fogok elkezdeni ősszel, így úgy érzem, újra el tudom magam helyezni abban a szituációban, hogy milyen is, ha az embernek nagyon sok tanulnivalója van egyszerre. Ezért igyekszem majd minél kevésbé azt éreztetni a diákokkal, hogy ez az angolóra egy plusz teher, inkább azt akarom elérni, hogy támaszként tekintsenek rá a diákok.
Az óráról
- Minden szint
- Angol
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Angol
Magyar
Az órákon szeretnék interaktív feladatokat megoldani a diákkal, és ezen kívül igazából beszélgetni vele több témáról, ami érettségin lehet. A szókincs fejlesztésére külön alkalmakat szánnék, éppen az adott témához illően. Érettségi előtt álló gimnazista tanulókat várok, akik úgy érzik szükséges még némi plusz felkészülés.
Árak
Óradíj
- 9000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 45000Ft
- 10 órás: 90000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Online
- 9000 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Zsolt
Szigethalom & Online- Ajánlott
Sziasztok itt zsolt jelenleg is angol tanárként dolgozom iskolában. 14 évig angliában éltem london mellett. én egy laza beszédkozpontú tanár vagyok. szeretem a jó hangulatot és sok sok új technikát és
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kitti
Szigethalom & Online- Új
Személyre szabott, könnyed angol órák ahol nem a magolás a cél. anglisztika diplomával rendelkezem, jelenleg pedig az elte ma amerikanisztika szakján tanulok így rengeteg tanítási módszerrel találkozt
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Krisztina
Szigetszentmiklós & Online- Új
Okleveles angoltanár vállal angol oktatást személyesen (szigetszentmiklóson) és online minden szinten 8 éves kortól
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Méda
Szigetszentmiklós & Online- Új
Mesterdiplomás angol nyelvű bölcsész (az elte-n végeztem), aki angol magánórákat ad online és/vagy szigetszentmiklóson.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsuzsanna
Szigetszentmiklós- Új
Egyetemi diplomával rendelkező, angolul beszélő, sport-és társasjátékokért rajongó, nyári táborok lebonyolításában résztvevő személyként vállalok: -1-4. osztályos diákok korrepetálását -óvodások fi
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Szigetszentmiklós & Online- Új
Angol magánórák gimiseknek, online és személyesen. cambridge c1-es nyelvvizsgával rendelkezem, harmadéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató vagyok az elte-n.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Koppány zalán
Szigetszentmiklós & Online- Új
Küzdesz az angolal ? ne aggódj csak a megfelelő segítségre van szükséged , sokáig nekem is nehezen ment de ha nekem sikerült neked is fog
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Annamária
Dunavarsány & Online- Új
Diplomás, számlaképes nyelvtanárként, húsz év tapasztalattal, nyelvvizsgáztatóként minden szinten és minden korosztály számára angol nyelvoktatást vállalok.beszédgyakorlás, nyelvtani rendszerezés, ére
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Viola
Százhalombatta & Online- Új
Angol oktatás: • angol akkreditált nyelvvizsga felkészítés (b1–c1 szint) • ielts, cambridge, vizsgafelkészítés • beszédfejlesztés, kommunikáció • online angol tanár rugalmas időbeosztással
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gergő
Százhalombatta & Online- Új
Angol nyelv oktatást vállalok délutáni órákba, érettségire való felkészítést valamint fordítást is.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Marcell
Százhalombatta & Online- Új
Óráimon a szóbeli kommunikációt helyezzük előtérbe. speciális igényeidet is figyelembe veszem. adhd, figyelemzavar nem akadály.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Dunaharaszti & Online- Új
Tudsz angolul, de ha élesben kell használnod leblokkolsz? gyere, beszélgess velem angolul és oldjuk fel ezeket a blokkokat!
- 6500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kulcsár
Budapest & Online- Új
Angollal, pedagógiával és művészettel foglalkozom. iskolai éveimet külföldön kezdtem, kanadában, majd angolos osztályba jártam általánosba és gimnáziumba is. nyelvvizsga felkészítőt is vállalok.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Emil
Budapest- Új
Igazi angolt tanítok nyelvtannal, beszélgetés szintig. laza tanulàs jó leckékkel, zenével. gyere próbáld ki!
- 2500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kinga
Budapest & Online- Ajánlott
Kinga vagyok, 21 éves és a pázmány péter katolikus egyetem harmadéves anglisztika szakos hallgatója. idén 15 éve tanulok angolul. angol nyelv oktatását vállalom általános iskolások vagy kezdő felnőtte
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Okan
Budapest & Online- Szuper tanár
English bachelor’s graduate and hr master’s student offering expert tutoring in grammar, literature, and academic writing for all student levels
- 1500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Viki
Érd & Online- Új
Angol 13-99 éveseknek! rád, céljaidra, tanulói stílusodra együtt alakított magán-, vagy páros órákat vehetsz tőlem online vagy budapesten és érden személyesen. az első pár óra kedvezményes áron.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ivett
Érd & Online- Ajánlott
Ivett angol órái – c1-es nyelvtudással, türelmes és támogató tanár.budapesten- érd.személyesen/online.
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsuzsanna
Érd & Online- Új
Angol óraadást vállalok on-line és személyesen. középfokig, beszedventrikusan, oldott légkörben, kedvező áron.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ágnes erzsébet
Érd- Új
Angol-magyar nyelvvizsga és érettségi felkészítés bármely szinten vagy vizsgatípusban garantáltan hatékonyan online is.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes angol nyelv magántanár




















