

Anna e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Anna
- Óradíj 4000Ft
- Válaszidő 1 óra

4000Ft/óra
1. óra ingyenes
- Biológia
- Sejtbiológia
- Genetika
- Élettan
Biológia korrepetálás- Közép vagy emelt szintű érettségire vagy akár csak a hiányosságok pótlásához.
- Biológia
- Sejtbiológia
- Genetika
- Élettan
Óra helyszíne
Anna bemutatkozása
Jelenleg egyetemista vagyok, pontosabban pszichológia hallgató. Ezen a szakon is rengetek biológiával találkozok(számomra egyébként meglepő módon), ezért szerencsére a tudásom szinten van tartva :). Imádom ezt a tárgyat és ezáltal szívesen tanítom is. Néhány barátomat, szaktársamat már segítettem a biosztanulásban, ezért kisebb tapasztalatom is van már benne.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Kb 60 perces óráink alatt az első alkalommal átbeszélt hiányosságokra fókuszálva haladunk, de természetesen minden más témát is érintünk, ha szükségét érzed. A cél, hogy ez egy közös beszélgetés legyen, ahol megértheted a összefüggéseket, melynek segítségével elsajátíthatod a biológia sok-sok rétegét, aspektusát.
Ajánlások
Az ajánlások a tanár kollégáitól, barátaitól és volt diákjaitól származnak.
Nagyon kedves, és korához képest profi tanár. Segített felkészülni a C1es nyelvvizsgámra, 89%-ot sikerült elérnem Anna segítségével. Csak ajánlani tudom!
További ajánlások megtekintése
Árak
Óradíj
- 4000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 17500Ft
- 10 órás: 35000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Online
- 4000 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Sára
Budapest & Online- Nagykövet
Emelt érettségi felkészítést és korrepetálást vállalok biológiából több éves tapasztalattal gimnazistáknak és alap
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Marci
Budapest & Online- Szuper tanár
Elte-n végzett biológusként vállalok biológia és kémia magánórát és érettségi felkészítést. ugyanígy biológia, biomérnök, biotechnológia egyetemi tárgyakból is.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dávid
Budapest & Online- Ajánlott
Orvostanhallgató vállal magánórát középiskolásoknak és egyetemistáknak egyaránt rengeteg tárgyból (matekból, fizikából, biológiából, élettanból, biofizikából etc.)
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Andris
Budapest & Online- Ajánlott
Sikeres vizsgák és magabiztos tudás biológiából, kémiából, statisztikából – segítség egy tapasztalt gyógyszeripari kutató szakembertől
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Sólyom
Budapest & Online- Ajánlott
5 éves tapasztalattal, elte biológus és bioinformatikai diplomával biológiát, kémiát és matematikát tanítok középiskolai, éretségi felkészítő és egyetemi szinten
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Fanni
Budapest & Online- Új
Elte ttk mester szakos hallgatója vagyok, biológus végzettséggel rendelkezem. általános és középiskolás szinten bármilyen biológia vagy környezetismeretes anyagból tudok segíteni a felkészülésb
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
András
Budapest & Online- Ajánlott
Az eötvös lóránd tudományegyetem biológia-földrajz tanári szakos hallgatójaként vállalok órákat biológiából, általános iskolai és középiskolai szinten egyaránt!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsombor
Budapest & Online- Ajánlott
Nem áll össze a biosz és mindjárt itt egy fontos dolgozat vagy talán már az érettségi? esetleg versenyen szeretnél jól szerepelni? bármelyik is legyen, jó helyen jársz!
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gabriella
Budapest & Online- Ajánlott
Biológia-környezettan és kertészmérnök msc végzettséggel, valamint tanulási coachként segíthetek, hogy a biológia ne magolás, hanem logikus összefüggések rendszere legyen.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Javi
Budapest & Online- Ajánlott
Biomérnök bsc és molekuláris genetika mesterképzésben végzett hallgatóként örömmel segítünk céljaid elérésében és a biológia, biokémia, genetika és mikrobiológia iránti szenvedélyed felkeltésében!
- 5500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ágnes
Budapest & Online- Új
Biológia korrepetálás minden szinten,általános iskolától egyetemig várok mindenkit. lehet egyéni vagy csoportos oktatás is, létszámfüggően kedvezmény.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Budapest & Online- Ajánlott
Biológia korrepetálás általános iskolásoknak és gimnazistáknak, biológus és biomérnök végzettséggel, érthetően és szemléletesen
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsofia
Budapest & Online- Új
Biológiából felzárkóznál az iskolában? biológus alapszakra járok, emelt biológia és kémia érettségit tettem! szívesen segítek bármiben, kémiában, matekban is!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Hooman
Budapest & Online- Új
Hi! my name is houman, a 5th-year medical student at semmelweis university. i offer online and in-person tutoring in budapest for biology and physiology.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gasparik
Budapest & Online- Új
Általános iskolai valamint középiskolai diákoknak kínálok korrepetálást és segítséget az emelt szintű biológia érettségi felkészülésében bármely témakörből.
- 2800 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Balint
Budapest & Online- Új
Bme biomérnök szakos hallgatója vagyok. középiskolásoknak tudok segíteni biológia tárgyból akár érettségi felkészülésben is.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Panna
Budapest & Online- Új
Biológia érettségi felkészítés és korrepetálást vállalok budapesten és online is - ötödéves medikus tapasztalataival 🩺
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Orsi
Budapest & Online- Új
Egyetemistaként vállalok biológia oktatást, korrepetálást általános és középiskolásoknak, illetve középszintű érettségire való felkészítést
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Sarolta
Budapest- Új
Nyugdíjas, 30 éves tapasztalattal rendelkező egyetemi diplomás tanárként kémiát és biológiát tanítok általánostól középiskoláig budapesten.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Balázs
Budapest & Online- Új
Az elte-n tanulok angol-biológia szakpárosítású tanár hallgatóként. emelt szintű biológia érettségivel rendelkezem, tanítottam már biológiát, középiskolai, valamint egyetemi szinten is.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes biológia magántanár




















