

Anna profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Anna
- Óradíj 4500Ft
- Válaszidő 1 óra

4500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Angol nyelv
- Amerikai angol
13 éves angoltudással, valamint alap- és középfokú nyelvvizsgával segítek felkészülni A1-B2 szintig. Az ELTE-n diplomáztam személyügyi és munkaügyi szakon, jelenleg mérlegképes könyvelőnek is tanulok
- Angol nyelv
- Amerikai angol
Óra helyszíne
-
Kecskemét
- Online
-
Anna bemutatkozása
Számomra az angol nyelv tanulása sosem volt kérdés. Amikor elkezdtem úgy éreztem jobban szeretem, mint bármi más tantárgyat a suliban. Hamar visszaigazolást kaptam, hogy jó a nyelvérzékem, így amikor 8. osztályos lettem, elvitt a tanárom alapfokú nyelvvizsgára (az alapfokú nyelvvizsgának nincs jelentősége, a vizsgahelyzet megismerését helyeztük előtérbe).
Emelt óraszámban és egy nulladik évben (4+1) tanultam az angolt (és a németet) a gimnáziumban. 10. osztályban úgy éreztem nem várok tovább, essünk túl rajta, így elmentem középfokú nyelvvizsgára önálló felkészüléssel. Végül az emelt szintű angol érettségimmel ért véget a vizsgasorozat, de a tanulás azóta is tart, több országban volt már szerencsém használni a nyelvet, rengetek angol nyelvű könyvet olvasok és persze a sorozatok is mindig jobbak angolul :)
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +14
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Óvodai
A1
A2
B1
B2
C2
Egyéb
Kezdő
Középhaladó
Gyerek
Doktori képzés
Mesterképzés
Alapképzés
Felsőoktatás
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az első órán megismerkedünk egymással, megbeszéljük az óra menetét, illetve azt, hogy mire kell a legnagyobb fókuszt helyezni, abban az esetben , ha csak felzárkóztatásról van szó. Barátságos, stresszmentes légkör, szükség esetén játékos tanulást vezetünk be. Az óra minden korosztálynak szól, aki szeretne segítséget kapni a tanulásban. Az alapokról elkezdeni sosem könnyű, de kitartással és sok munkával eljuthatunk B2 szintre, ami elegendő ahhoz, hogy megálld a helyed a világban :)
Árak
Óradíj
- 4500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 22500Ft
- 10 órás: 45000Ft
Online
- 4500 Ft/óra
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
Andrea
Kecskemét & Online
- 4800Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Tibor
Kecskemét & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Melissza
Kecskemét & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Emma
Kecskemét
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Georgina
Kecskemét & Online
- 2500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Anna
Kecskemét & Online
- 2200Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bea
Kecskemét & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Márk
Kecskemét
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Anikó
Kecskemét & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Pablo
Kecskemét & Online
- 15000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Sue
Kecskemét
- 3900Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Erzsébet
Kecskemét & Online
- 7500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Annabella
Kecskemét & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Katalin
Helvécia & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Orsolya
Nagykőrös & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Mirjam
Ágasegyháza & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Réka
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
Barni
Budapest & Online
- 7999Ft/óra
Éva
Nyíregyháza & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
John
Barcelona & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes angol nyelv magántanár
