

Csépes e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Csépes
- Óradíj 3800Ft
- Válaszidő 22 óra
-
Tanulók száma1
Azon diákok száma, akiket Csépes segített a Superprof-ra való csatlakozása óta
Azon diákok száma, akiket Csépes segített a Superprof-ra való csatlakozása óta

3800Ft/óra
1. óra ingyenes
- Kémia
2. éves orvostanhallgatóként, már oktatási tapasztalattal kémia órákat vállalok elsősorban a Debreceni Egyetemen: érettségire készülésben, versenyfelkészítésben vagy korrepetálásban tudok segíteni.
- Kémia
Óra helyszíne
-
Debrecen
-
Csépes bemutatkozása
Csépes Olivér vagyok 2. éves orvostanhallgató. Orvosi kémiából és biokémiából 5-ös szigorlatot, korábban pedig 98%-os emelt kémia érettségit tettem. A gimiben OKTV-re, Curie és Írinyi versenyekre jártam rendszeresen. Jelenleg a biofizika intézetnél kutatok és demonstrátorkodom . A demonstrátorkodás mellett oktattam már angol és német nyelvből, azonban úgy gondolom a kémia jobban illik hozzám, jobban is szeretem azt. Mindig is nagyon szerettem ezt a tantárgyat, mivel olyan sok szép összefüggés van benne. Velem is az én különtanárom szerettette meg igazán és azt remélem én is hasonló értékeket tudok továbbadni az óráimon.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az óráim inkább feladatorientáltak és logikai megértésére fókuszálnak a feladatoknak, ugyanis az szerintem ami többeknek nehéz az érettségiben, valamint nekem a kedvencem. Elméleti tudást témakörökbe szedve szeretem kikérdezni minden órán valamint természetesen bármi kérést/kérdést vagy ami nehezen menne megbeszélünk. Házifeladatot sokat szoktam adni, elméletből is, hogy be kelljen osztani és folyamatos tanulást érjünk el.
Az óra első sorban gimiseknek szól, de biokémiából is tudok segíteni.
Az órákat az egyetemen tartanám, ha nincs messze a diák megbeszélés alapján házhoz is tudok menni.
Árak
Óradíj
- 3800Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 19000Ft
- 10 órás: 38000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Bence
Debrecen & Online- Új
Biológia bsc. molekuláris biológia diplomát szeretem 2019-ben. jelenleg általános orvos képzésen tanulok. korrepetálás vállalok: kémia, biológia, biokémia, molekuláris biológia, genetika, sejtbiológia
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsuzsanna
Debrecen- Ajánlott
Sikeres biológia és kémia érettségi, felvételi és egyetemi vizsgák egy volt egyetemi oktatóval
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Boldizsár
Debrecen & Online- Új
Egyetemistaként főként gimnáziumi szinten tanítok biológiát, kémiát és matematikát, de alacsonyabb szinten akár más tantárgyat is korrepetálnék.
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Levente
Debrecen- Új
Okleveles vegyész és tanár vagyok állandó debreceni lakhellyel. már 20 éve korrepetálok és tartok felvételi előkészítőket matematikából és kémiából. online oktatást is vállalok.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Debrecen & Online- Ajánlott
Kémia érthetően, alaposan és jó hangulatban - korrepetálás és érettségi felkészítés, hogy magabiztosan vedd az akadályokat!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Attila
Debrecen & Online- Új
Kémia és matek korrepetálást, tanítást vállalok, vegyészmérnök hallgatóként, dolgozatokra, érettségire felkészítő jelleggel.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Attila
Debrecen & Online- Új
Általános iskola felső tagozatában tanítok kémiát, matekot és fizikát. legszívesebben egyesével foglalkozom a tanítványaimmal.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ilona anikó
Debrecen- Ajánlott
- általános iskolai szint - egyéni tempó - természetismeret; kémia (7-8 osztály); matematika (1-6 osztály); magyar (1-4 osztály) - egy óra 60 perc - addig gyakoroljuk, amíg önállóan nem megy!
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Màté
Debrecen & Online- Ajánlott
Túl nagy fejtörést okoz a kémia? a célom, hogy elkalauzoljalak ennek a csodálatos tudománynak a (nem is oly ördögi) világába.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dénes
Debrecen & Online- Új
Kémia közép-, emelt szintű érettségire korrepetálást vállalok debrecen területén személyes jelenlét formájában!
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ibolya
Debrecen- Új
Diplomás, aktívan a közoktatásban tanító biológia-kémia szakos pedagógusként vállalok felkészítést és korrepetálást 7-8. osztályos diákok részére. (szigorú szakmai és etikai szabályaim szerint a saját
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Judit
Debrecen- Új
Kémia oktatás mindenkinek, kezdőtől a profi szintig on-line formában, rugalmasan - csak komoly érdeklődőknek
- 1190 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Petra
Debrecen & Online- Új
Kémia tananyagok elsajátítása könnyedén. élelmiszermérnök hallgatóként szeretném megmutatni és megtanítani önnek, hogy a kémia nem az ellensége. a kémia mellett biológia oktatást is vállalok.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Hasnain
Debrecen & Online- Új
Empathetic chemical engineering student offering personalized chemistry and science tutoring to build confidence and top grades.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Boglárka
Debrecen & Online- Új
Kémia oktatás / korrepetálás általános iskolásoknak, gimnazistáknak, érthető magyarázatokkal, türelmesen és személyre szabottan.
- 5300 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Anita
Győr & Online- Ajánlott
Engedd, hogy megmutassam, hogy a kémia érdekes is lehet! - személyesen győrben vagy online
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
David
Debrecen & Online- Ajánlott
Biztos tudás, kimagasló vizsgaeredmény: intenzív kémia érettségi felkészítés közép és emelt szinten.
- 6500 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Kincső
Szeged & Online- Nagykövet
Nyári kémiaórák középiskolásoknak és érettségire készülőknek, alapozással, felzárkóztatással, ismétléssel és célzott gyakorlással
- 6500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Marcell
Budapest & Online- Szuper tanár
Gyógyszervegyész mérnökként vállalok általános-, középiskolás-, és egyetemi kémia korrepetálást, dolgozatra, zh-ra, vizsgára felkészítést
- 10000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Lőrinc
Budapest & Online- Szuper tanár
Hat éves oktatói tapasztalattal, rugalmas időbeosztásban, online vállalok középiskolai kémia korrepetálást és érettségi felkészítést.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes kémia magántanár




















