

Komán profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Komán
- Óradíj 6000Ft
- Válaszidő 1 óra

6000Ft/óra
1. óra ingyenes
- Színház - és drámaismeret
- Színházi szereplés
- Drámaiskola
- Szini egyetem felkészítő
- Dramaturgia
Felkészítést vállalok színházi egyetemre való bekerülés céljából. De drámaismeretet és dramaturgiát is tudok tanítani olyanoknak, akik ilyen pályát választanának vagy szeretnének pályát váltani ilyen
- Színház - és drámaismeret
- Színházi szereplés
- Drámaiskola
- Szini egyetem felkészítő
- Dramaturgia
Óra helyszíne
-
Budapest
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Budapest
-
Komán bemutatkozása
Kezdetben színészként játszodtam a Krétakör két előadásában is, még középsulis koromban. Emellett a középiskola egy időszakában színház szakon tanultam, színészmesterség fókusszal. Később az SZFE-n tanultam színházi dramaturgia szakon, végül a ludwigsburgi egyetemen diplomáztam. Útközben erasmusoztam a bukaresti egyetem drámaírás szakán. Dolgoztam már független projektekben, a Katonában, az Örkényben, de külföldön is. Három évig voltam a Vígszínház dramaturgja. Emellett drámákat, verseket, szövegeket írok. Megkaptam már egyszer az Örkény István Drámaírói Ösztöndíjat - amely ösztöndíj alatt született darabomat a Vígszínházban mutattak be, de nyertem már országos drámapályázatot is. Eddig majdnem húsz bemutatóm volt dramaturgként, íróként-szerzőként. Volt köztük sok kortárs darab, klasszikusok, de kísérleti előadások is, úgy mint sétaszínház, összművészeti előadás, online előadás. Ne aggódj mindezek mellett az oktatáshoz is értek, idén harmadjára fogom a Színházi dramaturgia a gyakorlatban című kurzusomat megtartani a SKVOT felületén keresztül.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Igényed szerint tanulhatunk drámaelemzést, dramaturgiai ismereteket a gyakorlatban, drámaelméletet és színháztörténetet, színészi készségek fejlesztését általánosan és konkrét szövegek, feladatok, technikák esetében, kreatív írást, rendezői és színházi előadások koncepciójának kialakítását, előadáselemzést - szerencsére eddigi tapasztalataim és oktatási módszereim, meglátásaim szerint körülbelül mindent, ami a színházhoz kötődik.
Árak
Óradíj
- 6000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 30000Ft
- 10 órás: 60000Ft
Online
- 6000 Ft/óra
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
Daniel
Budapest & Online
- 8000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
László
Budapest
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Sándor József
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Benkő
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Mátyás
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Levente
Budapest & Online
- 14000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Patrik
Budapest & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Kata
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Siflis
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Mihály
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Zsófia
Budapest
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Kata
Budapest & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Áron
Budapest
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Boglárka
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Zoltán
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Csilla
Budapest & Online
- 8000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Csaba
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ágnes
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Szilvia
Szolnok & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dóra
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes színház - és drámaismeret magántanár