Csaba - történelem magántanár - Pécs
Csaba - történelem magántanár - Pécs

Csaba profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.

Csaba

  • Óradíj 3500Ft
  • Válaszidő 1 óra
Csaba - történelem magántanár - Pécs

3500Ft/óra

Összes történelem magántanár

Ez a tanár sajnos nem elérhető

  • Történelem
  • Földrajz

Frissen diplomázott tanárként vállalok történelem és földrajz korepetálást, valamint érettségire való felkészítést

  • Történelem
  • Földrajz

Óra helyszíne

Csaba bemutatkozása

Frissen diplomázott, pécsi születésű és a jövőjét és Pécsen tervező fiatal vagyok, aki a tanulmányait is eme városban végeztem el. Középiskolai éveimet a Nagy Lajos Gimnáziumban abszolváltam, majd felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetem történelem-földrajz szakára. Egyetemi éveim alatt már nagy hangsúlyt fektettem a tanulók esetében az egyéni bánásmód érvényesítésére, mind az óráimon, mind pedig a különböző nyári táborokban, ahol hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel is kiemelten foglalkoztam. Gyakorlati évem alatt több diákot is korepetáltam az iskola keretei között egész éven keresztül, ahol a sajátos helyzetükre tekintettel alakítottam ki a tanítási stratégiámat, a visszajelzések és az eredmények alapján nagy sikerrel. Az itt szerzett tapasztalataimra alapozva kezdek most magán órák tartásába, ahol szeretném átadni a következő generációknak azt a látásmódot, amit a tanáraimtól kaptam a középiskolai és egyetemi éveim alatt.

Még több

Az óráról

  • Általános iskola - felső tagozat
  • Gimnázium
  • Felnőttképzés
  • +1
  • Szint :

    Általános iskola - felső tagozat

    Gimnázium

    Felnőttképzés

    Felsőoktatás

  • Magyar

Beszélt nyelvek :

Magyar

Véleményem szerint egy tanárnak a tanulóhoz igazodva kell kialakítani a tanítási stratégiáját, mivel nem létezik egységes tanítási módszer amivel minden tanulót meg lehet szólítani. Az óráimon a diák van a főszerepben, ahol képességeihez és erősségeihez igazodva alakítom ki a tanóra menetét, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki az alkalmakból. Ebből fakadóan az óráim interaktívak, ahol a tanulót különböző logikai kérdéseken keresztül vezetem rá a megoldásra.

Még több

Árak

Óradíj

  • 3500Ft

Óradíj csomagban

  • 5 órás: 17500Ft
  • 10 órás: 35000Ft

Online

  • 3500 Ft/óra

Részletek

történelem vagy földrajz korepetálás: 3500 ft
történelem vagy földrajz érettségire való felkészítés: 4000 ft

Hasonló tanárok

  • Bernadett

    Pécs & Online

    5 (2 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Anna

    Pécs & Online

    5 (3 értékelés)
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Zsolt Csaba

    Pécs & Online

    5 (2 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Krisztina

    Pécs & Online

    5 (3 értékelés)
    • 6000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Dávid

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bodza

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Tünde

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Ádám

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Roland

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gabriella

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Péter

    Pécs & Online

    5 (10 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bella

    Pécs & Online

    5 (2 értékelés)
    • 3500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gergely

    Pécs & Online

    5 (2 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gabriella

    Pécs & Online

    Új
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Barnabás

    Pécs & Online

    Új
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Tamás Ákos

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bertalan

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Liza

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 2500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Tímea

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 4500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bence

    Pécs & Online

    Új
    • 2900Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Összes történelem magántanár