

Emese e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Emese
- Óradíj 2500Ft
- Válaszidő 1 óra

2500Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Biológia
- Sejtbiológia
- Genetika
- Molekuláris biológia
- Mikrobiológia
Harmadéves biológus hallgatóként tanítok biológiát Szegeden (főként általános iskolásoknak és középiskolásoknak), illetve természetismeretet.
- Biológia
- Sejtbiológia
- Genetika
- Molekuláris biológia
- Mikrobiológia
Óra helyszíne
-
Szeged
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Szeged
-
Emese bemutatkozása
Biológia szakos hallgatóként nem meglepő ha azt mondom, hogy középiskolában is nagyon szerettem a biológia órákat. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon jó tanárom volt. Nagyon jól adta át a tudását és kiválóan motivált, pont ezért én is reménykedem abban, hogy valakinek segíthetek abban, hogy ezt átélhesse. Illetve tudom milyen érzés az, ha valaki el van veszve a tananyagban és segítségre van szüksége, mert egyszerűen nem találja se az elejét se a végét a gondolatmenetnek. Alapvetően szeretek segíteni és magyarázni is másoknak,ezért örömmel adok órákat.
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +5
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Felsőoktatás
Alapképzés
Mesterképzés
Doktori képzés
Óvodai
- Angol
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Angol
Magyar
A tanítás folyamán nagyon fontosnak tartom a kérdések folyamatos feltevését a diák számára. A biológiában sokszor nagyon fontos a vizuális felvázolás, ezért lényeges a rajzokkal bemutatott modellek szemléltetése.
Fontosnak tartom a tanár és diák közötti jó kapcsolatot, mivel sokkal szívesebben fogadunk el olyan embertől információt, akit kedvelünk (és tisztelünk). A motiváltan kezdett órák kialakítása a célom. Az óra végét összegzéssel és a házi feladat kiadásával végzem.
Árak
Óradíj
- 2500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 12500Ft
- 10 órás: 25000Ft
Online
- 2500 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Regina
Szeged & Online- Nagykövet
Szeretnél magabiztos lenni a biológia érettségin? olyan tanárt keresel, aki nem csak felolvassa az anyagot, hanem képekkel és videókkal is szemléltet? akkor keress bátran!
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Attila
Szeged & Online- Ajánlott
Egyetemi vizsga, emelt szintű érettségi? in english? don't panic! ne aggódj! írj.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Szeged & Online- Új
Láss bele a biológia csodáiba, és rájössz, hogy nem is olyan nehéz megtanulni:)
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Balázs
Szeged & Online- Új
Mezőazdasági biotechnológus(msc) hallgatóként vállalom áltálon és középiskolás diákok korrepetálását biológiából. ezen kívül vállalom általános iskolás diákok kémia korrepetálást.
- 2500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Krisztina napsugár
Szeged & Online- Ajánlott
* biológia- környezettan középiskolai tanárként végeztem * jelenleg növénybiológia-ökológia témában phd hallgató vagyok * emelt, közép szintű érettségire felkészítést, korrepetálást vállalok
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Sára
Szeged & Online- Új
Biológus msc-s hallgatóként szeretettel várom a biológia iránt érdeklődőket. ha segítségre van szükséged felzárkózásban, ismétlésben vagy esetleg tanulnál valami újat, akkor keress bizalommal!
- 3880 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Szeged & Online- Ajánlott
Biológia oktatást vállalok általános iskolai és gimnáziumi szinten is. gyerekekkel és idősebbekkel is szívesen foglalkozom.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Vivien mercédesz
Szeged & Online- Új
Végzős orvostanhallgató korrepetálást vállal szegeden —biológia érettségire -akár orvosi egyetem tanóráira is (pl élettan, patológia stb.)
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsófia gréta
Szeged & Online- Új
Sziasztok, biomérnök hallgató vagyok az szte-n. szívesen készítek fel középiskolásokat érettségire, pótvizsgára és oktv-re. illetve általános iskolásoknak is tartok természetismeret különórákat.
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Viktor
Szeged & Online- Új
Biológia hallgató vállal emelt biológia érettségi felkészítést gimnazisták számára, helyileg szegeden, vagy online.
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kitti
Szeged & Online- Új
Bódi kitti vagyok, a szegedi tudományegyetemen vagyok jelenleg biológia bsc hallgató. biológia vagy matematika tanítást vállalok, elsősorban általános iskolás diákoknak.
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Izabella
Szeged & Online- Új
Biológia-testnevelés szakos tanárként végeztem a szegedi tudományegyetemen. biológiából és testnevelésből korrepetálást és érettségire való felkészítést is vállalok.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Réka
Szeged & Online- Új
Ötödéves tanárszakos hallgató vagyok és biológia oktatást/korrepetálást közép és emelt szinten vállalok, továbbá angol nyelven is biológia korrepetálást vállalok. számlaképes oktató vagyok.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Barbara
Szeged & Online- Új
Tanulj velem biológiát és kémiát! általánostól középiskoláig tanítok online vagy szegeden. igény esetén egyetemistákat is elvállalok. többéves gyakorlattal rendelkezem.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Nithin
Szeged & Online- Új
As a student at a medical school, i teach anatomy and physiology for students in szeged
- 1190 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Lili
Szeged & Online- Új
Sziasztok! lili vagyok, biológus hallgató. már kicsi korom óta érdekelt a természettudomány, és szeretném ezt a tudást és a tárgy szépségeit átadni másoknak is.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Anna
Szeged & Online- Új
Végzős biológus hallgatóként vállalok magánórákat. főként zoológia irányok, de anatómiát, és növénybiológiát is tudok tanítani.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Klaudia
Szeged & Online- Új
Anatómia és élettan, illetve biológia érthetően, könnyen és gyakorlatiasan egy védőnő szakos hallgatótól nektek!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Szonja
Szeged & Online- Új
Elsőéves orvostanhallgatóként biológiát tanítok középiskolai szinten. mivel nekem még friss élményeim vannak az érettségivel és a középiskolával kapcsolatban, így könnyebben tudom hatékonyan átadni a
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Muhammad
Szeged & Online- Új
"experienced radiography graduate and md student offering tutoring in medical imaging, anatomy, and radiology"
- 2000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes biológia magántanár




















