Kristóf - angol nyelv magántanár - Budapest
1. óra ingyenes
Kristóf - angol nyelv magántanár - Budapest

Kristóf profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.

Kristóf

  • Óradíj 4000Ft
  • Válaszidő 1 óra
Kristóf - angol nyelv magántanár - Budapest

4000Ft/óra

1. óra ingyenes

Üzenet küldése

1. óra ingyenes

1. óra ingyenes

  • Angol nyelv

Harmadéves, szakját angolul végző, C1-es nyelvvizsgával és 12 év angoltanulási tapasztalattal rendelkező egyetemista diák vállal korrepetálást általános-, középiskolásoknak és felnőtteknek egyaránt kö

  • Angol nyelv

Óra helyszíne

    • Budapest

    • Online
    • Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Budapest

Kristóf bemutatkozása

Kristóf vagyok, harmadéves egyetemista az ELTE-n. Kiskorom óta (általános iskola első év, sőt, óvoda) intenzíven, magas szinten tanultam angolul. Először kéttannyelvű, majd emelt óraszámú iskolában, aztán pedig az egyetemen is angolul végzem szakomat, bár nem tanárnak készülök. 11. osztály elején megszereztem felsőfokú nyelvvizsgámat, majd pedig emelt szinten érettségiztem angolból. Egész életemnek része volt tehát a nyelvtanulás, melynek köszönhető tudásom nagyon sok helyzetben segített már ki. Meggyőződésem, hogy a mai mindennapok elengedhetetlen része az angol nyelv, legfőképp egy felkészült fiatal életében. De sosem késő megtanulni, elkezdeni! Sőt, bátorítok is mindenkit, hogy kezdje el, ha csak egy kis affinitást is érez magában.
Az angol nyelv ismeretével egy új világ nyílik ki az egyén előtt: filmek, sorozatok, könyvek, videók, tananyagok, előadások, új emberek, kultúrák tűnnek fel más színben, egy mostmár sokkal érthetőbb, komfortosabb formában, mely elképzelhetetlen lett volna addig az egyén számára. Nem beszélve persze arról az óriási előnyről is, hogy az ember mérföldekkel könnyebben boldogul, ha külföldre utazásról van szó.
Ezen együttes okok miatt gondolom azt, hogy megéri belevágni ebbe a kalandba.

Még több

Az óráról

  • Általános iskola - alsó tagozat
  • Általános iskola - felső tagozat
  • Gimnázium
  • +10
  • Szint :

    Általános iskola - alsó tagozat

    Általános iskola - felső tagozat

    Gimnázium

    Felnőttképzés

    A1

    A2

    B1

    B2

    Kezdő

    Középhaladó

    Haladó

    Profi

    Gyerek

  • Magyar

Beszélt nyelvek :

Magyar

Tanítási technikám lényege, hogy a diák összefüggéseiben, mintegy zsigereiben sajátítsa, majd mélyítse el magában az anyagot, ráérezzen a nyelv logikájára, ritmusára, hogy aztán azt magabiztosan tudja majd alkalmazni, valós, nem csak tankönyvi szituációban. Sok-sok párbeszéddel, a nyelvi gátat leküzdő feladattal elősegítve ezt. Az alapoktól elkezdve, fokozatosan építjük fel közösen a tanuló tudását. Gyakorlat-és praktikumorientált vagyok, nem hiszek a tankönyvek kizárólagos erejében, melyeknek sokszor semmi közük a beszélt, tényleges hétköznapi nyelvhasználathoz, hanem egy jó rálátást és alapot biztosítva a tanulónak a nyelvre, szeretném felkészíteni az élet izgalmas kihívásaira.

Még több

Árak

Óradíj

  • 4000Ft

Óradíj csomagban

  • 5 órás: 18000Ft
  • 10 órás: 35000Ft

Online

  • 3999 Ft/óra

Felajánlott óra

Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.

  • 1óra

Hasonló tanárok

  • Jordan

    Budapest & Online

    5 (14 értékelés)
    • 6000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Zsófia

    Budapest & Online

    5 (5 értékelés)
    • 6000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Andrea

    Budapest & Online

    5 (9 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Dániel

    Budapest & Online

    5 (11 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Marcell

    Budapest & Online

    5 (8 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Emily

    Budapest & Online

    5 (3 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gábor

    Budapest & Online

    5 (5 értékelés)
    • 4500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gabriella

    Budapest

    5 (9 értékelés)
    • 6000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bianka

    Budapest & Online

    5 (8 értékelés)
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Arwen

    Budapest & Online

    5 (5 értékelés)
    • 3500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Flórián

    Budapest & Online

    5 (6 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Nóra

    Budapest & Online

    5 (5 értékelés)
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gábor

    Budapest

    5 (4 értékelés)
    • 7000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Dalma

    Budapest & Online

    5 (5 értékelés)
    • 6000Ft/óra
  • Emília

    Budapest & Online

    5 (6 értékelés)
    • 7000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Kincső

    Budapest & Online

    5 (3 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Judit

    Budapest

    5 (3 értékelés)
    • 7000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Mike

    Budapest

    5 (2 értékelés)
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Abigail

    Budapest & Online

    5 (1 értékelés)
    • 7000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Zsófia

    Budapest & Online

    5 (5 értékelés)
    • 7500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Összes angol nyelv magántanár