

Márton profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Márton
- Óradíj 3500Ft
- Válaszidő 1 óra

3500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
- Földrajz
- Állampolgári ismeretek
Középiskolában (nappali és esti tagozaton) szerzett 10 éves tapasztalattal készítem fel a diákokat az elérendő cél érdekében.
- Történelem
- Földrajz
- Állampolgári ismeretek
Óra helyszíne
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Budapest
Márton bemutatkozása
Összességében már 15 éve tanítok így vagy úgy. Hátrányos helyzetű tanulók, esti tagozatos felnőttek, hagyományos általános iskolai és gimnáziumi diákok mindannyian megfordultak már az általam tartott órákon. A közös munka elején szeretem kiépíteni a személyes kapcsolatot a tanulókkal, hogy megismerjük egymás képességeit, határait, a fontosabb célokat. Ezt elengedhetetlennek tartom, hiszen így az első néhány óra után el tudjuk dönteni, hogy számíthatunk-e tartós együttműködésre, vagy esetleg érdemes lehet a diáknak más megközelítésű pedagógust keresnie. Általában a jelentkezők munka vagy iskola után vállalnak még külön órákat és jelentkeznek nálam. Így biztosan nem a legfrissebb állapotban találjuk meg egymást, emiatt fontos a hatékony együttműködés.
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +5
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Felsőoktatás
Alapképzés
Mesterképzés
Doktori képzés
Óvodai
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
A technikák és a módszerek a tanulótól és a megbeszélt céloktól függnek. Más az óra mélysége és pontos menete egy általános iskolás korrepetálás, illetve emelt érettségire való felkészülés során. Nagy általánosságban az óra három részre osztható, attól függetlenül, hogy személyes, vagy online: ismétlés, új ismeretek elsajátítása, érettségi típusú feladatmegoldás. A lényeg, hogy nagyon sok a feladat, amely földrajz és történelem esetén is forrásközpontú. Ez biztosítja a gyakorlatot, amely segíti a rendelkezésre álló eszközök használatát. Pl.: atlasz, grafikonok, szövegek, táblázatok, stb.
Ajánlások
Az ajánlások a tanár kollégáitól, barátaitól és volt diákjaitól származnak.
A tanár úr gimnáziumi éveim alatt tartott nekünk történelem és földrajz órát. Precíz, lelkiismeretes emberként ismertük meg őt, mély és naprakész szaktudással. Nyitott, motiváló személyiség, a tananyagot érdekesen és változatos formában adja át. Kommunikációja jól követhető, mindenkinél jó érzékkel megtalálja azt a munkaformát, amivel az adott tanuló a legeredményesebben fel tud készülni egy előtte álló vizsgára, vagy csak szeretné jobban elmélyíteni a tudását. Mindenképpen ajánlom!
További ajánlások megtekintése
Árak
Óradíj
- 3500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 17500Ft
- 10 órás: 35000Ft
Online
- 3500 Ft/óra
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
Diána
Budapest & Online
- 2000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gergely
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Zsófia
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gergő
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Attila
Budapest & Online
- 9000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Boldizsár
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Árpád
Nagytarcsa & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Hazi
Budapest
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Mercédesz
Budapest & Online
- 1500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bálint
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Szalai
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Éva
Budapest & Online
- 7500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Kerepesi
Budapest & Online
- 3200Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dániel
Budapest & Online
- 2500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Felicián
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Patrik
Budapest & Online
- 15000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Alexandra
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Lili Blanka
Budapest & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Lenke
Budapest & Online
- 2500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dániel
Budapest
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár
