

Martin e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Martin
- Óradíj 6000Ft
- Válaszidő 1 óra

6000Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Zongora
- Szolfézs
- Zeneoktatás
- Zeneimprovizáció
- Kórus
Kreatív zenei foglalkozás, alapfokú zongoraoktatás, egyetemi szintű vezénylés tanítás, szolfézs/zeneelmélet/ének-zene felkészítés, zeneszerzés oktatás.
- Zongora
- Szolfézs
- Zeneoktatás
- Zeneimprovizáció
- Kórus
Óra helyszíne
Martin bemutatkozása
Magamról: a PTE Művészeti Karán végeztem kóruskarnagy előadóművész MA, majd ének-zene tanári MA szakon. Jelenleg a Művészeti Doktori Iskola doktorandusz hallgatója vagyok, ahol a kutatási területem tágabb értelemben véve a Kodály utáni időszak magyar nyelvű kórusműveinek prozódiája.
20 éve zongorázom, rendszeresen adok koncerteket önállóan, illetve kamaraformációkban, ezenkívül nyolc éve evangélikus templom kántora is vagyok.
Több, mint 10 éve foglalkozom zeneszerzéssel, darabjaim között elsősorban kórus-, szólóénekes-, zenekari-, kamarazenekari-és szólóhangszeres művek szerepelnek. Írtam műveket magyar és külföldi (pl. svájci, francia, argentin) együttesek számára is, illetve több díjazott alkotással is rendelkezem.
Zenészként, tanárként célom a minőségi zenekultúra terjesztése, az emberek zenei képességeinek és zeneértésének fejlesztése. A zene többféle természetű: ha az kell, segít kikapcsolódni, de megmozgatja a fantáziát is, kizökkent a mindennapokból, mindemellett pedig formáló, személyiségfejlesztő hatása is van. Segít a figyelemben, a koncentrálásban, a pontosságban. Mindez igaz a zenélésre és az aktív zenehallgatásra is. Az élet zenével könnyebb - gondoljunk pl. csak arra, hogy minden élethelyzethez találunk egy olyan dalt (ha gazdag népdalkincsünkre gondolunk, egy olyan népdalt), ami segít nekünk egy adott élethelyzetben.
Az óráról
- Minden szint
- Angol
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Angol
Magyar
Vidám hangulatú, kreatív zenetanulás online kortól és képzettségi szinttől függetlenül!
Valamennyi tárgy esetében az első alkalommal tudásszint, illetve kezdők esetében zenei képességek felmérése, majd az elérendő szint, az elsajátítani kívánt anyag és irány kijelölése személyre szabottan. A tárgyak között természetesen nem feltétlenül éles a határvonal, sok esetben lehetnek (és vannak is) átfedések. Az alkalmak 50 percesek, rendszeresség megbeszélés szerint.
-Kreatív zenei foglalkozás
Ebben a foglalkozásban komplex módon több minden szerepel, ami az alapvető zenei képességek és a zeneértés fejlesztéséhez szükséges. "Prodesse et delectare", vagyis "tanítani és gyönyörködtetni" - ez kell, hogy legyen a zeneoktatás mottója. Hiszen miért zenélünk? Azért, mert örömet okoz nekünk és másoknak, mert épp ki akarunk vele fejezni valamit, vagy csak mert felszabadít. Ehhez persze szükség van egy eszköztárra, amit meg kell tanulnunk, és én ebben szeretnék segítséget nyújtani. Amit ajánlok: alapvető zenei készségek fejlesztése, éneklés többféle stílusban (azoknak is, akik szeretnének énekelni, de nem mernek) gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezen kívül segítség a zenehallgatás, zenei befogadás terén: hogy még jobban megértsd és élvezni tudd a zenét akár egy élő koncerten, akár otthoni zenehallgatás során.
-Alapfokú zongoraoktatás
Klasszikus és könnyebb stílusokban is!
-Egyetemi szintű vezénylésoktatás
Vezényléstechnika (kórus, zenekari), kórusszervezés, kórushangképzés, énekkari repertoárbővítés.
-Szolfézs/zeneelmélet felkészítés konziba, egyetemre.
-Ének-zene érettségire, felvételire, vizsgákra való felkészítés.
-Zeneszerzés, improvizáció
Amennyiben alkotói ambícióid, zenei ötleteid vannak, és szeretnéd a saját zenéidet megírni, tudatosan improvizálni. Csak a képzeleted szabhat határt!
Árak
Óradíj
- 6000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 29000Ft
- 10 órás: 57000Ft
Online
- 6000 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Loránd
Budapest & Online- Szuper tanár
Zongora- és zeneelmélet-oktatás a déli pályaudvartól mindössze 2–3 perc sétára, zeneakadémiát végzett, türelmes magántanárnál.
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Géza
Budapest & Online- Szuper tanár
3 diplomával és 15 éves tapasztalattal rendelkező zongoraművész és tanár vagyok. klasszikus zenét, jazzt és elméletet is tanítok. várom régi és leendő tanitvanyaimat.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsigmond
Budapest & Online- Szuper tanár
Több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező zongorista, aki a pop, rock és más könnyűzenei műfajokban tevékenykedik. 13 évet töltött angliában szólózongoristaként, valamint billentyűsként.
- 5900 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ricsi
Budapest & Online- Szuper tanár
Jazz és modern zongora online. improvizáció és szabad játék. diplomás jazz-zongoratanártól, személyre szabott módszerrel.
- 12500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsolt
Törökbálint & Online- Ajánlott
Diplomás zongoratanár törökbálinton. klasszikus, pop, jazz és blues stílusok minden korosztálynak. fontos, hogy a növendékek ne csupán tanulják a darabokat, hanem bátran kísérletezzenek, alkossanak.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Judit
Budapest & Online- Ajánlott
Zeneakadémiai végzettséggel magánéneket-, zongorát és szolfézst oktatok budapesten. a liszt ferenc zeneművészeti egyetemen szereztem operaének-művész illetve énekművész-tanári mesterdiplomát.
- 8500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Georgina
Budapest- Ajánlott
Szeretetből, szórakozásból szeretnél énekelni/zongorázni/zenélni? vagy éppen álmaid tudatos megvalósítása, könnyűzenei felvételire felkészülés a cél ? itt a helyed! tanulj velem és fejlődj!
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Viktor
Debrecen & Online- Ajánlott
Ének/hangképzés és zongora /szolfézs, hangszerelés/ tanítás kezdő és haladó szinten, debreceni -nyíregyházi,vagy online órákon,25-éves tapasztalattal.keress bátran!
- 6500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Guido
Budapest- Ajánlott
Egy zongoratanár áll rendelkezésre magánórákhoz minden korú és gyakorlattal rendelkező diák számára, online és otthon egyaránt.
- 16000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Laura
& Online- Szuper tanár
Zeneakadémián végeztem kocsis zoltán és zempléni kornél osztályában. online vállalok kezdőknek és haladóknak zongoraoktatást.
- 12000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Marcus
Budapest & Online- Nagykövet
Zongorázni szeretnél megtanulni? hát akkor jó helyen jársz :) lépjél kapcsolatba velem és készen állok segiteni.
- 7000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Melinda
Budapest- Ajánlott
Melinda vidám zongoraórái felnőtteknek budapest vi. kerületében a kodály köröndhöz nagyon közel
- 12000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Klaudia
Budapest & Online- Ajánlott
Klasszikus zongora, jazz-zongora, jazz-ének, vokális és hangszeres improvizáció, klasszikus és jazz-zeneelmélet, szolfézs, összhangzattan, hallásfejlesztés az alapoktól előadóművészeti szintig a xi.ke
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Edina
Budapest- Ajánlott
Óvodáskortól kisiskoláskorig vállalok zongora és szolfézs oktatást, rendhagyó módon :) sni gyereknek is. legyen öröm a tanulás! :)jelenleg adhd val küzdő gyerekekkel foglalkozom és igyekszem bevezetn
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Julia
Budapest- Ajánlott
Zongoraoktatást vállalok budapesten a 9. kerületben, kezdőtől haladóig minden korosztály számára. személyre szabott órák rugalmas beosztással:)
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Benjamin
Budapest & Online- Ajánlott
Zongorálom stúdió budapesten a népliget m3 megálló közvetlen közelében!
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Budapest & Online- Ajánlott
Zongoraoktatást, illetve zeneelmélet-szolfézs korrepetálást, oktatást vállalok budapesten és online. több éves tapasztalattal, két diplomával rendelkezem. minden korosztályból várom a jelentkezőket!
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Nikolett
Győr & Online- Szuper tanár
Zongora oktatást vállalok egészen az alapoktól a haladó szintig. 3 diplomával rendelkezem, zongoraművész-tanár végzettséggel várom a tanulni vágyókat. gyere, és tanuljunk együtt!
- 8000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Eszter
Szeged & Online- Új
Kedves mindenki! sok szeretettel várok minden zongorázni vágyót, kicsiket és nagyokat egyaránt vidám hangulatú óráimra.
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Panni
Budapest & Online- Ajánlott
Zongoraoktatás 25 éve játszó diplomás zongoraművésztől! minden korosztályt minden szinten szívesen tanítok.
- 12000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes zongora magántanár




















