

Zóra e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Zóra
- Óradíj 5000Ft
- Válaszidő 1 óra

5000Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Irodalom
- Magyar nyelvtan
Magyar- és drámapedagógiát tanulok immár ötödik éve. Gyakorlatomat most kezdem gimnáziumban. Rendhagyó és nem rendhagyó módszerekkel tanulok és tanítok egyaránt, továbbá élménypedagógiai eszközökkel.
- Irodalom
- Magyar nyelvtan
Óra helyszíne
Zóra bemutatkozása
Én általános iskola óta úgy fogom fel az iskolába járást és a tudás megszerzésének lehetőségét, mint egy ajándékot.
Nem minden tárgy esetében, de technikáim közé tartozott már kiskoromban is, hogy elhitessem magammal, hogy "erre szükségem van", "tetszik", "több leszek minden megtanult szóval". És ezek igazából mind-mind igazak.
Az első lépés a tanuláshoz való hozzáállásunk, az, hogy megtaláljuk a tanultakban azt, ami számunkra fontos és az életünkben felhasználható. Nem minden tudás fölösleges, de nem is kell mindent megtanulnunk (arra ott van a google, amit felnőttként a munkánk során is fogunk használni).
Miután rájöttünk, hogy az az adott tanulnivaló nem is ördögtől való, és van valami, amit adhat számunkra (erre sokszor csak tanulás során jövünk rá, de mindenképp kell, hogy rávegyük magunkat az olvasásra, feladat elvégzésére, mert ha nem, akkor nem végezzük el a sulit :D ), azután meg kell találnunk azt a technikát és/vagy technikákat (mert legtöbbször kombinálnunk kell azokat), amikkel a legkönnyebben és legmélyebb szinten tudunk tanulni, és nincs több kérdés. Ezeket a technikákat használva nem csak a magyar- és drámaórán lesznek sikereink, hanem bármely más területen is. :)
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +5
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Felsőoktatás
Alapképzés
Mesterképzés
Doktori képzés
Óvodai
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
A legfontosabb, hogy először felmérjem a tanítvány tudását, hozzáállását és tanuláshoz való hozzáállását.
Különböző tanulásmódszertani technikákat próbálunk ki együtt, míg meg nem találjuk a számára legmegfelelőbbet, továbbá célom, hogy megszülessen a vágy a tudás megszerzésére.
Ezután egyszerű a dolgunk, mert bármilyen anyagot megtanul a tanítvány, csak el kell határozni magát.
Árak
Óradíj
- 5000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 25000Ft
- 10 órás: 50000Ft
Online
- 5000 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Lana
Veszprém & Online- Ajánlott
Magyar nyelv és irodalom felkészítés a 7–12. évfolyam számára - egy pszichológia szakos hallgató módszereivel, aki imádja az irodalmat
- 5500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Jázmin
Úrkút & Online- Új
Ha szükséged van magyar nyelv és irodalom korrepetálásra, mert gyengébben megy a magyar, keress bátran bizalommal
- 2500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Patrik
Budapest & Online- Nagykövet
Életem és hivatásom a tanítás, szerencsésnek mondhatom magam: munkám a hobbim egyben. magyar, illetve történelem tantárgyakból közép-, illetve emelt szinten is tartok országos kurzusokat.
- 15000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Budapest & Online- Nagykövet
Ha szeretnél fiatalos lendülettel tanító, tanári végzettséggel rendelkező, tapasztalt oktatóinktól órákat venni, keress meg bátran!
- 8000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Roland
Budapest & Online- Szuper tanár
Történelemórák és magyarórák az igényeidre szabva - mesterdiplomával és tanítási tapasztalattal várom a jelentkezőket (számlaképes vagyok)
- 6000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Ágnes
Tihany & Online- Ajánlott
Nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, magamat folyamatosan képző, diákjaimra odafigyelő középiskolai tanár vagyok. magyar nyelvet és irodalmat tanítok.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Budapest & Online- Ajánlott
Irodalomoktatás, szöveginterpretáció, kreatív írás, írástechnika - számtalan fortély a szövegekben, az írás segítségével.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Nikolett
Győr & Online- Szuper tanár
Magyar nyelv és irodalom korrepetálás, központi felvételi felkészítő egyéni / páros / kiscsoportos formában. ,,nem teljesen világos a tananyag? jó helyen jársz! bármit lefordítok a diákok nyelvére."
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Attila
Debrecen- Ajánlott
Magyarból és történelemből általános és középiskolások felkészítését vállalom pótvizsgára, érettségire. általános iskolások esetében a matematika is szóba jöhet, ugyanis műszaki diplomával is rendelke
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Adrienn
Budapest & Online- Ajánlott
Korrepetálás és érettségire való felkészítés magyarból és történelemből emelt és közép szinten! részletekért keress bátran!
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Mónika
Harta & Online- Ajánlott
Ha segítségre van szükséged magyar irodalomból vagy nyelvtanból, fordulj hozzám bizalommal online formában.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kristóf
Budapest & Online- Ajánlott
Tanítok és tanítottam már mindenféle diákot . hátrányos helyzetűeket is, nem hátrányos helyzetűeket is az elmúlt 16 évben. leginkább felvételire és érettségire készülőket keresek itt is. sikerhez segí
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Lili anna
Budapest & Online- Ajánlott
Ha középiskolás vagy és szükséged van egy tanárra középszinten, keress meg! nagyon szeretem az irodalmat és szívesen segítek!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Balázs
Debrecen & Online- Ajánlott
Több éves tanítási tapasztalattal korrepetálást, illetve érettségi felkészítést vállalok magyar nyelvtan és irodalom tantárgyakból.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Laura
Szentendre & Online- Szuper tanár
Az eötvös loránd tudományegyetem bölcsészettudományi karának végzett hallgatójaként magyar érettségi felkészítést vállalok. továbbá gimnáziumi felvételire való felkészítéssel és irodalomterápiával is
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Júlia
Budapest & Online- Ajánlott
Irodalom korrepetálás! irodalom és magyar nyelv tantárgyból általános iskolásoknak, középiskolásoknak korrepetálás, oktatás.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bora
Budapest & Online- Ajánlott
Egyetemista vagyok, korrepetálást vállalok személyesen vagy online alsósoknak! az órákon közösen tanulunk/olvasunk/készülünk az órákra!
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Krisztina
Budapest & Online- Ajánlott
Diplomás pedagógusként több mint 20 éve tanítok általános iskolás gyermekeket. szakterületem a 6-12 éves korú gyerekek oktatása, felzárkóztatása, korrepetálása és tehetséggondozása matematikából, mag
- 8500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Laura
Szeged & Online- Ajánlott
Eredményes magyar nyelv tanítása irodalom és nyelvtan órák minden szinten kezdőtől haladóig
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Pál
Budapest & Online- Szuper tanár
Ha szívesen tanulnál lelkes, fiatalos szemléletű, mégis tapasztalt tanárainktól, keress minket bizalommal!
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes irodalom magántanár




















