

Adél e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Adél
- Óradíj 3000Ft
- Válaszidő 24 óra
-
Tanulók száma1
Azon diákok száma, akiket Adél segített a Superprof-ra való csatlakozása óta
Azon diákok száma, akiket Adél segített a Superprof-ra való csatlakozása óta

3000Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Történelem
Másodéves egyetemi hallgatóként szívesen tanítanék történelmet általánostól középiskoláig Budapesten, de akár Debrecenben is.
- Történelem
Óra helyszíne
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 40 km-ig Budapest
Adél bemutatkozása
Adél vagyok, 19 éves egyetemi hallgató. A történelem mindig fontos része volt az életemnek: gimnáziumban egy történelemközpontú humán osztályba jártam, majd két éven keresztül történelem fakultáción tanultam, és végül emelt szintű érettségit tettem a tárgyból. Bár egyetemi tanulmányaimat már nem történelem szakon folytatom, a mai napig nagyon közel áll hozzám ez a terület. Az elmúlt években több barátomnak és ismerősömnek segítettem az érettségire való felkészülésben – gyakran akár néhány hét alatt is –, és mindannyian nagyon szép eredményeket értek el. Nem vagyok történelem tanár vagy történész, viszont nagyon szeretem a történelmet, és könnyen, érthetően tudom elmagyarázni az összefüggéseket. Ha úgy érzed, hogy szükséged lenne egy átlátható összefoglalásra az alapoktól, vagy segítségre az érettségire való felkészülésben, szívesen segítek. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanulok, így időm nagy részét Budapesten töltöm. Debreceni vagyok, ezért hétvégente ott is elérhető vagyok.
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +5
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Felsőoktatás
Alapképzés
Mesterképzés
Doktori képzés
Óvodai
- Angol
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Angol
Magyar
A tanítási módszeremet mindig a diák igényeihez igazítom. Először közösen átnézzük és érthetően elmagyarázom az adott anyagot, majd megbeszéljük, mely részek voltak nehezebbek vagy kevésbé érthetőek. Ezeket újra átbeszéljük, és ha szükséges, különböző feladatokon keresztül gyakoroljuk a témát. Fontos számomra, hogy a tanulás nyugodt és támogató légkörben történjen. Ha valami nem érthető, vagy szeretnéd, hogy másképp magyarázzam el, mindig szívesen alkalmazkodom és változtatok a módszeren.
Árak
Óradíj
- 3000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 15000Ft
- 10 órás: 30000Ft
Online
- 3000 Ft/óra
Hasonló tanárok
Bálint
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ákos
Budapest & Online
- 8500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Shady
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Patrik
Budapest & Online
- 15000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
András
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ferenc Lehel
Budapest & Online
- 8000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Márton
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Marcel
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Roland
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
Roland
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Csaba
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Róbert
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Jenő
Budapest & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dávid
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Hédi
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gabor
Budapest
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Zoltán
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Brigitta
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Petra
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Letícia
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár
