

Kiss e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Kiss
- Óradíj 5500Ft
- Válaszidő 1 óra

5500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Matek
- Geometria
- Algebra
- Trigonometria
- Számtan
A matematika nem az egyes feladatok megoldásával, hanem a mögöttes logika elsajátításával érthető meg. Én errehelyezem a hangsúlyt.
- Matek
- Geometria
- Algebra
- Trigonometria
- Számtan
Óra helyszíne
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Budaörs
Kiss bemutatkozása
Márton vagyok, jelenleg a Corvinus másodéves hallgatója. Emelt matematika érettségit 2025-ben tettem, 94%-os eredménnyel, és ugyanezen évben a Pestmegyei matematika verseny döntőjébe is bejutottam.
Iskolai éveim során arra jöttem rá hogy hallás alapján, pontosabban a magyarázat folyamata során vagyok képes leghatékonyabban tanulni, ebből az egyszerű okból kifolyólag kezdtem el korrepetálni, tanítani. Ahogy egyre több időt töltöttem matematika és egyéb tárgyak magyarázatával, magát a tanítási folyamatot is egyre jobban élveztem, és hatékonyabban tudtam végrehajtani.
Még gimnáziumi éveim alatt (4 évvel ezelőtt) kezdtem el tanítani, először barátaimat, később évfolyam társaimat. Végül két évvel ezelőtt kezdtem el magánórákat tartani diákoknak.
Az óráról
- Minden szint
- Angol
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Angol
Magyar
Miben segítek?
• Felső tagozat (5–8. osztály): alapok megértése, dolgozatokra készülés, hiányok pótlása, központi felvételi felkészítés.
• Gimnázium: házi feladat, dolgozat, pótvizsga, közép- és emelt szintű érettségi felkészítés.
• Egyetemi szintű matek: megbeszélés alapján (előre kérem a tematikát)
Hogyan tanítok?
• A feladat megoldása során a mögöttes módszerre fókuszálok, nem a konkrét számokra, hogy új feladatnál is menjen.
• Lépésről lépésre haladunk, és addig maradunk egy feladattípusnál, amíg magadtól is megoldod.
• A célnak megfelelő feladatokkal gyakorlunk.
• Személyre szabott módon építem fel az órát, a specifikus gyengeségekre fókuszálva.
Árak
Óradíj
- 5500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 27500Ft
- 10 órás: 55000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Online
- 5500 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Damján
Budapest & Online- Nagykövet
Mechatronikus hallgató/kutatóként, kétszeres tdk győztesként tanítok matek, fizikát és társait. gimnáziumi, egyetemi vagy akár magasabb szinten.
- 19500 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Zsófia
Budaörs & Online- Ajánlott
-jelenleg gyógypedagógusnak tanulok, ezért ha valami nehézséged van a tanulással kapcsoltban keress bátran -úgy gondolom a matematika egy olyan tantárgy, ami könnyen tanulható csak több szempontból ke
- 6500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Márk
Budaörs- Új
Általános iskolai és gimnáziumi matematika korrepetálást, középiskolai felvételi, emelt- és középszintű érettségi felkészítést vállalok budaörsön és budapesten.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Budaörs & Online- Ajánlott
A bme hallgatójaként matematikát, kémiát és angolt tanítok. angolból c2-es cambridge nyelvvizsgával rendelkezem, valamint középiskolában minden tárgyat angolul tanultam. i also teach maths and chemis
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Budaörs & Online- Ajánlott
Matematika, fizika, kémia – megértés alapú korrepetálás, érettségi és versenyfelkészítés bme-s hallgatótól budaörsön
- 6500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gabriella
Budaörs & Online- Új
Érthető matematika felső tagozatosoknak és magabiztos felkészülés középiskolásoknak. matematika tanárként ebben segítek online vagy személyesen.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Flora
Budaörs- Új
"matek nem harap" mottóval tanítok kicsiket, nagyokat és érettségire készülőket is. közgazdász diplomámmal szereztem a tapasztalatom. módszeremet mindig diákjaim személyére alakítom. kedvenc eszközöm
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Botond
Budapest- Szuper tanár
Matematikusi végzettséggel matematika korrepetálást, emelt és közép szintű érettségire való felkészítést vállalok középiskolás és egyetemi szinten budapesten.
- 7000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Miklós
Budapest & Online- Nagykövet
A matematika egy gyönyörű nyelv, mellyel leírhatjuk a világot. gyere, tanuljuk meg együtt!
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Abel
Budapest & Online- Ajánlott
Ábel vagyok bme mérnök hallgatója. matematikát tanítok alap illetve emelt szinten kifejezetten az érettségire való felkészítésben sok tapasztalattal. diákjaim mind jeles eredménnyel végeztek.
- 7990 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Márton
Budapest & Online- Ajánlott
7 éve tartok magánórákat. érettségire, vizsgákra felkészítést vállalok a legtöbb "tipikus" matekos tárgyból és programozási alapokból. alkalmazott matematikusként végeztem jeles eredménnyel.
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Budapest & Online- Ajánlott
Fiatalos statisztika és gazdasági tanár több éves tapasztalattal segít, hogy könnyen teljesíthetővé váljon a tárgy.
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Budapest & Online- Ajánlott
Diplomás programtervező informatikusként, egyetemi mesterhallgatóként középszintű matematika érettségi felkészítést vállalok budapesten vagy online
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
László
Budapest & Online- Ajánlott
Fizika, matematika óra online vagy személyesen a xi. kerület környékén vagy miskolcon.
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Leó
Budapest- Ajánlott
Középiskolás diákokat készítek fel matematika érettségire, közép illetve emelt szinten budapest xi. kerületében.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Lajos
Budapest- Új
Matematika oktatás általános- és középiskolásoknak. budapesten házhoz megyek. mellette fizika is. több évtizedes gyakorlattal.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bence
Budapest & Online- Új
A műszaki egyetemen tanítok jelenleg és 8 éve adok matematikából magánórákat. a célom, hogy megértsük az anyagot és nem a magolás a cél. budapesten személyesen, illetve online is tartok órákat.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
András
Budapest & Online- Új
A bme ttk alapszakos hallgatója vagyok. matematikát és fizikát tanítok általános- és középiskolásoknak.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Erik
Budapest & Online- Új
Műegyetemi mérnök hallgatóként matematikát és matematikához kapcsolódó témaköröket (algebra, geometria, valószínűségszámítás stb.) tanítok általánostól középiskoláig budapesten. vállalok korrepetálást
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kiss
Budapest & Online- Új
Matematika oktatás, általános/középiskolások számára. felvételi előkészítés online, vagy offline is a 11 kerületben.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes matek magántanár




















