

Veronika e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Veronika
- Óradíj 4000Ft
- Válaszidő 1 óra

4000Ft/óra
1. óra ingyenes
- Rajz
- Rajz felkészítő
Művészeti egyetem hallgatója tanulmányrajzolásban segít fejlődni. Rajzfelkészítés felvételizőknek. Kockológia, drapéria, beállítások, csendélet, ceruza, akvarell, egyéb.
- Rajz
- Rajz felkészítő
Óra helyszíne
-
Győr
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 3 km-ig Győr
-
Veronika bemutatkozása
Harmadéves hallgató vagyok művészeti egyetemen, korábban pedig öt évig jártam művészeti szakgimnáziumba. Általános iskolás koromban is két évig jártam rajzfelkészítőre, szóval elég régóta rajzolok. :)
Kedvenc technikáim az akvarell és a gouache, egyébként pedig szeretek túrázni, ékszereket és kisebb szobrokat készíteni.
Az óráról
- Kezdő
- Középhaladó
- Haladó
- +1
Szint :
Kezdő
Középhaladó
Haladó
Gyerek
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az órákra optimálisan hetente egyszer, személyesen kerülne sor beltéren (nálam vagy nálad) Ahhoz, hogy egy tanulmányrajz az óra végére készen legyen, és beszélni is tudjunk róla közben, minimum 2 órára van szükség.
Az órán egy rajz készülne, rajzolás közben többször és a végén is beszélnénk a folyamatról, az esetleges hibákról, arról, hogy hogyan lehetne elkerülni/kijavítani őket. A cél az, hogy a rajzolási folyamat önállóan is menjen.
Ha felvételi előkészítésről van szó, magabiztosabban vállalok el általános iskolásokat, de ha bármi kérdésed van, írj bátran és megbeszéljük. :)
Árak
Óradíj
- 4000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 20000Ft
- 10 órás: 40000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Orsolya
Győr & Online- Ajánlott
Építészeti, belsőépítészeti és formatervezői diplomával, középiskolai, főiskolai felvételi felkészítést vállalok. referenciával rendelkezem :) rajz, festészet, tervezési feladatok, modellezési feladat
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Evelin nóra
Győr & Online- Új
Sziasztok! grafikus vagyok. rajz, festés és művészettörténet oktatását vállalom. iskolai típusú rajzolástól kezdve, a mangán át bármilyen stilust szívesen.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Mirtill
Győr & Online- Új
Heló! rajzot tanítok. tudok segíteni festészetben és rajzolásban. várom a jelentkezéseket. :-) kairó
- 5900 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Tímea
Budapest & Online- Ajánlott
Szívesen vállalok egyetemi- és középiskolai felkészítést, de akkor is számíthatsz rám, ha csak fejlesztenéd magad. a legjobb helyen vagy, ha a képzőművészeti pályán szeretnél mozogni!
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Luca
Budapest & Online- Ajánlott
A magyar képzőművészeti egyetemen 2024-ben végeztem festőművészként, majd 2026-ban vizuáliskultúra-tanárként az ekke-n, egyetemi/középiskolai előkészítők mellett, kisgyerekekkel is szívesen foglalkozo
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Martha
Budapest & Online- Új
Képzőművészként rajzot, festést, digitális művészetet és művészettörténetet tanítok érdeklődőknek, fejlődni vágyóknak és felvételire készülőknek. szívesen osztom meg lelkesedésemet és tudásomat a vizu
- 6500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Viktória
Budapest- Ajánlott
Rajz- és festészet órákat, valamint középiskolai és egyetemi felvételi előkészítőket vállalok. szeretettel várok gyerekeket, felnőtteket és mindenkit, aki örömmel alkotna és tanulna.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Anna karolina
Szeged & Online- Ajánlott
Karolina vagyok, és szívesen segítenék játékosan felkészülnöd esetleg egy rajz felvételire, vagy csak felzárkózni, ha esetleg nem jártál külön művészeti iskolába.
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bettina
Pécel- Ajánlott
Rajzolás, festést, portfólió építést, felkészítést szívesen vállalok általánostól - középiskolásokig. keress bizalommal!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ditta
Budapest & Online- Ajánlott
Felvételi előkészítést vállalok!:) szobrászattal, anatómiarajzolással, alakrajzzal vagy kreatív feladatokkal egy képzős végzős hallgatótól!
- 5500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Anna róza
Budapest & Online- Szuper tanár
Képzőművészeti egyetem és a mome végzett diákjaként tudok segíteni: felvételi portfólió készítésében, rajz érettségire valófelkészülésben, alap rajz és alkotás fejlesztésében magyar és angol nyelven
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Veronika
Pécs & Online- Ajánlott
Sikeres felvételit szeretnél? művészeti egyetemekre és szakgimnáziumokba, felvételire és alkalmassági vizsgára, felnőtteknek átképzéshez vagy hobbi okán, egyénre szabott magán és minicsoportos órák.
- 9700 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsófi
Budapest & Online- Ajánlott
Számomra a diákjaim egyéniségének megfelelő oktatás és támogatás az elsődleges. lehet a cél egyetemi felvételi, rajz érettségi, vagy hobby.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Tímea
Szeged & Online- Ajánlott
A szegedi tudományegyetem tanulójaként magyar nyelv és irodalom, valamint rajz tantárgyakból vállalok korrepetálást, érettségi és egyetemi felvételi felkészítést.
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Matyas
Eger & Online- Ajánlott
Ha középiskolai, főiskolai vagy egyetemi felvételire készülsz vizuális művészetek területén, bátran keress meg.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Lóri
Cserhátsurány & Online- Ajánlott
Festőművészként és rajztanárként, tartok képzőművészeti online órákat, festészetről, echnikákról, felvételi előkészítést, különböző művészeti technikákat harminc év tapasztalatával:-)
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Rita paula timi
Budapest & Online- Szuper tanár
Kedves érdeklődő! szeretnél kreatívan alkotni? vállalok személyre szabott órákat divat-, textil-, jelmez- és bábtervezés, portfólióépítés vagy hobbi-rajzolás céljából.
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Renáta
Nagykanizsa & Online- Ajánlott
Jobb agyféltekés rajztanfolyam online órák! 13 éves tapasztalat, több, mint 1100 elégedett résztvevő. saját tematikával, saját munkafüzettel, általam írt könyvvel és rugalmas időbeosztással várlak!
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ildi
Budapest- Ajánlott
Kreativitás fejlesztő felvételi előkészítő textil-ruhatervező, grafika szakokra / metu, mome, művészeti szakgimnáziumok /szabadkézi rajz és tervezés, akár kezdő szinttől
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Rebeka
Pécs & Online- Ajánlott
Művészeti egyetem festőszakos hallgatójaként szívesen vállalok alap szintű rajz korrepetálást, festést, felvételi felkészítést is.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes rajz magántanár




















