

Rebeka e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Rebeka
- Óradíj 3000Ft
- Válaszidő 1 óra

3000Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Biológia
- Sejtbiológia
- Genetika
- Mikrobiológia
- Botanika
Rebeka vagyok. Biológus diplomával rendelkező általános és középiskolai tanárnő. Különórákat korrepetálást és éretségire felkészítést vállalok természetismeretből (ált isk 5-6. osztály) és biológiából
- Biológia
- Sejtbiológia
- Genetika
- Mikrobiológia
- Botanika
Óra helyszíne
Rebeka bemutatkozása
Rebeka vagyok. Biológus, aki tanárként segíti a gyerekek előbrejutását az életben. Általános iskolában 5.-től 8.-ig tanítok, természetismeretet és biológiát. Középiskolában szintén biológiára oktatom a gyerekeket. Felkészítem versenyekre is a tanulókat akik szép eredményeket értek el az eddigi megmérettetéseken.
Az általam tanított diákok többségével, jó viszonyt ápolok. Igyekszem segíteni őket, ha szükségük van rá és igénylik is ezt a segítséget.
Hiszem, hogy ha úgy van elmagyarázva a tananyag, hogy itt-ott poént is tartalmaz, akkor könnyebben megmarad a gyerekek fejében a lényeg. Ezt gyakorlatban is alkalmazni szoktam. Aki figyel órán, az tényleg megjegyzi ezeket a segítségeket is.
Szeretek tanítani még a mostani világban is. Tudom a Biológia sokaknak nehéz és bonyolult tantárgy, de ha jó szögből nézi az ember, akkor megláthatja a szépségét is.
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +5
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Felsőoktatás
Alapképzés
Mesterképzés
Doktori képzés
Óvodai
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az osztályaim szeretnek, mert jól magyarázom el a tananyagot. Nem csak a tankönyvet tanítom, hanem hozzá kapcsolódó ismereteket is. Friss diplomával rendelkezem, ezért még nem távolodtam el a fiatalok világától. Talán, ezért tudom jobban megértetni magamat velük. Olyan tankönyvekből tanítok, melyek tudományos szempontból pontosak és érthetőek. Gyakorló feladataimmal a logikát is fejlesztem, nem csak az anyagot kérem vissza. Ja, és vicces vagyok ;D
Árak
Óradíj
- 3000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 15000Ft
- 10 órás: 30000Ft
Online
- 3000 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Marci
Budapest & Online- Szuper tanár
Elte-n végzett biológusként vállalok biológia és kémia magánórát és érettségi felkészítést. ugyanígy biológia, biomérnök, biotechnológia egyetemi tárgyakból is.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Sára
Budapest & Online- Nagykövet
Emelt érettségi felkészítést és korrepetálást vállalok biológiából több éves tapasztalattal gimnazistáknak és alap
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Andris
Budapest & Online- Ajánlott
Sikeres vizsgák és magabiztos tudás biológiából, kémiából, statisztikából – segítség egy tapasztalt gyógyszeripari kutató szakembertől
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Sólyom
Budapest & Online- Ajánlott
5 éves tapasztalattal, elte biológus és bioinformatikai diplomával biológiát, kémiát és matematikát tanítok középiskolai, éretségi felkészítő és egyetemi szinten
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Fanni
Budapest & Online- Új
Elte ttk mester szakos hallgatója vagyok, biológus végzettséggel rendelkezem. általános és középiskolás szinten bármilyen biológia vagy környezetismeretes anyagból tudok segíteni a felkészülésb
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
András
Budapest & Online- Ajánlott
Az eötvös loránd tudományegyetem biológia-földrajz tanári szakos hallgatójaként vállalok órákat biológiából, általános iskolai és középiskolai szinten egyaránt!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsombor
Budapest & Online- Ajánlott
Nem áll össze a biosz és mindjárt itt egy fontos dolgozat vagy talán már az érettségi? esetleg versenyen szeretnél jól szerepelni? bármelyik is legyen, jó helyen jársz!
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gabriella
Budapest & Online- Ajánlott
Biológia-környezettan és kertészmérnök msc végzettséggel, valamint tanulási coachként segíthetek, hogy a biológia ne magolás, hanem logikus összefüggések rendszere legyen.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Javi
Budapest & Online- Ajánlott
Biomérnök bsc és molekuláris genetika mesterképzésben végzett hallgatóként örömmel segítünk céljaid elérésében és a biológia, biokémia, genetika és mikrobiológia iránti szenvedélyed felkeltésében!
- 5500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ágnes
Budapest & Online- Új
Biológia korrepetálás minden szinten,általános iskolától egyetemig várok mindenkit. lehet egyéni vagy csoportos oktatás is, létszámfüggően kedvezmény.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Budapest & Online- Ajánlott
Biológia korrepetálás általános iskolásoknak és gimnazistáknak, biológus és biomérnök végzettséggel, érthetően és szemléletesen
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Budapest & Online- Új
Pszichológia ma-hallgatóként vállalok korrepetálást matematikából, angolból, történelemből ,magyarból, biológiából és kémiából általános és középiskolás diákok számára budapesten vagy online
- 4400 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsofia
Budapest & Online- Új
Biológiából felzárkóznál az iskolában? biológus alapszakra járok, emelt biológia és kémia érettségit tettem! szívesen segítek bármiben, kémiában, matekban is!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Hooman
Budapest & Online- Új
Hi! my name is houman, a 5th-year medical student at semmelweis university. i offer online and in-person tutoring in budapest for biology and physiology.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gasparik
Budapest & Online- Új
Általános iskolai valamint középiskolai diákoknak kínálok korrepetálást és segítséget az emelt szintű biológia érettségi felkészülésében bármely témakörből.
- 2800 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Balint
Budapest & Online- Új
Bme biomérnök szakos hallgatója vagyok. középiskolásoknak tudok segíteni biológia tárgyból akár érettségi felkészülésben is.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Panna
Budapest & Online- Új
Biológia érettségi felkészítés és korrepetálást vállalok budapesten és online is - ötödéves medikus tapasztalataival 🩺
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Orsi
Budapest & Online- Új
Egyetemistaként vállalok biológia oktatást, korrepetálást általános és középiskolásoknak, illetve középszintű érettségire való felkészítést
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Sarolta
Budapest- Új
Nyugdíjas, 30 éves tapasztalattal rendelkező egyetemi diplomás tanárként kémiát és biológiát tanítok általánostól középiskoláig budapesten.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Balázs
Budapest & Online- Új
Az elte-n tanulok angol-biológia szakpárosítású tanár hallgatóként. emelt szintű biológia érettségivel rendelkezem, tanítottam már biológiát, középiskolai, valamint egyetemi szinten is.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes biológia magántanár




















