

Viktória e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Viktória
- Óradíj 7500Ft
- Válaszidő 8 óra
-
Tanulók száma1
Azon diákok száma, akiket Viktória segített a Superprof-ra való csatlakozása óta
Azon diákok száma, akiket Viktória segített a Superprof-ra való csatlakozása óta

7500Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Tenisz
Tanulj meg teniszezni egy tapasztalt, versenyzői háttérrel rendelkező fiatal oktatótól. Teniszoktatás minden korosztálynak!
- Tenisz
Óra helyszíne
-
Budapest
-
Viktória bemutatkozása
19 éves vagyok, a tenisz pedig gyerekkorom óta az életem meghatározó része. 12 éven keresztül foglalkoztam versenyszerűen a sportággal, amely során rengeteg hazai és külföldi tapasztalatot szereztem. Tagja voltam a magyar válogatottnak, illetve csapatban országos bajnoki címet is sikerült elérnem. Igazolt játékosként több neves klubban is megfordultam, többek között a MESE Tenisznél, a Római Teniszakadémiánál és az MTK-nál. Pályafutásom alatt számos nemzetközi versenyen vettem részt külföldön is, amelyek rengeteget tanítottak a sportról, a versenyhelyzetek kezeléséről és a kitartásról. A hosszú évek alatt nemcsak technikailag fejlődtem, hanem olyan tulajdonságokat is elsajátítottam, amelyeket az oktatás során is fontosnak tartok: türelmet, következetességet, figyelmet és alkalmazkodóképességet. Tudom, milyen érzés kezdőként bizonytalanul állni a pályán, de azt is, milyen sok munka és gyakorlás vezet el a magabiztos játékig. Tanulmányaim miatt a versenyszerű sportot egy időre abbahagytam, azonban a tenisz iránti szeretetem azóta sem változott. Most szeretnék újra közelebb kerülni ehhez a sportághoz, és közben másokkal is megszerettetni azt, amit én ennyi éven keresztül szenvedéllyel csináltam. Számomra az a legfontosabb, hogy a tanítványaim fejlődjenek, sikerélményeket szerezzenek, és minden alkalommal egy kicsit több kedvvel hagyják el a pályát.
Az óráról
- Kezdő
- Középhaladó
- Haladó
- +1
Szint :
Kezdő
Középhaladó
Haladó
Gyerek
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az órákon fontos számomra, hogy a tenisz mellett mindenki jól érezze magát, ezért igyekszem humoros, vidám és közvetlen légkört teremteni. Korábban már foglalkoztam gyerekekkel, valamint teniszt is oktattam, így tudom, hogyan lehet az órákat életkorhoz és tudásszinthez igazítani. A bemelegítést és a nyújtást mindig komolyan veszem, hiszen a sérülések megelőzése és a megfelelő mozgás alapvető. Türelmes vagyok, és az adott napi hangulathoz is alkalmazkodom, legyen szó intenzívebb edzésről vagy lazább, játékosabb óráról.
Ajánlások
Az ajánlások a tanár kollégáitól, barátaitól és volt diákjaitól származnak.
Viki régebben korrepetált és hála neki, jól teljesítettem az érettségin. Végtelen türelme van, az órák gördülékenyen és jó hangulatban teltek. Egy percig sem éreztem magam kényelmetlenül az órákon, minden kérdésemre mindig kaptam választ és az én tempómban haladtunk. Csak ajánlani tudom!
További ajánlások megtekintése
Árak
Óradíj
- 7500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 34000Ft
- 10 órás: 70000Ft
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Marci
Budapest- Új
Varok mindenkit, akiben az akarat megvan, 20 eve jatszom, illetve 3 eve oktatok. utot, illetve labdat tudok szolgaltatni!
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ferenc
Budapest- Új
Teniszoktató várja tanítványait budán. 40 éve teniszezem, 13 éve oktatok. egyénileg, vagy párokat is. úgy feleződik a költség.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zoltan
Budapest- Új
Teniszoktatás (többéves tapasztalattal, versenyzői múlttal) egyéni vagy csoportos formában, kezdőknek és haladóknak egyaránt a 13. és a 2.kerületben.
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Budapest- Szuper tanár
Várom a jelentkezésedet amennyiben szeretnéd elsajátítani a tenisz alapjait, vagy újrakezdeni a korábbi szenvedélyedet
- 7000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Szilvia
Budapest- Új
Tanulj teniszezni a iii.kerületben a római parton. egyéni és csoportos órák, felnőttek és gyerek részére. kezdőtől az amatőr versenyzőkig várom a jelentkezéseket.
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Benedek
Budapest- Ajánlott
Tenisz edzésre várok szeretettel minden kedves sportolni vágyó gyereket és felnőttet, keressenek bizalommal! jelentkezz ha: szeretnél egy képzett edzővel jó hangulatban fejlődni!️
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Adam
Budapest & Online- Új
-teniszedző vagyok 5 éve oktatok -19 éve kezdtem teniszezni - lelkes amatőröknek, kezdőknek, haladókat tanítok kortól függetlenül. - illetve kondicionálásban is jártas vagyok.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dániel
Budapest- Új
Sziasztok! dayplay által augusztus 1-jén ingyen kipróbálhatod a teniszt! 4 helyszinen is: 1. bme sporttelepen 2. smarttennis sportegyesület 3. bmte akkadakka se 4. sport 11 ha érdekes
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Barnabás
Budapest & Online- Új
Barnabás tenisz edző helyszínek: muskétás tenisz, zsámbék egyéni és csoportos órák, technika fejlesztés, támadó játék fejlesztése
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Budapest- Ajánlott
Tisztelt sportkedvelők! ádám vagyok xv. és xvi.kerületben tartom egyéni-páros ill.felnőtt csoportos óráimat .várom minden kedves tenisz rajongó jelentkezését!
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bao
Budapest & Online- Új
Kedves teniszezni vágyók! bao vagyok, és a xvi., xv. és a xiv. kerületben vállalok egyéni és csoportos órákat. ha érdekel ez a sport várom jelentkezését!
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bálint
Szentendre- Ajánlott
Személyre szabott teniszoktatás szentendrén a bravos sport clubban, több mint 10 éves edzői tapasztalattal. 0 6 3 0 2 7 8 8 9 7 3
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ervin
Debrecen & Online- Ajánlott
Ervin, szakedző; amatőr teniszezők és versenyzők felkészítése, kezdők és haladók oktatása debrecenben, saját teniszklubomban, valamint a fedettpályás idényben (novembertől) hajdúszoboszlón, a thermál
- 8500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Debrecen- Új
Tanuld meg 2 hét alatt az alapokat vagy fejleszd a technikádat! egyedi technikát tanítok, atp versenyző és német bundesliga játékos voltam
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes tenisz magántanár














