

Róbert Gyula e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Róbert Gyula
- Óradíj 3782Ft
- Válaszidő 1 óra

3782Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
- Politikatudomány
- Keresztény vallás
- Teológia
- Vallástudomány
Tanuljunk történelmet együtt a VIII. kerületben vagy online. Úgy gondolom, hogy a történelem jól tanulható, megérthető. Nem csak az évszámokat kell magolni, vagy a neveket bevágni, hanem értsük meg eg
- Történelem
- Politikatudomány
- Keresztény vallás
- Teológia
- Vallástudomány
Óra helyszíne
-
Budapest
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Budapest
-
Róbert Gyula bemutatkozása
Évtizedek óta foglalkozom a történelemmel. Ahhoz, hogy ezt komolyabban is gyakoroljam a Kodolányi János Egyetemen szereztem (kiváló eredménnyel) történész szakos bölcsész diplomát. Ezt folytatva a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (kitüntetéssel) megszereztem az okleveles történész diplomát.
Számos publikációm jelent meg, elsősorban a huszadik századi magyar történelem témakörében, illetve emigációtörténet kérdéseiben.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Tapasztalatom azt mutatja, hogy a történelem oktatásában a legnagyobb hiba, hogy kizárólag arra törekszik, hogy bemagoltassa az évszámokat és a neveket. Ezek szükségesek, de nem a legfontosabb. Ezzel csak annyit érünk el, hogy a tanuló meggyűlölje az egészet.
Célom, hogy minden esetben - amellett, hogy persze a tényeket megtanuljuk - megértsük az összefüggéseket, történeteket, lássuk mi miért is történt és honnan indult, s milyen következményeik lettek.
Árak
Óradíj
- 3782Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 18910Ft
- 10 órás: 37820Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Online
- 3782 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Bálint
Budapest & Online- Szuper tanár
Világlátott, diplomás történész-művészettörténészként tartok: történelem, művészettörténet órákat. emelt szintű érettségire és záróvizsgára is felkészítelek!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Botond
Budapest & Online- Ajánlott
Történelem angolul-magyarul nehezen megy a töri? egyetemistaként szívesen segítek 5.-12. osztályosoknak! akár közép/emelt érettségire is!
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Roland
Budapest & Online- Szuper tanár
Történelemórák és magyarórák az igényeidre szabva - mesterdiplomával és tanítási tapasztalattal várom a jelentkezőket (számlaképes vagyok)
- 6000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Illés
Budapest- Új
22 éves régészhallgató vagyok. 2022 óta járok az elte btk-ra, ahol jelenleg ókori régészettel, azon belül római numizmatikával foglalkozom.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Botond
Budapest & Online- Új
Szia! botond vagyok, történelem tanár. szenvedélyesen szeretem tanítani a múltat, hogy megértsük a jelent és formáljuk a jövőnket. invitállak egy izgalmas történelmi utazásra! #történelem #oktatás
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
György
Budapest & Online- Ajánlott
Középiskolai történelem- és földrajztanári diplomával korrepetálást, közép/emelt szintű érettségire vagy versenyre való felkészítést vállalok.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dávid
Budapest & Online- Új
Történelem tanárként szeretettel várlak az óráimon! személyre szabott, diákközpontú módszerekkel segítek abban, hogy a tanulás ne csak hasznos, hanem élvezetes és motiváló élmény legye
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Tamás
Budapest & Online- Ajánlott
Nehezen megy a magolás? történelemből vállalok korrepetálást és érettségi felkészítést 5–12. osztályos diákoknak. célom, hogy ne csak megtanuld a tananyagot, hanem meg is értsd az összefüggéseket.
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsófia anna
Budapest- Új
Történelem korrepetálást vállalok. 22 éves vagyok, zsófinak hívnak. jó hangulat, elmagyarázva, bármilyen korosztálynak
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Patrik
Budapest & Online- Nagykövet
Életem és hivatásom a tanítás, szerencsésnek mondhatom magam: munkám a hobbim egyben. magyar, illetve történelem tantárgyakból közép-, illetve emelt szinten is tartok országos kurzusokat.
- 15000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ákos
Budapest & Online- Ajánlott
Száraz a töri és nehéz a felkészülés? elte ájk hallgatóként vállalom a felkészítést általános iskolásoknak és gimnazistáknak! -angol vagy német nyelven is tarthatjuk az órát!
- 6500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Judit
Budapest- Ajánlott
Egyetemi végzettséggel, közel 40 éves gyakorlattal szeretném megszerettetni a történelmet alap és közép szinten is azoknak, akiknek hiányzik ez a fajta motiváció a tanulásukhoz.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Lenke
Budapest & Online- Ajánlott
Történelem, latin nyelv, matematika, magyar nyelv, valamint zongora, szolfézs. órák megbeszélés szerint: online vagy személyesen (pesten).
- 2500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
András
Budapest & Online- Ajánlott
Nem veleszületett tehetség kell a történelemhez! – megtanítalak gondolkodni, tanulni és kihozni magadból a maximumot! témazárók, emelt és közép érettségik rettegjetek!
- 5500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Shady
Budapest & Online- Szuper tanár
From ancient empires to modern nations – explore history with a phd researcher. warm and accessible, good for students of all levels.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Tamara
Budapest & Online- Ajánlott
Legjobb helyen vagy ha tanulni szeretnél. barátságos légkör és tudásorientáltság. jelentkezz bátran!
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsók gyuri
Budapest & Online- Szuper tanár
Történelem minden szinten mindenkinek. magyar, angol vagy német nyelven is! keressetek bátran!
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Béla
Budapest- Új
Az ismert emberi történelem amelyet az iskolában belénk beszélnek nem teljesen fedi a valóságot. én feltárom azt a részét melyről a tanárok nem beszélnek, ezeken túl mutató ismeretet adok át!
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsófi
Budapest & Online- Ajánlott
-történelem érettségire felkészítés: közép és emelt (én jó eredménnyel emelt érettségit tettem egyetemre jelentkezés során) -korrepetálás általános iskolától gimnáziumig -célom: élvezetes tanulás, val
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Eszter
Budapest & Online- Új
Középiskolás diákoknak történelem tantárgyból korrepetálást vállalok. érettségire vagy tanórákra való felkészülést is tartok.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár




















