Zoltán Csaba - történelem magántanár - Szeged
Zoltán Csaba - történelem magántanár - Szeged

Zoltán Csaba e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük

Zoltán Csaba

  • Óradíj 4000Ft
  • Válaszidő 1 óra
Zoltán Csaba - történelem magántanár - Szeged

4000Ft/óra

Összes történelem magántanár

Ez a tanár sajnos nem elérhető

  • Történelem
  • Állampolgári ismeretek
  • Történettudomány

Több mint 10 éves gimnáziumi tanári tapasztalattal, PhD-hallgatóként történelmet tanítok. Közép- és emelt szintű érettségire készítek fel történelemből és állampolgári ismeretekből.

  • Történelem
  • Állampolgári ismeretek
  • Történettudomány

Óra helyszíne

Zoltán Csaba bemutatkozása

2012 szeptembere óta tanítok gimnáziumban. Ez idő alatt több száz diákot készítettem fel sikeresen az érettségi vizsgára közép- és emelt szinten. Osztályfőnökként eddig két csapatot navigáltam végig a gimnáziumi éveken. Szeretem az oldott, de fegyelmezett, párbeszéden, nyitottságon alapuló, dinamikus munkát. A diákot partnerként, nem pedig gyerekként kezelem, ezzel együtt bízom felelősségtudatában, elkötelezettségében. Ahogyan mondani szoktam, már van két szakmám, érettségim, két diplomám, éppen a doktori disszertációmon dolgom, vagyis izgulnom nem nekem kell. A tudásomat jó szívvel és a tőlem telhető legjobb hatékonysággal adom át, ha van rá fogadókészség.

Még több

Az óráról

  • Általános iskola - alsó tagozat
  • Általános iskola - felső tagozat
  • Gimnázium
  • +5
  • Szint :

    Általános iskola - alsó tagozat

    Általános iskola - felső tagozat

    Gimnázium

    Felsőoktatás

    Alapképzés

    Mesterképzés

    Doktori képzés

    Óvodai

  • Magyar

Beszélt nyelvek :

Magyar

Közvetlen stílusban, részletes magyarázatokkal, történelmi forrásokat elemezve, felhasználva adom át az ismereteket. Gyakorláshoz a történelem érettségin megszokott feladattípusokat használom. A gimnáziumi tananyagnál mélyebb tudás megosztásával az általános műveltség növelése is célom. Fejlesztem a lényegkiemelést, a szövegértéshez, ábraelemzéshez, térképolvasáshoz szükséges kompetenciákat. Megtanítom az esszéírást. Alkalmazkodom a diák teljesítőképességéhez.

Még több

Árak

Óradíj

  • 4000Ft

Óradíj csomagban

  • 5 órás: 18000Ft
  • 10 órás: 35000Ft

Online

  • 4000 Ft/óra

Hasonló tanárok