

Nóra profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Nóra
- Óradíj 3000Ft
- Válaszidő 1 óra

3000Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Történelem
Történelem korrepetálás, dolgozatokra és kétszintű érettségire való felkészítés általános és középiskolás diákok számára.
- Történelem
Óra helyszíne
Nóra bemutatkozása
Sziasztok!
Séra Nóra Ildikó vagyok, 19 éves.
A történelmet kisgyerekkorom óta szeretem, mivel szerintem nagyon érdekesek a benne található ok-okozati összefüggések, valamint az, miként változott a világunk. A felkészítések mellett a tárgy ezen érdekességeit és szeretetét is át szeretném adni azoknak, akik nálam tanulnak majd.
Az érdeklődésem odáig vezetett, hogy mire általános iskolában elkezdtem volna tanulni a tárgyat, már rendelkeztem tudással, ennek ellenére nagyon vártam, hogy új ismeretekre tegyek szert. Gimnázium végén történelemből emelt szintű érettségit tettem.
Jelenleg a Kodolányi János Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szakos hallgatója vagyok, 2023 szeptemberétől pedig a Történelem szakot is fel fogom venni második képzésként.
Várom szeretettel azokat, akik Nálam szeretnének történelmet tanulni!
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az órák online formában fognak zajlani, ez kedvező lehet mindenkinek, aki iskola vagy munka mellett, gyorsan és hatékonyan szeretne tanulni.
Az órák anyagmennyiség szerint egy-másfél órásak lesznek. Ez alakul majd a tanulás folyamán.
Óráim során ismertetem az anyagot a tanulóval, meg is értetem és be is gyakoroltatom vele, így neki már csak megtanulnia kell a számonkérésre.
Árak
Óradíj
- 3000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 12000Ft
- 10 órás: 25000Ft
Online
- 3000 Ft/óra
Hasonló tanárok
Matyi
Ócsa & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Károly
Tököl & Online
- 2500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Anikó
Százhalombatta & Online
- 3624Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Sándor
Monor
- 2500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bálint
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Kerepesi
Budapest & Online
- 3200Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Krisztina
Budapest
- 3200Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Adél
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Máté
Budapest & Online
- 5900Ft/óra
- 1. óra ingyenes
László Sebestyén
Budapest
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Izabella
Úri & Online
- 2700Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Patrik
Budapest & Online
- 15000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Orsolya Boglárka
Veszprém & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ádám
Budapest & Online
- 8000Ft/óra
Roland
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
Ábel Gyula
Szeged & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Péter
Eger & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ákos
Budapest & Online
- 8500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Shady
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Simon
Nyíregyháza & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár
