

Bálint profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Bálint
- Óradíj 3500Ft
- Válaszidő 1 óra

3500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
TÖRTÉNELEM órák, egy fiatalos, jogász hallgató szemszögéből :) Emelt- és középszintű történelem érettségire készítek fel diákokat, illetve igény szerint, korrepetálást is vállalok! Keress meg bizalo
- Történelem
Óra helyszíne
Bálint bemutatkozása
Engem Bálintnak hívnak, és 2023-ban kezdtem meg a jogi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen.
Középiskolát gimnáziumban végeztem, ahol több évig jártam emelt történelem fakultációs órákra, ezek mellett pedig magántanár segítette a felkészülésemet.
Az emelt érertségim történelemnől 82 %-os eredménnyel sikeredett, amire nagyon büszke vagyok.
Ez a 3. évem, mint egy joghallgató, történelem magántanár - szeretem, és a diákoktól és jó visszajelzéseket kaptam, ez motivál abban, hogy folytassam, és hogy tanítsak.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az én óráim online felületen keresztül, "élmény-pedagógia" módszereivel megfűszerezve készítenek fel, hogyan lehet és hogyan kell történelm érettségit sikeresen abszolválni.
Amit nyújtani tudok, teljes odaadással, és figyelemmel, az:
- Saját, perszonalizált tanulási ütemterv
- Tanulási segédanyagok (Nagy hangsúlyt fektetve a törzsanyagot kiegészítő online anyagokra)
- Rugalmas óravállalás
-Türelem és figyelem
Árak
Óradíj
- 3500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 17500Ft
- 10 órás: 35000Ft
Online
- 3500 Ft/óra
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
Krisztián
Szeged & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Laura
Szeged & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Marian
Szeged & Online
- 6500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Anna
Szeged & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Arnold
Szeged & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dorina
Szeged & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Panni
Szeged & Online
- 3300Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Cin
Szeged & Online
- 1500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Sándor
Szeged & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Johanna
Szeged & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Jázmin
Szeged & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gergő
Szeged & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Péter
Szeged & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dóra
Szeged & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Artúr
Szeged & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Nikolett
Szeged
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Nóra
Szeged & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Mária
Szeged
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Hugyák
Szeged
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Lili
Szeged & Online
- 2300Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár
