

Botond e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Botond
- Óradíj 2800Ft
- Válaszidő 1 óra

2800Ft/óra
Ez a tanár sajnos nem elérhető
- Történelem
Történelem tantárgyból vállalok korrepetálást általános- vagy középiskolásoknak, továbbá emelt- vagy középszintű érettségire, valamint OKTV-re való felkészítést
- Történelem
Óra helyszíne
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 10 km-ig Budapest
Ajánlott
Botond egy tanár, akit a közössége nagyra becsül.Őt ajánljuk megbízhatósága, oktatási módszerei és kurzusai minősége miatt. Jó választás a magabiztos fejlődéshez.
Botond bemutatkozása
Kedves Diákok, kedves Szülők!
Már az óvodában rendkívüli érdeklődést mutattam a történelem iránt, amely szeretet és rajongás végigkísérte mind az általános iskolai, mind pedig középiskolai tanulmányaimat. Középiskolában minden évben színötös voltam történelemből, nem egyszer zártam az évet dicsérettel a tárgyból. Tizenegyedikesként résztvettem a történelem OKTV-n is, ahol 13. helyezést értem el. Középiskolás éveim alatt szinte biztosra vettem hogy történész szakra fogok jelentkezni, ám különféle tényezők együttes hatására végül az ELTE Állam- és Jogtudományi karán kötöttem ki, ahol kedvenc tantárgyaim a történelemhez legközelebb álló tantárgyak lettek.
A közoktatásban diákként eltöltött 13 év történelem tanulás után úgy érzem tisztában vagyok a tantárgy oktatásánál legtöbbször jelentkező hiányosságokkal és problémákkal. Elsősorban a logikus oktatásra szeretném alapozni magánóráim vitelét. Véleményem szerint egy átfogó, összefüggéseiben tárgyalt, általános történelmi összkép nélkül a tantárgy elsajátítása rendkívül szenvedőssé és nehézkessé válik a Diákok számára, így igyekszem minél átfogóbb képet adni egy-egy történelmi témáról vagy eseményről, "életszagúvá" tenni azokat.
Amennyiben történelem tantárgyból keresnek, keresel magántanárt, keress meg bátran! A részleteket és igényeit, igényeid privátban megbeszéljük!
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
- Francia
- Angol
- Német
- +1
Beszélt nyelvek :
Francia
Angol
Német
Magyar
Általános iskolásoknak és középiskolásoknak vállalok történelem magánórák tartását.
Az órán nagy hangsúlyt fektetünk egy átfogó kép felépítésére. A célom hogy a tanulóm átlássa az adott témát és korszakot. Nézetem szerint ezzel már könnyedén meg tud bírkózni a tanuló az évszámok, történelmi személyek és háborúk információinak elsajátításával, valamint egy-egy téma könnyed befogadásával. A legfontosabb hogy megértessem a tanulóval a leglényegesebb összefüggéseket és tényeket.
Rendkívül nyugodt és türelmes, vidám természetem van. Hatalmas lelkesedéssel tudok beszélni ami a legtöbb esetben még azokra is átragad akik kevésbbé vannak oda egy-egy adott témáért.
Online vállalok órákat, de Budapest bármely nyilvános parkjában vagy egyéb tanulásra alkalmas helyen vállalom óra megtartását.
Ajánlások
Az ajánlások a tanár kollégáitól, barátaitól és volt diákjaitól származnak.
Középiskolában ismerkedtem meg Botival aki az osztálya első számú történelem kisegítője volt. Egyszerűen bármilyen töris kérdéssel fordultál hozzá, mindig tudta a választ. Magával ragadóan és nagy beleéléssel képes beszélni és magyarázni, és tényleg érdekli hogy érted-e azt amit magyaráz, ha kell, akár többször elmondja ugyanazt, de mindig valahogy máshogy, sosem ismételve magát. Bárkinek meleg szívvel ajánlom aki meg szeretné érteni a történelmet vagy tudását megfelelő szintre szeretné hozni! :)
Közérthetően és szórakoztatóan adja elő a tananyagot, izgalmas történetekkel kiegészítve. Nagyon kedves fiú, segítőkész és türelmes. Sokat segített a történelem tanulásom során. Aki még mélyebbre szeretne merülni a töriben, annak mindenképpen ajánlom!
További ajánlások megtekintése
Árak
Óradíj
- 2800Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 14000Ft
- 10 órás: 28000Ft
Online
- 2800 Ft/óra
Hasonló tanárok
Bálint
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ákos
Budapest & Online
- 8500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Shady
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Patrik
Budapest & Online
- 15000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ferenc Lehel
Budapest & Online
- 8000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Márton
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Marcel
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Roland
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
András
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Roland
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Csaba
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Róbert
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Jenő
Budapest & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dávid
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Hédi
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gabor
Budapest
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Zoltán
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Brigitta
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Petra
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Letícia
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár
