

Liza profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Liza
- Óradíj 2500Ft
- Válaszidő 1 óra

2500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
Történelem tantárgyból vállalok korrepetálást, elsősorban online. Általános és középiskolás diákokat szeretnék leginkább segíteni a történelem tanulásban.
- Történelem
Óra helyszíne
-
Pécs
- Online
-
Liza bemutatkozása
Liza vagyok, 19 éves. Pécsre járok egyetemre. Elsőéves történelem szakos hallgató vagyok.12 éves korom óta tudtam, hogy történelemmel szeretnék továbbtanulni és később ebből megélni.Kezdetben nem szerettem a tantárgyat, mert nem igazán voltak belőle sikerélményeim.Akkor kezdtem megérteni és szeretni a történelmet, mikor anyukám elmagyarázta érdekesen, érthetően az anyagot.Aztán idővel a legfőbb hobbimmá vált a tantárgy. Én is ezt próbálom nektek bebizonyítani, kedves tanulók, hogy ha megkapjátok a segítséget a tanuláshoz, sokkal könnyebben meg fogtok mindent érteni és idővel jönni fognak a sikerek is.Korrepetálásaimon legfőbb célom, hogy segítsek az olyan diákoknak, akiknek az egyedül tanulás nem válik be :)
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +6
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Felnőttképzés
Felsőoktatás
Alapképzés
Mesterképzés
Doktori képzés
Óvodai
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Óráimon fontosnak tartom a kellemes légkört, a jó hangulatot, hiszen a pozitív környezet elengedhetetlen az érdeklődés fenntartásához és ezáltal a tananyag elsajátításához. Az általános iskolás diákoknak előszeretettel adok játékos feladatokat, ezzel is ügyelve arra, hogy megszeressék a tantárgyat. A középiskolás diákokat érettségi témakörök, feladatsorok tematikája szerint tanítom, igény esetén házi feladatot vagy témához tartozó, olvasmányt, szakirodalmat javaslok. Bízom benne, hogy a tanulókat segíteni tudom tanóráimmal, tanítási módszereimmel! :)
Ajánlások
Az ajánlások a tanár kollégáitól, barátaitól és volt diákjaitól származnak.
Lizával még a Középiskolából ismerjük egymást, nagyon jó barátom. Egy türelmes, szívvel lélekkel teli ember, aki mindenben pontos es odafigyelő, részletes. Szeretek vele időt tölteni és tartalmas storykat hallgatni, amiket mesél:) valószínűleg az oktatásban is szuper lesz.
További ajánlások megtekintése
Árak
Óradíj
- 2500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 12500Ft
- 10 órás: 25000Ft
Online
- 2500 Ft/óra
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 30perc
Hasonló tanárok
Bernadett
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Anna
Pécs & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Zsolt Csaba
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Krisztina
Pécs & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bodza
Pécs & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Tünde
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ádám
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Roland
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gabriella
Pécs & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gergely
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Péter
Pécs & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Barnabás
Pécs & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Tamás Ákos
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bertalan
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Tímea
Pécs & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bence
Pécs & Online
- 2900Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Máté
Pécs & Online
- 2800Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bella
Pécs & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bader
Pécs & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Boglárka
Pécs & Online
- 2500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár