Luca - történelem magántanár - Pécs
Luca - történelem magántanár - Pécs

Luca profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.

Luca

  • Óradíj 3500Ft
  • Válaszidő 1 óra
Luca - történelem magántanár - Pécs
  • 5 (1 értékelés)

3500Ft/óra

Összes történelem magántanár

Ez a tanár sajnos nem elérhető

  • Történelem

Történelem, valamint magyar nyelv és irodalom tantárgyból korrepetálást, illetve érettségi felkészítést vállalok!

  • Történelem

Óra helyszíne

Luca bemutatkozása

Luca vagyok, 21 éves, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem elsőéves joghallgatója.

Középiskolás koromban is foglalkoztam rendszeresen korrepetálással magyarból és történelemből egyaránt, majd az emelt szintű érettségire én is különtanárral készültem fel.

Nekem nagy magabiztosságot adott történelemből a gyakorlás, és végül jeles eredménnyel zártam az emelt történelem érettségit, magyarból pedig 98%-os lett a vizsgám.

Az órákon emiatt én is nagy hangsúlyt fektetek a tananyag gyakorlása mellett diákjaim önbizalmának, magabiztosságának a fejlesztésére, építésére.

Nemcsak középiskolások, de akár általános iskolások jelentkezését is szívesen várom korrepetálásra!

Tudásom átadásával szeretném elérni, hogy a különböző dolgozatokat és iskolai megmérettetéseket ne félelemmel, hanem magabiztossággal tudd teljesíteni!

Még több

Az óráról

  • Általános iskola - alsó tagozat
  • Általános iskola - felső tagozat
  • Gimnázium
  • Szint :

    Általános iskola - alsó tagozat

    Általános iskola - felső tagozat

    Gimnázium

  • Magyar

Beszélt nyelvek :

Magyar

Az órák témáját előzetesen megbeszélt felmérés, terv alapján választjuk meg, így mindig csak arról tanulsz majd, amire aktuálisan szükséged van és kifejezetten a célodra fókuszál.

Általános iskolások korrepetálását is szívesen vállalom. Az iskolai tanórák témája szerint haladunk majd a megfelelő tempóban, a gyermeket is figyelembe véve.

Érettségi felkészítés természetesen az érettségi követelményeknek megfelelően történik, az írásbeli feladatsorokat, illetve a szóbeli vizsga létfontosságú elemeit egyaránt szem előtt tartva.

Még több

Árak

Óradíj

  • 3500Ft

Óradíj csomagban

  • 5 órás: 17500Ft
  • 10 órás: 35000Ft

Online

  • 3500 Ft/óra

Hasonló tanárok

  • Bernadett

    Pécs & Online

    5 (2 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Anna

    Pécs & Online

    5 (3 értékelés)
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Zsolt Csaba

    Pécs & Online

    5 (2 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Krisztina

    Pécs & Online

    5 (3 értékelés)
    • 6000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bodza

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Tünde

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Ádám

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Roland

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gabriella

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Gergely

    Pécs & Online

    5 (2 értékelés)
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Péter

    Pécs & Online

    5 (10 értékelés)
    • 5000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Barnabás

    Pécs & Online

    Új
    • 4000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Tamás Ákos

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bertalan

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Liza

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 2500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Tímea

    Pécs & Online

    5 (1 értékelés)
    • 4500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bence

    Pécs & Online

    Új
    • 2900Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Máté

    Pécs & Online

    Új
    • 2800Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bella

    Pécs & Online

    Új
    • 3500Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Bader

    Pécs & Online

    Új
    • 3000Ft/óra
    • 1. óra ingyenes
  • Összes történelem magántanár