

Dávid e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Dávid
- Óradíj 4500Ft
- Válaszidő 1 óra

4500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
- Állampolgári ismeretek
- Politikatudomány
- Történettudomány
- Geopolitika
- Jelenleg egy megyei jogú város gimnáziumában tanítok történelmet. Több, mint tíz éve készítek fel tanulókat emelt szintű érettségire.
- Történelem
- Állampolgári ismeretek
- Politikatudomány
- Történettudomány
- Geopolitika
Óra helyszíne
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Perbál
Dávid bemutatkozása
Több, mint tíz éve tanítok. Kezdettől fogva voltak érettségiző diákjaim. Szeretek és úgy érzem tudok is kamaszokkal dolgozni. A középiskolai tanulás célorientált, ha tetszik, ha nem, a tanulók rögtön az elejétől versenyt kezdenek futni a majdani felvételi pontokért. Ebben a versenyben megkerülhetetlen kihívás történelem. Ennek tudatában próbálom úgy keresztülvinni ezen a diákjaimat, hogy a kényszert a világ megismerésének lehetőségévé változtassam. Hiszek a munkában és abban is, hogy a kamaszok, ha kellően motiváltak, a leghatékonyabbak tudnak lenni a világon. Ehhez próbálok hozzásegíteni mindenkit, aki a tanítványom lesz.
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +5
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Felsőoktatás
Alapképzés
Mesterképzés
Doktori képzés
Óvodai
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Közép- és emelt szintű oktatás egyaránt vállalok.
Az órák 60 percesek. Ennek során átbeszélünk egy témakört, majd közösen kiértékelünk egy, a tanuló által elvégzet feladatot. Ez mindig érettségi típusú feladat (rövid kifejtős, vagy esszé).
Szóbeli vizsgák előtti órákon online próbavizsgákat is tartok, ha van rá igény.
Elsősorban az emelt szinten vizsgázni kívánóknak ajánlom, de vállalok középszintű felkészítést, felzárkóztatást is.
Árak
Óradíj
- 4500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 22500Ft
- 10 órás: 45000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Online
- 4500 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Zámodits
Telki & Online- Új
Unod a száraz évszámokat? diplomás történészként célirányos érettségi felkészítést és élvezetes történelem korrepetálást tartok a zsámbéki-medencében személyesen, illetve bárhonnan online.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Balázs
Piliscsaba & Online- Új
Phd hallgatóként történelem korrepetálást és érettségi felkészítést vállalok általános iskolásoknak és középiskolásoknak piliscsabán és környékén, valamint online.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Attila
Budakeszi- Új
Az eötvös lóránd tudományegyetem negyedéves földrajz-történelem tanárszakos hallgatója vagyok. egyetemi tanulmányaimnak köszönhetően a megújított érettségivel és a jelen pedagógiai módszereivel naprak
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bálint
Budapest & Online- Szuper tanár
Világlátott, diplomás történész-művészettörténészként tartok: történelem, művészettörténet órákat. emelt szintű érettségire és záróvizsgára is felkészítelek!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Éva
Budapest & Online- Ajánlott
Az eötvös lóránd tudományegyetem történelem szakos hallgatójaként szívesen vállalom általános iskolások és gimnazisták korrepetálását, felzárkóztatását budapesten és online. alkalmazkodó típus vagyok
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kende
Üröm & Online- Új
Két éves középiskolai evangélikus hittan-történelem és állampolgári ismeretek tanári diplomával vállalok diákközpontú nyelvezetű, digitális módszerekkkel megtámogatott történelem korrepetálásokat.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dezső
Budapest & Online- Új
Irodalom és a történelmen keresztül a naprakész pénzügyi tudásig. 28 éves tőkepiaci és 8 éves banki tapasztalattal, folyamatos pedagógiai és oktatási háttérrel.
- 3250 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Márton
Budapest & Online- Ajánlott
Történelem emelt- vagy közép szintű érettségire készítek fel diákokat valamint az órákra is vállalom a felkészítést (általános és középiskolás diákoknak is).
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Krisztina
Budapest- Új
Személyre szabott, igény szerinti történelemórák dolgozatokra, közép- és emelt szintű érettségire való felkészüléshez
- 3200 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Daniel
Budapest & Online- Ajánlott
Az eötvös loránd tudományegyetem (elte) állam-és jogtudomány kar hallgatójaként történelem tanítást/korepetálást vállalok, elsősorban általános iskolások számára budapesten.
- 2000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gergő
Budapest & Online- Új
Történelem korrepetálást, valamint közép- és emelt szintű érettségi felkészítést vállalok politológus hallgatóként, emelt történelem érettségivel
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Máté
Budapest & Online- Új
Ha úgy érzed szeretnéd fejleszteni a társas kapcsolataidat, könnyebben ismerkedni, és/vagy megtalálni az életben az utadat az önismereten keresztül, mindezt egy mentor segítségével, keress bátran!
- 5900 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Pintér
Budapest & Online- Új
Boldizsár vagyok 20 éves., az elte-n vagyok harmadéves földrajz-történelem tanárszakos hallgató. segítek, ha lemaradtál, ha csak hatékonyan szeretnél vagy magasabb szinten tanulni, és érettségire(eme
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
László sebestyén
Budapest- Új
Tanulj történelmet összefüggen! történelem korrepetálás és tanítás úgy hogy az ismereteket a mai világban is alkalmazni tudd! emelt és középszintű érettségi felkészítéssel.
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Emese
Budapest & Online- Új
Pályakezdő politológusként a friss iskolapadi tapasztalataimat szeretném az én és leendő diákjaim előnyére fordítani. célom, hogy a bemagolhatatlan történelem tételekből közérthető, érdekes és könnyen
- 4500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kerepesi
Budapest & Online- Új
- több évtizedes tapasztalattal rendelkezem, főleg problémás középiskolás gyerekek terén - történelmet tanítok, földrajzot csak időnként, szükségszerűen.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Károly
Tököl & Online- Ajánlott
Friss diplomás történész vállal korrepetálást és érettségi felkészítést általános és középiskolások számára.
- 2500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Patrik
Budapest & Online- Nagykövet
Életem és hivatásom a tanítás, szerencsésnek mondhatom magam: munkám a hobbim egyben. magyar, illetve történelem tantárgyakból közép-, illetve emelt szinten is tartok országos kurzusokat.
- 15000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Orsolya boglárka
Veszprém & Online- Nagykövet
A történelem nem évszámok gyűjteménye, hanem az emberiség legizgalmasabb története. én abban segítek, hogy ezt a történetet ne csak megtanuld, hanem meg is értsd – így az érettségi már nem stressz, ha
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Budapest & Online- Nagykövet
Tanári végzettséggel rendelkező, tapasztalt, ugyanakkor fiatalos lendülettel tanító oktatóink várnak téged, legyél bármilyen szinten! keress minket bizalommal!
- 8000 Ft/óra
-
Összes történelem magántanár




















