

Karolina profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Karolina
- Óradíj 5000Ft
- Válaszidő 1 óra

5000Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
- Történettudomány
- Mitológia
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem szakos hallgatójaként vállalok közép és emelt szintű érettségi felkészítést, korrepetálást történelem tantárgyból, folyamat- és összefüggés-fókuszú szemlél
- Történelem
- Történettudomány
- Mitológia
Óra helyszíne
Karolina bemutatkozása
Karolina vagyok, történelem szakos hallgató a Pázmányon. Régóta szenvedélyem ez a tudományterület, ezt igyekszem átadni másoknak is. Már kisgyerekként is szerettem a történeteket, ez mutatkozhatott meg később a történelem szeretetében. A múlt megértése által jobban megértjük a jelent, és következtethetünk a jövőre - ebben egyre inkább hiszek én is, minél többet foglalkozok ezzel a területtel. Mindemellett nagyon érdekel a mitológia és a filozófia, illetve vallástörténet is, mivel a kultúrában őrződik meg a régi idők lenyomata. Éppen ezért óráim során a kulturális rétegre és érdekes részletekre is kitérek.
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az óráim 60 percesek (5000 Ft). Fontosnak tartom, hogy a történelmet ne pusztán nevek és évszámok száraz adathalmazaként fogjuk fel, hanem megértsük a múltunkat és jelenünket formáló folyamatokat, amelyek kölcsönhatásban vannak egymással. Éppen ezért nem pusztán a tárgyi, lexikális tudás átadása a célom, hanem ezzel együtt egy kritikusan elemző, logikára épülő, összefüggésekben és rendszerekben gondolkodó szemléleté is. Úgy vélem, ez utóbbi képesség sokkal jobban hasznosítható a mindennapi életünkben is.
Árak
Óradíj
- 5000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 23000Ft
- 10 órás: 45000Ft
Online
- 5000 Ft/óra
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 45perc
Hasonló tanárok
Bálint
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Shady
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ákos
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Marcel
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Roland
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
Hédi
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Szilvia
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Roland
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Csaba
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ferenc Lehel
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Jenő
Budapest & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dávid
Budapest & Online
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gabor
Budapest
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Sándor
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Zoltán
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Petra
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Letícia
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Brigitta
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Bálint
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Kőműves
Budapest & Online
- 1000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár
