

László profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
László
- Óradíj 6500Ft
- Válaszidő 1 óra

6500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Mérnöki tudományok
- Gépészmérnök
- Műszaki rajz
- Mechanikus
- Technológia
Segítek a - Géprajz - Gépelemek - Mechanika - Anyagismeret tárgyak ismereteinek megértésében, azok jártasságában, elmélyítésében.
- Mérnöki tudományok
- Gépészmérnök
- Műszaki rajz
- Mechanikus
- Technológia
Óra helyszíne
-
Debrecen
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Debrecen
-
László bemutatkozása
Több, mint 40 év rutinját szeretném megosztani. Gyakorló oktatóként tudom, hogy az iskolai keretek nem elegendőek, a tanayag soknak tűnhet, és egy idő után olybá tűnhet, hogy a tanuló/hallgató feje fölött végképp és menthetetlenül összecsapnak a hullámok. Ez már késő. Korábban kell cselekedni. Ehhez nyújthatok hathatós segítséget.
Bátran állíthatom, hogy nem tudhatunk eleget a műszaki ismeretekből! Gyakran intézzük el egyetlen kézlegyintéssel, miközben erre, ezekre kell építkeznünk, ebből szeretnénk megélni hosszú-hosszú évekig. Megfelelő szakmai ismeretek nélkül nincs, nem lehet siker!
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Felelevenítjük a fizikából, kémiából, esetleg matematikából korábban elsajátított, csak valamiért feledésbe merült ismereteket.
Új ismerteket közlök.
Rávezető feladatokat, gyakorlatokat végzünk, és így próbálom elmélyíteni a megszerzett tudást.
Az óráim szólhatnak szakközépiskolában, technikumban tanuló diákoknak éppen úgy, mint egyetemi/főiskolai hallgatóknak is.
Mindenkivel a saját ütemében, egyénre szabottan haladnék. Nincs előre megírt, leginkább a vasúti menetrendekre emlékeztető tanmenet. El kell sajátítani a tantárgy témáit, és nem az időt kell múlatni!
Árak
Óradíj
- 6500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 32500Ft
- 10 órás: 65000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
Ákos
Veszprém & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
István
Oroszlány & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Ferenc
Szekszárd & Online
- 7500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Tamás
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Balázs
Budapest & Online
- 7000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Roland
Atkár & Online
- 8000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Attila
Győr
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes mérnöki tudományok magántanár
