

Miklós e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Miklós
- Óradíj 3500Ft
- Válaszidő 1 óra

3500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
- Földrajz
- Filozófia
- Politikatudomány
- Szociológia
Szalontai Miklós Történelem oktatás Korrepetálás, közép-és emelt szintű érettségire való felkészítést vállal emelt szinten érettségiztető szaktanár.
- Történelem
- Földrajz
- Filozófia
- Politikatudomány
- Szociológia
Óra helyszíne
-
Budapest
- Online
-
Miklós bemutatkozása
1995 óta tanítok történelmet és latin nyelvet. 2005 óta veszek részt az emelt szintű dolgozatok javításában és a szóbeli érettségiztetésben, 2005 óta ezt csinálom. Nem az a célom, hogy hiányosságot találjak, de ha találok, akkor arra külön hangsúlyt fektetek. A tananyagból való felkészítés ütemét a diák határozza meg, bármikor lehet kérdezni, szívesen válaszolok.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az órák időtartamát a hatékonyság határozza meg. Történelemből kronológiai rendben haladva végigvesszük a múltunk nagy fejezeteit és ehhez kapcsolódó írásbeli feladatokat oldunk meg. Az óra végén feladok 3 lehetsége, a fejezethez kapcsolódó témakört és ebből a következő órán a diák beszámol.
Árak
Óradíj
- 3500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 15000Ft
- 10 órás: 30000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Online
- 3500 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Gyula
Budapest & Online- Ajánlott
Gimnáziumban tanítok (34 éve vagyok történelem tanár) közép és emelt szintű történelem érettségi - nyáron pótvizsga is ( + akár őszi érettségi) oktatóvideók a youtubon. pl. az i. világháború (71 e
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Zsófia anna
Budapest- Új
Történelem korrepetálást vállalok. 22 éves vagyok, zsófinak hívnak. jó hangulat, elmagyarázva, bármilyen korosztálynak
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Csaba
Budapest & Online- Ajánlott
Érettségire történő felkészítés magyar nyelv és irodalomból, történelemből közép és emelt szinten online, konzultáción.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Budapest & Online- Ajánlott
Gimnáziumi tanárként érettségi felkészítést, korrepetálást vállalok történelem és földrajz tantárgyakból személyesen budapesten és celldömölkön vagy online.
- 5500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Tibor
Budapest & Online- Új
Jogi végzettséggel és emelt szintű történelem tanulmányokkal vállalok történelemből felzárkóztatást vagy felkészítést (pl. dolgozatra, érettségire) budapesten
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bálint
Budapest & Online- Szuper tanár
Világlátott, diplomás történész-művészettörténészként tartok: történelem, művészettörténet órákat. emelt szintű érettségire és záróvizsgára is felkészítelek!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Tamás
Budapest & Online- Ajánlott
Nehezen megy a magolás? történelemből vállalok korrepetálást és érettségi felkészítést 5–12. osztályos diákoknak. célom, hogy ne csak megtanuld a tananyagot, hanem meg is értsd az összefüggéseket.
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dániel
Budapest & Online- Új
Dani vagyok, történelem szakos az eltén és szívesen tanítol bárkit bármilyen anyagból!
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Botond
Budapest & Online- Ajánlott
Történelem angolul-magyarul nehezen megy a töri? egyetemistaként szívesen segítek 5.-12. osztályosoknak! akár közép/emelt érettségire is!
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Laszlo
Budapest & Online- Új
Történelem oktatás, történész végzettséggel vállalok magánórákat budapesten és online, általános iskolai szinttől akar egyetemi vizsgafelkeszitesig, nem csak évszámok hanem összefüggések
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Szalai
Budapest & Online- Új
Mindkét tudományból doktorált oktató tanít (házhoz menve, online is ) történelmet és filozófiát.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kerepesi
Budapest & Online- Új
- több évtizedes tapasztalattal rendelkezem, főleg problémás középiskolás gyerekek terén - történelmet tanítok, földrajzot csak időnként, szükségszerűen.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Botond
Budapest & Online- Új
Szia! botond vagyok, történelem tanár. szenvedélyesen szeretem tanítani a múltat, hogy megértsük a jelent és formáljuk a jövőnket. invitállak egy izgalmas történelmi utazásra! #történelem #oktatás
- 3000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Róbert gyula
Budapest & Online- Új
Tanuljunk történelmet együtt a viii. kerületben vagy online. úgy gondolom, hogy a történelem jól tanulható, megérthető. nem csak az évszámokat kell magolni, vagy a neveket bevágni, hanem értsük meg eg
- 3782 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dávid
Budapest & Online- Új
Történelem tanárként szeretettel várlak az óráimon! személyre szabott, diákközpontú módszerekkel segítek abban, hogy a tanulás ne csak hasznos, hanem élvezetes és motiváló élmény legye
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Illés
Budapest- Új
22 éves régészhallgató vagyok. 2022 óta járok az elte btk-ra, ahol jelenleg ókori régészettel, azon belül római numizmatikával foglalkozom.
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
György
Budapest & Online- Ajánlott
Középiskolai történelem- és földrajztanári diplomával korrepetálást, közép/emelt szintű érettségire vagy versenyre való felkészítést vállalok.
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Lenke
Budapest & Online- Ajánlott
Történelem, latin nyelv, matematika, magyar nyelv, valamint zongora, szolfézs. órák megbeszélés szerint: online vagy személyesen (pesten).
- 2500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Roland
Budapest & Online- Szuper tanár
Történelemórák és magyarórák az igényeidre szabva - mesterdiplomával és tanítási tapasztalattal várom a jelentkezőket (számlaképes vagyok)
- 6000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Attila
Budapest & Online- Ajánlott
Ha érettségizni, nyelvvizsgázni vagy felvételizni szeretnál angolból, és stresszmentes, jó hangulatú, de hatékony magánórákat keresel, megtaláltad! történelemből pedig korrepátálást vállalok.
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár




















