

Lili Blanka profilját és elérhetőségeit szakértőink ellenőrizték.
Lili Blanka
- Óradíj 3500Ft
- Válaszidő 24 óra
-
Tanulók száma1
Azon diákok száma, akiket Lili Blanka segített a Superprof-ra való csatlakozása óta
Azon diákok száma, akiket Lili Blanka segített a Superprof-ra való csatlakozása óta

3500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
- Társadalomtudomány
- Etika
- Szociológia
Szociológia szakos egyetemi hallgatóként vállalom általános- és középiskolások korrepetálását, tanulásuk segítését történelem tantárgyból Budapesten.
- Történelem
- Társadalomtudomány
- Etika
- Szociológia
Óra helyszíne
- Online
-
Tanulónál vagy nyilvános helyen : 20 km-ig Budapest
Lili Blanka bemutatkozása
Én emelt szinten érettségiztem történelemből és jelenleg szociológia szakon készülök diplomázni az ELTE-n. Egyetemi hallgatóként nem sokkal vagyok idősebb azoktól a tanulóktól, akik érettségi előtt állnak vagy csak épp szükségük lenne egy kis plusz odafigyelésre. Ez azt hiszem, hasznunkra válhat, ugyanis talán éppen hasonlóan tekinthetünk ugyanazokra a dolgokra. Egy olyan tárgy esetében, mint a történelem, ez nagyon előnyös lehet. Sokan azért nem szeretik ezt a tárgyat, mert bonyolultnak érzik, pedig elképzelhető, hogy csupán nem azt a szempontot vázolták az órán, amely az adott gyermek esetében érdekes és a tanulást könnyebbé teszi. Szeretném megmutatni, hogy a történelem olyan, mintha mesét olvasnának és könnyebben tanulható bármely más tárgynál.
Az óráról
- Általános iskola - alsó tagozat
- Általános iskola - felső tagozat
- Gimnázium
- +1
Szint :
Általános iskola - alsó tagozat
Általános iskola - felső tagozat
Gimnázium
Óvodai
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
A történelem mindig közel állt a szívemhez, így beleéléssel és lelkesen tudom átadni a tudást a fiatalabbaknak. Szívesen segítek, akár korrepetálásról, akár tehetséggondozásról van szó. Az órákat egyéni igényre szabva és kreatívan alakítom. Mottóm, hogy a tanulás könnyebben és gyorsabban megy, ha szórakoztató. Jól szót értek a gyerekekkel, legyenek kicsik vagy nagyok. :)
Árak
Óradíj
- 3500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 17500Ft
- 10 órás: 35000Ft
Online
- 3500 Ft/óra
Utazás
- + 500Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
Dániel
Budapest & Online
- 2500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Dániel
Budapest
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gyula
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Csaba
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Laszlo
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Andrea
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Porkolab
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gergő
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Péter
Budapest & Online
- 5500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Tibor
Budapest & Online
- 3500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Tamás
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Anasztázia
Budapest & Online
- 4500Ft/óra
- 1. óra ingyenes
János
Budapest
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Sándor
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Gábor
Budapest
- 4000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Kerepesi
Budapest & Online
- 3200Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Botond
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Szalai
Budapest & Online
- 5000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
Botond
Budapest & Online
- 3000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
György
Budapest & Online
- 6000Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár
