

Szabolcs e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Szabolcs
- Óradíj 3000Ft
- Válaszidő 18 óra

3000Ft/óra
1. óra ingyenes
- Történelem
- végzősök számára sikeres középszintű érettségire való felkészítés - végzős/nem végzős középiskolai tanulók számára korrepetálás
- Történelem
Óra helyszíne
-
Eger
- Online
-
Szabolcs bemutatkozása
Viszonylag friss diplomás vagyok, pár év munkatapasztalattal, aki folyamatosan azon dolgozik, hogyan tudná az óráit/a tantárgyát "élményszerűbbé" tenni. Folyamatosan figyelek a diákok igényeire/sajátosságaihoz, tudok hozzájuk igazodni, meghallgatom őket. Évente kb. 300 diákot foglalkoztatok, akiknek 90%-ától jókat hallok vissza a tanításomról/stílusomról. Gimnazista, technikumi (számítástechnika, közgazdász), AJTP-s és kéttannyelvűs tanulókkal egyaránt foglalkozom.
Én minden tőlem telhetőt meg tudok tenni, hogy a tanulóból a "legjobb énjét" hozzam elő, de ehhez "ő is kell", mert helyette viszont már nem tudom megtanulni az anyagot, csak segíteni tudok annak könnyebb és célszerűbb elsajátításában.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
- minden leckéhez van prezentációm, illetve a fejezet végén összefoglalás is, amiket órán mutatok be, a diákat megosztom, így nem kell jegyzetelni
- az órán nem csak az anyagot sajátítjuk el, hanem megtanulunk táblázatot is elemezni, forrást értelmezni/használni
- a cél nem a tananyag "bemagolása", hanem az "ok-okozat" megértése, vagyis mi-miért történik, mi a következménye/hatása, a kritikai gondolkodás elsajátítása
- rendszeresen nézünk az anyag végén ahhoz kapcsolódó érettségi feladatot is, hogy lássa a tanuló, hogyan kérik ezt számon, illetve jó "ellenőrzés" is ez egyben, hogy érthető volt-e a tananyag
- a tanóra leginkább a középiskolás tanulóknak szól (9-12. évfolyam), akik vagy az érettségire készülnek vagy csak szimplán egy rossz tanárral rendelkeznek, aki nem tanít rendesen, de érteni akarja a törit/jobb jegyet akarna elérni
Ajánlások
Az ajánlások a tanár kollégáitól, barátaitól és volt diákjaitól származnak.
Kedves és megbízható tanár. Megfelelően elmagyaráz mindent, ha nem értem az anyagot bátran lehet kérdezni tőle és a tananyagok is érthetőek.
További ajánlások megtekintése
Árak
Óradíj
- 3000Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 15000Ft
- 10 órás: 30000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 30perc
Online
- 3000 Ft/óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Péter
Eger & Online- Ajánlott
Történelem-földrajz szakos, friss diplomás pedagógus vagyok! egyaránt vállalok általános- és középiskolás diákokat is korrepetálásra, tudásbővítesre, érettségire való felkészítésre
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Eger & Online- Szuper tanár
Doktori képzésben részt vett, magántanári tapasztalattal rendelkező fiatal bölcsész keresi tanítványait. történelmet, és hozzá kapcsolódó tárgyakat oktatok általános és középiskolai szinten, továbbá m
- 3500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dávid
Eger- Új
Magánórákat vehetsz nálam történelemből, korrepetálást vállalok minden korosztály számára , minden tanulóval egyéni ütemben zajlik a tanóra.
- 2500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Eger & Online- Új
Történelem és földrajz szakos tanár vagyok, de egyéb, a 2 tanított tárgyhoz tartozó segéd tudományokból is magas tudással rendelkezem
- 6000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Réka
Eger & Online- Új
Az ekke tanári szakos hallgatója vagyok. tanítást és felékszítest vállalok közép és általános iskolások számára.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Patrik
Budapest & Online- Nagykövet
Életem és hivatásom a tanítás, szerencsésnek mondhatom magam: munkám a hobbim egyben. magyar, illetve történelem tantárgyakból közép-, illetve emelt szinten is tartok országos kurzusokat.
- 15000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bálint
Budapest & Online- Szuper tanár
Világlátott, diplomás történész-művészettörténészként tartok: történelem, művészettörténet órákat. emelt szintű érettségire és záróvizsgára is felkészítelek!
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Orsolya boglárka
Veszprém & Online- Nagykövet
A történelem nem évszámok gyűjteménye, hanem az emberiség legizgalmasabb története. én abban segítek, hogy ezt a történetet ne csak megtanuld, hanem meg is értsd – így az érettségi már nem stressz, ha
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ádám
Budapest & Online- Nagykövet
Tanári végzettséggel rendelkező, tapasztalt, ugyanakkor fiatalos lendülettel tanító oktatóink várnak téged, legyél bármilyen szinten! keress minket bizalommal!
- 8000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Roland
Budapest & Online- Szuper tanár
Történelemórák és magyarórák az igényeidre szabva - mesterdiplomával és tanítási tapasztalattal várom a jelentkezőket (számlaképes vagyok)
- 6000 Ft/óra
-
![teacher_picture]()
Ádám
Budapest & Online- Ajánlott
Történelem, irodalom, újságírás, verstan, poétika - ezek fogják össze a személyiségem, és oktatni is imádom mindet
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ákos
Budapest & Online- Ajánlott
Száraz a töri és nehéz a felkészülés? elte ájk hallgatóként vállalom a felkészítést általános iskolásoknak és gimnazistáknak! -angol vagy német nyelven is tarthatjuk az órát!
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Shady
Budapest & Online- Szuper tanár
From ancient empires to modern nations – explore history with a phd researcher. warm and accessible, good for students of all levels.
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Simon
Nyíregyháza & Online- Szuper tanár
Történelemből, földrajzból vállal szaktanácsadó mester tanár emelt érettségire felkészítést 32 év tapasztalattal
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Attila
Debrecen- Ajánlott
Magyarból és történelemből általános és középiskolások felkészítését vállalom pótvizsgára, érettségire. általános iskolások esetében a matematika is szóba jöhet, ugyanis műszaki diplomával is rendelke
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Gyula
Budapest & Online- Ajánlott
Gimnáziumban tanítok (34 éve vagyok történelem tanár) közép és emelt szintű történelem érettségi - nyáron pótvizsga is ( + akár őszi érettségi) oktatóvideók a youtubon. pl. az i. világháború (71 e
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Péter
Pécs & Online- Ajánlott
A pécsi tudományegyetemen végeztem 4,71-es átlaggal és jelenleg történelmet tanítok. közép-és emelt szintű érettségi felkészítést, valamint korrepetálást és készségfejlesztést tartok online formában
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Timi
Budapest & Online- Ajánlott
Élvezetes történelem tanítás általános és középiskolásoknak, izgalmas összefüggésekkel, humorral, türelemmel, valamint filozófia, művészettörténet, etika és földrajz korrepetálással!
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Hanna
Budapest & Online- Ajánlott
Történelem tantárgyból korrepetálást és érettségire való felkészítést vállalok általános és középiskolások számara. :)
- 4000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Mirtill
Szeged & Online- Ajánlott
Történelem különóra + az órakeretében megosztott színvonalas tételek. kétszintű érettségi felkészítés, témazáró felkészülés, órai vázlat áttekintése, bővítése
- 3600 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes történelem magántanár




















