

Heinfarth e-mail-címét és telefonszámát ellenőriztük
Heinfarth
- Óradíj 7500Ft
- Válaszidő 1 óra

7500Ft/óra
1. óra ingyenes
- Ének
Könnyűzenei magán-énekórák! Fontosnak tartom, hogy ne csak a hanggal, hanem a mögötte rejlő érzésekkel és a tanítványom lelki világával is foglalkozzunk * Konzervatóriumi tanulmányokat végeztem. * V
- Ének
Óra helyszíne
-
Törökbálint
-
Heinfarth bemutatkozása
20 éves vagyok
* 8 éve foglalkozom énekléssel.
* Konzervatóriumi tanulmányokat végeztem.
* Végzettségem: klasszikus magánénekes II.
* Színpadi fellépési tapasztalattal is rendelkezem.
Hiszem, hogy az éneklés nemcsak a hangunkat fejleszti, hanem az önbizalmunkat is erősítheti. Szeretném, ha a közös munka során a tanítványaim nemcsak énekesként fejlődnének, hanem örömüket is lelnék abban, amit csinálnak.
Az óráról
- Minden szint
- Magyar
Beszélt nyelvek :
Magyar
Az óra a rekesz izom fejlesztésével illetve légző gyakorlattal kezdődik. Ezután jön a beéneklés személyre szabottan amihez ha szükséges, el is magyarázom mit fejleszt az adott gyakorlat. Ez után következik a tanítvány által választott dal. Részenként kidolgozunk minden dalt amit megtanulunk.
Árak
Óradíj
- 7500Ft
Óradíj csomagban
- 5 órás: 37500Ft
- 10 órás: 75000Ft
Felajánlott óra
Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.
- 1óra
Hasonló tanárok
-
![teacher_picture]()
Dániel
Budaörs & Online- Szuper tanár
Bécsben végeztem énektanárként. hangképzést, improvizációt, dalszerzést és zeneszerkesztést is oktatok kezdőknek és haladóknak egyaránt.
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Kati
Budaörs- Ajánlott
Újra fogadok tanulókat! gyere énekelni, fejleszd a hangod, és találd meg önmagad!
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Boróka
Budaörs & Online- Új
Friss diplomás klasszikus ének előadóművész magánének, hangképzés, szolfézs és zeneelmélet oktatást/korrepetálást vállal.
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Flóra
Budapest- Szuper tanár
Énekórák jó hangulat, képzett énektanár. jazz, swing, chanson, bossa nova, és rengeteg izgalmas dolog , ami az énekléshez tartozik. fedezd fel a hangod! cégeknek is tudok számlát adni.
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Robert
Budapest- Új
I am a senior year student of petroleum geosciences and engineering, and i've been singing and training the university choir and played piano for over 5 years. so i can train classical and contemporar
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Judit
Budapest & Online- Ajánlott
Zeneakadémiai végzettséggel magánéneket-, zongorát és szolfézst oktatok budapesten. a liszt ferenc zeneművészeti egyetemen szereztem operaének-művész illetve énekművész-tanári mesterdiplomát.
- 8500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Lorca
Budapest- Ajánlott
Opera szakon végeztem, több éves színházi tapasztalattal rendelkezem, jelenleg jazz zenekarban énekelek. önismereti énekórákat tartok, főleg azoknak, akik vágynak rá, de még nem merik kiengedni a saj
- 11990 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Diána
Budapest- Nagykövet
Énekoktatás aktív dalszerző-énekesnőtől - személyre szabott tréning, hangképzés, stilisztika és improvizáció egy szuper közösségben
- 7500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Janka
Budapest- Ajánlott
Vágysz egy olyan térre, ahol bátran és felszabadultan próbálgathatod és kitágíthatod a saját határaidat? ezt igyekszem megteremteni az óráimon, veled együtt, akár kezdő, akár profi vagy!:)
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Klaudia
Budapest & Online- Ajánlott
Jazz-ének, -improvizáció, -elmélet oktatást vállalok klasszikus zongora és jazz-zongora mint alap hangszerem oktatása mellett.
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Shekainah joy
Budapest & Online- Új
Private singing lessons in english with live piano accompaniment for beginners in budapest
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Georgina
Budapest- Ajánlott
Szeretetből, szórakozásból szeretnél énekelni/zongorázni/zenélni? vagy éppen álmaid tudatos megvalósítása, könnyűzenei felvételire felkészülés a cél ? itt a helyed! tanulj velem és fejlődj!
- 9000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Nóra
Budapest- Ajánlott
A kőbányai zenei stúdió végzett hallgatójaként magán éneket, korrepetíciót és alapszintű zeneelméletet-szolfézst tanítok gyermekeknek-felnőtteknek, kezdő-hobbi-haladó szinten egyaránt!
- 7000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Sándor
Budapest & Online- Új
Hangképzés és helyes légzéstechnika énektechnika és hangterjedelem fejlesztése magabiztos, tiszta éneklés tehetségkutatókra, meghallgatásokra és fellépésekre való felkészítés kezdőtől a haladó szin
- 10000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Viktor
Budapest & Online- Ajánlott
Szeretnél úgy énekelni,hogy a lelked muzsikáljon? keress engem és megtanítom hogyan kell.
- 5000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Annamaria
Budapest & Online- Ajánlott
A póka egon zeneművészeti akadémia hallgatójaként szeretnék segíteni énekelni vágyóknak budapesten és online
- 8000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Ági
Budapest & Online- Ajánlott
A pema és a zeneakadémia énekes oktatója 25 év tapasztalattal magánórákat vállal.
- 20000 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Daisy
Budapest & Online- Ajánlott
Mindig is szerettél volna énekelni tanulni, de sose tudtad hol és kinél kezdj? a legjobb helyen keresgélsz. óráimon mindig jókedvvel tanulsz majd mindent. várom a jelentkezésed ;)
- 8500 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Bence
Budapest- Ajánlott
Kíváncsi vagy milyen ha kihozod a hangodból a legtöbbet? szeretnél helyes technikával és magabiztosan énekelni? sok szeretettel várlak az énekóráimra különböző technikákkal és praktikákkal.
- 6700 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
![teacher_picture]()
Dominika
Budapest- Ajánlott
Kedves énekelni-vágyó! mina vagyok, vokalista és könnyűzenei énektanár. szívem szerint mindenkinek receptre írnám fel az éneklést, és a fejembe vettem, hogy segítek neked megtalálni a hangod hozzá.
- 10975 Ft/óra
- 1. óra ingyenes
-
Összes ének magántanár




















